Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 5. szám - Kapronczay Károly: Ukrajna - Egy nagyhatalom születése (tanulmány)

AZ ELMÚLT NÉGY ÉVTIZED

A háborús károk felszámolása után Ukrajna adja a Szovjetunió mezőgazdaságának mintegy 20-30%-át, ebből a búzatermesztés egyötödét, a kukoricatermesztés felét, a cukorrépa és cukorfeldolgozás háromnegyedét. Hasonló arányokat mutatnak az állattenyésztés adatai is, így itt található a szarvasmarha-állomány negyede, a sertésállomány egyharmada. Az ország területének 56%-a szántóföld, s bár ennek tükrében az ország elsősorban mezőgazdasági jellegű, de jelentős természeti kincseire számottevő ipar épült fel. A szovjet ipar szerszámgéptermelésének 13%-át, a mezőgazdasági feldolgozó- és élelmiszeriparának 40%-át Ukrajna jelenti. Az ukrajnai kőszén-, kén-, káli- és kősókincseik jelentősek, amelynek természetes következménye a vegyipar. Ez utóbbiból a műtrágyagyártás emelkedik ki, amely az országos termelés 28%-át képezi. Az állattenyésztésre számottevő textil- és pamutipar épült fel, de itt találhatók a bőrfeldolgozás és a cipőipar legfontosabb szovjet központjai is. Az ipari növények közül a napraforgó és a len emelkedik ki, s e vonatkozásban a szovjet termelés 40%-át képezik. A legfontosabb kikötők - Odessza és Szevasztopol - jelentős halászati és halfeldolgozó központok is. Egészében Ukrajna mezőgazdasági és ipari feltételei, valamint erőforrásai kiegyenlítettek, önálló gazdasági élet megteremtésére alkalmasak. Energiaellátása önerőre épül, hiszen a dnyeperi vízi erőművek, valamint a Kárpátok lábainál feltárt kőolaj- és fóldgázmezők távoli területek energiaigényét is képesek kielégíteni.

Az elmúlt évtizedekben Ukrajna jobb helyzetben volt a többi tagköztársasággal szemben, ami azért nem jelentett áruhiányt vagy igen szegényes belső piacot. A mezőgazdaság területén elfoglalt monopolhelyzet az elmúlt években megindult belső erjedési folyamatok idején sokakban aggodalmat keltett, hiszen Ukrajna esetleges kiválása a Szovjetunió keretei közül igen komoly ellátási problémákat jelentene az amúgy is kritikus állapotban levő szovjet belső piacon és ellátás területén. Igaz, Ukrajnában az 1980-as évek legvégén nem körvonalazódtak olyan látványos függetlenségi mozgalmak, mint például a Baltikumban vagy a nemzetiségi ellentétektől túlfűtött (és szándékosan is gerjesztett) Kaukázusban. Úgy tűnt, hogy a soknemzetiségű Ukrajnában nehezen kerülnek felül az átalakulást sürgető erők, a függetlenséget, vagy a szovjet államon belüli helyzetet újból rendezni kívánók tábora. Az ukrajnai helyzet „szilárdságát” jelképezte, hogy itt az állami-pártvezetés a legrégebben került hivatalába, sokáig a reformerőkkel szembenálló konzervatívok legfőbb támaszai voltak. Az érzelmek felforrósodását, az ukrán nemzeti szellem újjáéledését jelentette már az ukrán görögkatolikus egyház jogainak helyreállítása, majd 1990 legelején a helyhatósági választások, ahol a nemzeti erők részéről erőteljesen vetődött fel az önálló ukrán állam megteremtésének igénye. Ez főleg Nyugat-Ukrajnát jellemezte, viszont a Litvániában és a Baltikumban kialakult helyzet józanságra és taktikusabb politikára intettek. A körvonalazódó polgári pártok - az Ukrán Köztársasági Párt, a különböző demokratikus és szociáldemokrata jellegű pártok és csoportosulások - helyet követeltek maguknak az ország legfelsőbb parlamentáris szervezeteiben is. 1990 tavaszán a RUH és a többi demokratikus erő hatalmas tüntetéseket szervezett, nyárra az események annyira felforrósodtak, hogy az ukrán parlament is kinyilvání473