Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 5. szám - Kapronczay Károly: Ukrajna - Egy nagyhatalom születése (tanulmány)

bár őket is elsősorban a partizánok ellen vetették be. A háború poklában a helyi lakosságot még egy újabb polgárháború veszélye fenyegette, hiszen a nemzeti alakulatok nemcsak a partizánok ellen harcoltak, hanem gyakran egymás ellen is küzdöttek. A szovjet hadsereg előretörése után ezek az ukrán erők vagy a németekkel vonultak vissza, vagy a frontvonalak mögé kerülve maguk is partizánháborúba kezdtek. Semmi körülmények között nem akartak szovjet fogságba kerülni, hiszen a visszatérő szovjet hatóságok árulóknak minősítette őket és a legkeményebb intézkedéseket foganatosították velük szemben. Még az 1940-es évek végén is több helyen működtek ilyen partizánegységek, akiket az akkori terminológia szerint „fegyveres banditákként” emlegettek. Vlaszov hadseregének maradványai 1945 májusában Németországban torlódtak össze, igyekeztek minél messzebb kerülni a szovjet hadseregtől. Magát Andrej Vlaszovot (1900-1946) kiadták a Szovjetuniónak és hazaárulásért kivégezték.

Amikor 1943 nyarán a szovjet főparancsnokság kialakította az ukrán katonai frontokat, Moszkvában az Ukrán SZSZK-t Németország ellen harcoló hadviselő félnek — hasonlóan Belorussziához — ismerték el, s ennek értelmében Sztálin 1943-ban Jaltában Ukrajnát ajánlotta a szervezés alatt álló Egyesült Nemzetek Szövetségébe-Belorussziával együtt-alapító tagnak. 1945. április 25-én az ukrán külügyminiszter is jelen volt az ENSZ alakuló közgyűlésén, majd egy ukrán delegáció is részt vett 1947-ben a párizsi béketárgyalásokon. Természetesen ez csak látszatdiplomácia volt, hiszen az ukrán és a belorusz külügyminiszterek és delegációk mindig hűen követték a moszkvai irányvonalat.

Ukrajna 1944 októberében teljes területén felszabadult a német megszállás alól, az ukrán frontok átlépve a Kárpátok láncait tovább harcoltak Magyarország, Románia és Ausztria területén. Az Ukrajnába visszatért szovjet rendszer elpusztított országot vett ismét birtokába, ahol a hivatalos adatok szerint 16 800 üzem, 400 bánya, 714 város és városi jellegű település és 28 ezer falu pusztult el, romokban állt Kijev és Harkov, megsemmisültek a műemlékek többsége. A mezőgazdaság is súlyos károkat szenvedett, a technikai eszközök hiányában alig indult meg a munka, amit csak nehezített az állat- állomány szinte teljes pusztulása. Újból rendezni kellett a fóldtulajdonviszo- nyokat, hiszen a betelepített németek gazdaságai ismét szovjet állami tulajdonba kerültek, a háború idején kialakult ukrán kis- és középgazdaságok földjeit — mintegy 380 ezer hektárnyi terület — is vagyon- és tulajdonjogilag rendezni kellett. Ezen területet szétosztották az ukrán parasztok, hadirokkantak és hadiárvák között. Igaz, önkéntes alapon már 1945-ben működni kezdtek a kolhozok, egyelőre a magángazdálkodási forma került előtérbe, de 1949-ben újból megkezdődött a kollektivizálás, sok helyen igen kemény eszközökkel alakították ki a kolhozokat.

Ukrajna közigazgatási területe 1945. június 29-én Kárpát-Ukrajnával gyarapodott, miután Csehszlovákia és a Szovjetunió megegyezett annak átadásában. Ugyancsak Ukrajnához került az ún. Nyugat-Ukrajna, amely az I. világháború után Lengyelországhoz került. A román-szovjet határ mentén kialakított Moldáviai SZSZK területéhez csatolták Besszarábiát és Bukovinát, bár ennek három, zömében ukránok lakta járása az ukrán államhoz került.

472