Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 7. szám - Földeák Iván: Dunán innen, Lajtán túl... - Költők Ausztriában
FÖLDEÁK IVÁN Dunán innen, Lajtán túl... Nehezen találsz parkolóhelyet a kocsinak, ha meg akarsz állni az egyemeletes középkori épület közelében. Valahol a Burggasse alján támaszkodik évszázadokkal ifjabb társai vállához, néhány lépésre a kiállítócsarnoktól. Ha szerencséd van és a bécsi rendőrök nem elég szemfülesek, járművedet gyorsan be-préseled a sarkon túli sétálóutcába és megkönnyebbülten felsóhajtasz. Befogad a bécsi kávéház otthonos közege, eleven és egyszeriben andalító zsi- valya. Elhaladsz a hosszú pult mellett. Bohém és nyárspolgár bécsi lakosok sandítanak vissza rád. Van, ki támlátlan bárszéken ücsörög, mint verebek a villamosvezetéken, mások a pultnak támaszkodva kortyolgatják a grinzingi bort, esetleg sörözgetnek, a merészebbje a snapsszal birkózik. Hívogatón ásít rád a hátsó terem, falán kevésbé ismert, de nem kevésbé tehetséges bécsi festők képeivel. Akár vásárolhatnál is belőlük, ám kuncog a schilling a zsebben. Ha leülsz az egyik asztalkához, Közép-Európa egyik legjobb gulyáslevesét hozzák ki. Hasonlót másutt hiába keresel. Sűrűbb és tartalmasabb, mint az otthon szokásos s több benne a zöldség is, mégis tagadhatatlanul ismerős ízeket idéz fel. Igazi közép-európai leves ez, a magyaros tüzet ötvözi más, rafináltabb ízekkel, gondosan kimért fűszerek keverékével. A szádban vajként olvad el a színhűs. Ilyen marhahúst még a krúdys szépasszonyoknak sem tesz félre Pesten az irodalombarát hentes. S miután kikanalaztad az inkább teáscsészére, mint tányérra emlékeztető fajansz edénykéből annak tartalmát s ropogós rozskenyeret majszoltál hozzá — szláv ízek kelnek tőle nyelved alján -, enyhén lángoló szádat lehűtöd a hideg fehér borral s elégedetten dőlsz hátra a századvégi szecessziós széken. Kárpitja korához méltón kopott vagy inkább patinás. Nagyot sóhajtasz, mélyet szívsz a dohányfüstös levegőből, kinyújtóztatod három és fél órás autózástól elgémberedett tagjaidat és egyszeriben jobban érzed magadat. Nyugaton vagy... Nem, Közép-Euró- pában. Ide kell kijönnöd, hogy még biztosabban érezzed, tudjad magad mögött a kolozsvári főtér makacs és dacos Mátyás-szobrát, hogy a Stephanskirche méltó párjaként ott merengjen előtted a kassai dóm fenséges tömbje. Keletről jöttél, ám úgy érzed, ide is tartozol, miként hasonlóképp otthon érzik magukat a Cafe zum Schwarzen Mohren vendégei a füstös és kopott budapesti kávéházakban. Rád köszön az egyik sarokasztaltól az alacsony, vékony, mindig eleven tekintetű, de ha kell, hangját keményen kiengedő Gerald Grassl, az újságíró, kiadó és költő, aki magánkiadója időnként zátonyra futó bárkáján kétségbeesetten próbál hajózni a bécsi irodalmi vizeken. A másik asztaltól a bohém és széptevő Rainer Pichler áll fel, aligha van Pesten jobb bár, hol a felszolgálónők ne köszöntenék jó barátként. Derűs emberségéért és elszánt590
