Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 5. szám - Kapiller Ferenc: "Küszöbön - két világ között" - (Babó Antal, Kőszeg-Hegyalján élő faműves beszél)

KAPILLER FERENC

„Küszöbön — két világ között”

(BABÓ ANTAL, KŐSZEG-HEGYALJÁN ÉLŐ FAMŰVES BESZÉL)

Tudom, a gyerekkor a legerősebb fókusz, s most ásom ki régi emlékeimet. Apró mozzanatokból, töredékekből kell összeraknom a képet, s nagyon nehéz. Nem könnyebb beszélni mostani magunkról sem, ha terveinkre gondolok: a kisközösség — szellemi közösség — megteremtésére itt az erdőben; a földre, hogy vajon mit tudunk kezdeni vele; a mesterségekre, amik megőrzendők. Aztán gondolok a kertre, az állatokra; a fáimra, famunkáimra, vagy az életformára, ami lehet a jövő.

Csak pasztellszíneket tudok felrakni körbe egy négyzetrácsra, ami foltjaiban mutatja meg az életemet. A mi életünket. Talán nem is kell jobban megmagyarázni, leírni, annyira cizellálni, mint Suky Benedek kelyhét. A látó emberek ebből tudnak meríteni.*

%

Apámtól fa dolgokat láttam, hogy csinál. Faeszközöket: a szekeret; gyönyörű szerszámnyeleket. Műremek volt egy villanyéi is. Szépen ívelt hajlás, s a végén finoman elnyúlt tojásba ment át a villanyéi: a gyalupadszegnek a vége meghatározta, ahogy be volt fogva. Fütyörészett a műhelyben, s néha ráhúzott a szemtelen egerek fejére finoman, egy kicsi léccel - már ott a kicsi tanyán. Ezek mind eszembe jutottak, s áttértem fára.

Érdekes, az ember sokszor úgy van, hogy egy darabig valami eltolja, távol tartja a lényegtől. Nem tudom mi, miféle ellenállás. Visszautalok az előbbiekre: tudtam én, hogy mennyire utálom a Bauhaust, s ott van a másik, de nem engedtem magamhoz közel. Az ember sokszor nem engedi közeledni éppen azt, amire igazán szüksége volna. S aztán jött a megszabadulás ettől a görcstől, mert végre megtaláltam a fáimat. Fából kezdtem el ezt-azt készíteni. Zsűriztettem, elfogadták. Csináltam nagyfatálakat. Aztán elindultam a szobrászat felé. Két tál egymásba faragva; egymásba illettek. - Fiahordó-tál;

’ Az „in médiás rés” kezdés nem írói fogás ez esetben. Az itt közölt szöveg egy nagy ívű „monológ” második része. A beszélő Babó Antal világképét meghatározzák a gyermekkorban tanyán eltöltött évek, majd pedig Budapest a maga vonzó-taszító voltával. A következő táj, vidék, ahova a hetvenes évek végén költözött a család a fővárosból: Kőszeg-Hegyalja, közelebbről a cáki erdőben épült Wiesinger-major.

E szövegrészletben — csonkasága ellenére is — megjelenik az élettörténet mindhárom helyszíne, amelyek egyként alakították-alakftják a belső történetet: a szellemi, lelki karakter, a személyiség felépülését.

409