Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - Kapiller Ferenc: "Küszöbön - két világ között" - (Babó Antal, Kőszeg-Hegyalján élő faműves beszél)
Tudom, hogy apámnak is olyan szellemi ereje volt, - a nézésében -, úgyhogy szemmel verés van, akármit is beszéljenek mások! Van ilyen. Attól függ, hogy az a másik hogy’ veszi; tehát az adó és vevő közötti feszültség milyen. Abból a feszültségből adódik, hogy az a másik ember téged térdre ejt a szellemi erejével. Visszaemlékszem, hogy igenis meg lehetett rontani embereket azzal, hogy éreztettek vele valamit. Abba bele lehetett betegedni. Ezt én mind láttam ott lent: a nehéz élet sötétebb, terhelt oldalát is. Lajos bátyámnak is volt ilyen ereje, s főleg az öreganyámnak. A fényképén is láthatjuk az összenőtt szemöldököt; a szigorú nézését. Igen kemény kun asszony volt. Mindezekkel együtt az Alföldet ma is jobban szeretem. Halas nekem oázis, - szellemileg is, ha lemegyek oda. Nagyon sokat jelentenek a rokonok. Sose hittem volna, hogy ennyire fogok örülni a rokonoknak! Itt tapasztaltam meg, hogy ha az ember a családjának örül, a rokonainak örül, akkor a nemzetnek is örül. Ezért elképzelhetetlen számomra az, hogy most szégyen magyarnak lenni: mert annak van egy praktikus oldala is, hogy otthon vagy, a tieid között vagy. Másképp tudsz dolgozni, másképp neveled a gyerekeidet, másképp tudsz gondolkozni, élni, és ez az a tét, hogy valakik ezt nem akarják. Nem akarják, hogy értelmesen gondolkozzunk, mert az olyan ember, aki családban gondolkozik, rokonokban és nemzetben gondolkozik, sose lesz majom. Abból sose lesz hongkongi, aki egy mozdulatot csinál nyolc órában. Ilyen szempontból ellenségek vagyunk végül is a világméretű civilizációs tendenciával szemben, mert ilyen emberekre nincs szükség, akik nem fogyasztók. Ez a technikai fogyasztói világ, amely most már globális igényekkel jelentkezik, a golgota csúcsa felé visz, s úgy látszik, kell, hogy megtörténjék a megfeszítés - hogy megváltódjék a világ. Nem is látom ebből a közeli kiutat. Ránk vár; a következő nemzedékre; - nem tudom, meddig tart. Ebben benne van az, hogy védekezünk ellene; nem lehet föladni, s azt mondani, hogy minden hiába. Nem lehetünk fatalisták. Ebben az egész tervben benne van a mi védekezésünk is, az élni akarás. Talán a hasonló „és mégis”-ellenállások mentik át a következő időkre a kultúrát, a tudást, s azt, hogy hogy lehet és érdemes élni. % Összehasonlítva az Alföldet, közelebbről a Kiskunságot az itteni tájjal, emberekkel, kultúrával, azt kell mondanom, hogy néprajzi szempontból például nagyon sivatagos sarok ez a Kőszeg-Hegyalja. Az keserített el, hogy amikor véletlenül fólkeveredtem egy padlásra, jóformán csak ipari tárgyakat - lusz- terlámpát - láttam. Nem gyűjtöttem soha néprajzi tárgyakat úgy, hogy azt lessem folyton, csak ha a kezem ügyébe akadt valami, s láttam, hogy nem kell, akkor elkértem -, de azért kerestem a nyomait. Vigasztaló lett volna, ha találok egy szövőszéket. Öregasszonyoktól kérdeztem, hogy szőttek-e valamikor; csak a vállukat vonogatták. Az az érzésem, hogy nem szőttek ezen a vidéken. Nem találom a nyomát. Ha elmegyek Zalába vagy az Őrségbe, a padlásokon találok szövőszék-alkatrészeket. Itt pedig jó pár padláson jártam - gabonát vettem - s nem láttam semmi érdekeset. A házakban festett, flóderozott bútorokat láttam. Néhány kamarás asztalt is, ami valamit jelez, 418
