Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 7. szám - Roman Miminosvili-Guram Pandzsikidze: Az igazság Abháziáról
nemzetiségi politikájának lényege” Moszkva, 1982, 128. 1.) „A nemzeti egoizmus és sovinizmus szélsőséges megnyilvánulása más népekkel; oroszokkal, abházokkal, oszétekkel, kurdokkal, görögökkel stb szemben.” Egyetlen kivételével nem kommentáljuk ezeket az idézeteket. I. Grosev számára Grúzia egyszerűen és vitathatatlanul szovjet terület, ám elfeledkezik róla, hogy egy grúz számára az egyúttal az egyetlen lehetséges haza is. A grúzok „cégéres nacionalizmusa” az alábbiakban mutatkozik meg: a szovjethatalom első esztendeiben az éhező közép-orosz vidékről hatalmas tömegek árasztották el a Kaukázust. Az Észak-Kaukázusból a szükség délre űzte az ott élő örményeket, görögöket és részint az azerbajdzsánokat. Örményország és Azerbajdzsán még saját honfitársait sem akarta befogadni, miután ők maguk is legalább olyan rettenetes helyzetben voltak. S a menekülők áradata Grúzia felé fordult, melynek kapui mindig nyitva álltak azok előtt, akik oltalmat kerestek. Ekkor hozták azt a döntést, ami csak részlegesen fékezte a menekülők áradatát. Ha akkor a grűz kormány semmilyen döntést nem hoz, ma Grúzia nem létezne. I. Grosev pedig ebben „cégéres nacionalizmust” látott, s megállapítása éppen kapóra jött az „Abház levél” szerzőinek. Egy szó mint száz, a felperes nem kevés szennyet zúdított az alperes fejére, ám nem érte be ezzel, s ráébredvén, hogy az ügyben a döntést mégiscsak a bíróság hozza meg, elhatározta, hogy megpróbálja megnyerni a bíró szívét. S megkezdődik az undorító talpnyalás, hogy igazolják, az alperes már kezdetektől fogva nem testvér, hanem ellenség volt, a felperes minden reményét kizárólag a bíróságba vetette, s álmában abban reménykedett, hogyan juthatna közvetlenül a bíróság védelme alá. Első talpnyalás: „1988. március 4-én az abház nép újból megünnepelte történetének legnagyszerűbb évfordulóját, a szovjethatalom győzelmét Abháziéban - olvassuk a »Levél«-ben. Ez megmentette egy valósan fenyegető nemzeti katasztrófától.” Miért nem érezzük e szavakat őszintéknek, hiszen a „Levél” szerzői akár őszintén is gondolhatták volna őket? De óh, ők nem így vélekedtek! Hiszen éppen a szovjet időszakban (az ő szavaik szerint is) zúdult az abház népre az a tragédia, ami kiélezte nemzeti, kulturális, demográfiai és ökológiai helyzetét. A nemzeti katasztrófától való menekülés jegyében íródott ez a levél, azzal a céllal, hogy kiszakítsa a népet a „sztálini-berijai” nagyhatalmi grűz sovinizmus szorításából, melyben mind a mai napig szenvedett. Akkor viszont mit ünnepelt 1988. március 4-én az abház nép? A levél szerzői alighanem észre kellett, hogy vegyék ezt az ellentmondást, ám fő céljukat elérték; a kedvében jártak a döntést hozó ítélőbírónak... Második talpnyalás: „Az Oroszországhoz való csatlakozást, mely megfelelt az abház nép életbevágóan fontos érdekeinek, a haladó gondolkodású, nagy befolyású Kelesbej Csacsba (Servasidze) herceg képviselte. Idézünk J. Esba 1921. március 21-én Leninnek és Sztálinnak küldött leveléből: „Abháziában a dolgozó néptömegek sorsukat közvetlenül Szovjet-Oroszország sorsához kívánják fűzni.” A levél szerzői kijelentik: „Abházia Grúziához csatolása felülről, az abház nép akaratát semmibe véve történt”, az abház népet „erőszakosan tagolták be a Grűz SZSZK kötelékébe, amikor pedig az Oroszországi Föderációhoz kívántak tartozni.” 616
