Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - Határ Győző: Életút
teljetek el zenével. Megteltetek-e? Zenekolbászok vagytok-e már? Van-e közöttetek, aki disznósajt lett zenével töltve, oly sűrű és kemény? Nem, még puhák vagytok: még! Zenét ide! Jöjjenek hát a nagy basszusok és a cintányér vérserkentő lármatölteléke. Harangjátékból, xilofonból erős fűszer, egész bors és pirospaprika; sikító sípokból gyömbér és mustár; jöjjön májasnak az orgonasípok ütege, ez az a jó sűrű, világtól-hermetikusan-elzáró májaspép; és jöjjön azon véresen, amint van, a mócsingos, kövér fanfárvagdalék, tömjétek magatokat, barátaim! Van még hézag valakiben, ahova beférne ez a kis villanyerőre nyargaló fagott? Ez a kevéske számyaskürt? Ez a gépi piszton? Nem nagyon zsírosak, inkább fűszeresek és olajosak; jól csúsznak és hangjuk a test nyílásain belepréselődik a vérkeringésbe. Itt ez a gépzongora - valóságos zenei püspökfalat - egyétek: primitív polifóniájában - sült bőrében és mártásában olyan zenei mikrobák vannak, amelyek rövid pillanatok alatt elözönlik az agyat, és a többi idegközpontot: ez a világ legkellemesebb fertőzése, elejét venni nem lehet. Vagy tán inkább a húros hangszerekből? A villanyhárfa? Tamburák, citerák, tamburinok, ukulelék ínycsiklandozása? Vagy fafúvósok? Oboasaláta? Fuvolaköríték? Nem, inkább vegyétek ezt az üstdobost: üstdob-korhelyleves, most úgyis jön a forte, érezni a nemes szándékot, hogy ekkora finálét a világ még nem látott: ne kanalazzátok hát - ugorjatok bele és úszkálva isszátok majd a tömő, töltő, gyomorzsibbasztó és agynehezítő üstdob-korhelylevest. Véreshurkák vagytok-e már, töltelékkel pukkadásig telve? Húsgombócok vagytok-e már, és a varrásnál majd kireped belőletek az apróra darált zene? Májasok vagytok-e már és annyira zenei égzengéssel teli, hogy a finálé pépje ihol tolakszik elő belőletek kifelé? Zenei disznósajtok vagytok-e már, pokoli lármavagdalékkal telve - egy-egy porcogónál vagy valcer-zsírcsomónál dudor és püffenés rajtatok?-------Igen, azok v agytok, nézzetek a tükörbe: zenei véreshurkák, húsgombócok, májasok, préselt sonkák, zenei disznósajtok. Halak vagytok a gépzene tengerfenekén; hápogtok, mint a halcsárdák akváriumában az üvegnek nekiúszó halak, ahol a körhinta diadalmenetét követitek gombszemeitekkel: a Három Kháriszt a Lámpással és a tükrös-brokátos hintók imperátorait. Halak vagytok és ha megszűnne a zene, azt hinnétek - az óceán kiszáradt... Nos, hívők, beavatottak! Ha az európai hivatalos frontok mindkét oldalára áttekintgettek, mit gondoltak, a világ melyik táján hülyült el az ellenség annyira, hogy ekkora száz évre szóló győzelmet lehetett aratni rajta? Hol vannak a szalamiszi győzők, ha egyszer annyira ünnepli őket a fényes sereg? Hol vannak, ahol olyan régóta edzik az idegeket az „idegek háborújával” a fegyverek háborújára, és az örök módszerrel, a győzelem előlegezésével ágyaznak meg a háborúnak? Hol vannak ők, akik csata nélkül csatát nyertek és most őérettük ujjong, ugrál, pipiskedik, hadonászik és lármázik ez a méze- csurrantó zenei vaklárma, ez a lélektani taktika - és az ő javukra hozza közelebb a diadalt ez a vaklármás-görögtüzes, bizánci vak-diadalmenet...?! Ha átlapoznád ezt a csonkaságában is vaskos töredéket, láthatnád, hogy a Házmesterbirodalmak fejezetben ironikus, pszeudo-szociológiai leírását adom a házmesternek, mint mentalitásnak, típusnak, tenyészetnek stb., a „csicskásoktól fel a portásokig”, a „házmesterkultúra - kultúrnihilizmus”, az „új mítosz az idegrendszeren” elgondolhatod, milyen homlokráncolva olvashatta a hadbíró, akinek ez a könyv — pár éves késéssel — a szeme elé került... 403
