Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 5. szám - Kapiller Ferenc: "Küszöbön - két világ között" - (Babó Antal, Kőszeg-Hegyalján élő faműves beszél)

Tudom, hogy apámnak is olyan szellemi ereje volt, - a nézésében -, úgyhogy szemmel verés van, akármit is beszéljenek mások! Van ilyen. Attól függ, hogy az a másik hogy’ veszi; tehát az adó és vevő közötti feszültség milyen. Abból a feszültségből adódik, hogy az a másik ember téged térdre ejt a szellemi erejével. Visszaemlékszem, hogy igenis meg lehetett rontani embereket azzal, hogy éreztettek vele valamit. Abba bele lehetett betegedni. Ezt én mind láttam ott lent: a nehéz élet sötétebb, terhelt oldalát is. Lajos bátyámnak is volt ilyen ereje, s főleg az öreganyámnak. A fény­képén is láthatjuk az összenőtt szemöldököt; a szigorú nézését. Igen kemény kun asszony volt. Mindezekkel együtt az Alföldet ma is jobban szeretem. Halas nekem oázis, - szellemileg is, ha lemegyek oda. Nagyon sokat jelentenek a rokonok. Sose hittem volna, hogy ennyire fogok örülni a rokonoknak! Itt tapasztaltam meg, hogy ha az ember a családjának örül, a rokonainak örül, akkor a nem­zetnek is örül. Ezért elképzelhetetlen számomra az, hogy most szégyen ma­gyarnak lenni: mert annak van egy praktikus oldala is, hogy otthon vagy, a tieid között vagy. Másképp tudsz dolgozni, másképp neveled a gyerekeidet, másképp tudsz gondolkozni, élni, és ez az a tét, hogy valakik ezt nem akarják. Nem akarják, hogy értelmesen gondolkozzunk, mert az olyan ember, aki családban gondolkozik, rokonokban és nemzetben gondolkozik, sose lesz ma­jom. Abból sose lesz hongkongi, aki egy mozdulatot csinál nyolc órában. Ilyen szempontból ellenségek vagyunk végül is a világméretű civilizációs tenden­ciával szemben, mert ilyen emberekre nincs szükség, akik nem fogyasztók. Ez a technikai fogyasztói világ, amely most már globális igényekkel jelent­kezik, a golgota csúcsa felé visz, s úgy látszik, kell, hogy megtörténjék a megfeszítés - hogy megváltódjék a világ. Nem is látom ebből a közeli kiutat. Ránk vár; a következő nemzedékre; - nem tudom, meddig tart. Ebben benne van az, hogy védekezünk ellene; nem lehet föladni, s azt mondani, hogy minden hiába. Nem lehetünk fatalisták. Ebben az egész tervben benne van a mi védekezésünk is, az élni akarás. Talán a hasonló „és mégis”-ellenállások mentik át a következő időkre a kultúrát, a tudást, s azt, hogy hogy lehet és érdemes élni. % Összehasonlítva az Alföldet, közelebbről a Kiskunságot az itteni tájjal, em­berekkel, kultúrával, azt kell mondanom, hogy néprajzi szempontból például nagyon sivatagos sarok ez a Kőszeg-Hegyalja. Az keserített el, hogy amikor véletlenül fólkeveredtem egy padlásra, jóformán csak ipari tárgyakat - lusz- terlámpát - láttam. Nem gyűjtöttem soha néprajzi tárgyakat úgy, hogy azt lessem folyton, csak ha a kezem ügyébe akadt valami, s láttam, hogy nem kell, akkor elkértem -, de azért kerestem a nyomait. Vigasztaló lett volna, ha találok egy szövőszéket. Öregasszonyoktól kérdeztem, hogy szőttek-e va­lamikor; csak a vállukat vonogatták. Az az érzésem, hogy nem szőttek ezen a vidéken. Nem találom a nyomát. Ha elmegyek Zalába vagy az Őrségbe, a padlásokon találok szövőszék-alkatrészeket. Itt pedig jó pár padláson jártam - gabonát vettem - s nem láttam semmi érdekeset. A házakban festett, flóderozott bútorokat láttam. Néhány kamarás asztalt is, ami valamit jelez, 418

Next

/
Oldalképek
Tartalom