Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - Kapronczay Károly: Ukrajna - Egy nagyhatalom születése (tanulmány)
ban. A vereség után jelentős kozák erők szorultak külföldre, így például Jugoszláviába, ahol a rendőrség és a vidéki csendőrség tisztikarát alkották. Az emigrációba kényszerültek a világ minden tájára kerültek, legtöbben az Egyesült Államokba, tovább erősítve az ukrán kolóniákat. Az ottbonmaradottak sorait ritkították a jelentős áttelepítések, amelyek célja az összefüggő ukrán területek ellenállási erejének megtörése volt. Az ukrán görög katolikus egyház is „átszervezésre” került, hiszen többségét visszakényszerítették a pravoszláv egyházba, valójában a második világháborúig a lengyel fennhatóságú vidékeken élt tovább. A drasztikus intézkedéseket az sem ellensúlyozta, hogy Kijevben és több ukrán városban ukrán nyelvű egyetemek működtek, az oktatás területén engedményeket tettek az ukrán nyelv használata területén. Az önállóság és a függetlenség eszméje ismét törést szenvedett, aminek reményt nyújtott az első világháború után kialakult nemzetközi helyzet, a nemzeti államok megalakulásának időszaka. A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT Az első világháború után kialakult határok következtében az ukránok túlnyomó többsége a szovjet hatalom alá került, Nyugat-Ukrajna a lengyel állam részét képezte, míg a trianoni békeszerződés Kárpátalját a csehszlovák államnak ítélte oda, a magyarság mellett jelentős létszámú ruszin lakossággal együtt. Az ún. intervenciós háborúk befejeződése után az ukránok lakta területeken az Ukrán Szocialista Köztársaság működött, szoros együttműködésben az orosz és még négy szovjet szocialista köztársasággal. A szövetségesek között a határok csak papíron léteztek, a „laza és önkéntes szövetség” viszont igen kemény kereteket jelentett. Ebből a szövetségből alakult ki 1922-ben - a szovjetek 7. kongresszusának kezdeményezésére - a Szovjetunió, amelynek egyik tagköztársasága Ukrajna lett. A hivatalos adatok szerint akkor Ukrajna 447 610 km2 területén 26 millió lakos élt, amelyből 19,3 millió volt az ukrán, 3,5 millió az orosz, 1,7 millió a zsidó, 387 ezer német, 336 ezer belorussz, 263 ezer román, 204 ezer a lengyel, a többi görög, tatár, cigány, örmény. Ukránok éltek még Belorussziában és Oroszországban, közel annyian, mint a hivatalos ukrán államban. A polgár- háború befejeződése után jelentős létszámú - úgy 4-5 millió - ukrán került Európa és Amerika különböző államaiba, jelentős ukrán kolóniák formálódtak ki az emigrációban. A Szovjetunió részét képező Ukrajna fővárosa Harkov lett, Kijev ezt a rangot csak 1932-ben nyerte vissza. Ebben volt politikai megfontolás is, hiszen a hetmanok és a nemzeti mozgalom egykori városát nem „tisztelték meg” a fővárosi ranggal. Ukrajna közigazgatása tizenkét kerületre (Volhinia, Jeka- terinoszlav, Kijev, Podolia, Poltava, Harkov, Csernigov, Donyec, Zaporog, Kre- mencsug, Nikolajev, Odessza) tagolódott, a hivatalos közigazgatási és oktatási nyelv az orosz mellett az ukrán lett. Az állami tanácsrendszer legfelsőbb szerve az Ukrán Legfelsőbb Tanács és a Népbiztosok Tanácsa, s az utóbbi a kormány szerepét töltötte be. Ennek érdekessége, hogy sem külügy-, sem hadügy-, sem kereskedelmi, sem pénz468
