Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - Határ Győző: Életút
gyetlen. Mintha egy más csillagvilág ide érkező óriása lennél Voltaire Scar- mentade című regényéből, olyan, minden pártállás, elfogultság, ellenszenv- rokonszenv nélkül kell nézned a földi emberhangya-populáció nyüzsgését; mert csak akkor szabad ilyen elméleteket kimondanod. Próbálj ilyen im- passzibilisen gondolni a magyar 56-ra (ba tudsz) és mindjárt láthatod. A központi hatalmi tömörülésnek kezében volt az erőszakszervezet, de tétova- ságában huzamosabb időn keresztül az erőszakot a „veszélyes fordulatszámon” tartotta. Másszóval, nem alkalmazott elsöprő, irgalmatlan erőszakot, de az erőszak alkalmazásától nem is tartózkodott; hanem hónapokon keresztül ott tartotta az erőszakot a „veszélys fordulatszámon”, aminek a vége tengelytörés - forradalom kirobbanása lett. Ugyanez robbantotta ki az 1830- as párizsi, az 1848-as bécsi forradalmat: az erőszakot a „veszélyes fordulatszámon” járatták. Ám ez a mestergondolat csupán a vezérfonala volt egy terjedelmes opusznak, amelynek pontos műfajmeghatározása tractatus poli- tico-philosophicus és szenvedélyes polémia formájában tárgyalta a tengely- hatalmak világot betöltő, fülsiketítő diadalpropagandáját. Tán Huizingával egy időben, tán valamivel előtte - azonos látleletét írtam le Európa akkori állapotának; csak épp ahol ő „sofőröket” emleget, az én diagnózisom kulcsszava a „házmester”: házmestermentalitás, házmesterromantika, házmesterkultúra, házmesterarisztokrácia... A lerohanások, a villámháborúk, a győzelmek még sehol sem voltak, de a propaganda már beletuszkolta a tömegek idegrendszerébe, már „előlegezte” és bezsebelte diadalait. A propaganda e militarista lármáját egy vidámparki, ódon, óriás gépzene-masinériával érzékeltettem, de legjobb volna tán, ha szövegízelítőt adnék ebből a több mint ötvenéves monográfiából: ... De hát kik azok az érdemes személyek, akiket ezek a baldachinok ünnepelnek — például afölött a tengelyen pörgő fazék fölött, amiben a benn- ülőknek csak a középső rögzített kormányt kell forgatniuk és ők maguk is forogni kezdenek a körbejáró diadalúton, mint tíz fillérért keringő bolygók a kegyes Nap körül - kiket ünnepel ez az összetett mozgás, e dupla diadalát? Nem csoda, ha a szemlélőnek történelmi analógia jut eszébe: az az eset, amikor Leontius, egy bizánci palotaforradalom vezére II. Justinianuszt meg- csonkíttatván és száműzve, ő maga lett a császár és Bizánc jelentékeny haderejét afrikai expedícióra indította; a hadsereget csúfosan megverték és ekkor történt az ókor egyik hírhedt Patyomkin-manővere, a hadsereg győzelmet hazudva tért vissza, hazafele összerabolt a császárságban amit csak ért, Bizáncba roppant diadalmenet keretében vonult be és mindjárt császárt buktatott... Nos, ez a hamis bizánci diadalút merül fel akaratlanul a szemlélőben, amikor lépten-nyomon azt firtatja, ugyan ki az, aki sehol nem győzött, el sem is indult, hogy verekedjék és még csak meg sem verték... és mégis neki szól mindez, övé a soha el nem ejtett zsákmány, minden allagória az ő Fényét allegorizálja, az ő Eljövetelét, mely az Aranykorral azonos, az üres, párnaüléses hintók-gyaloghintók, fejedelmi határok, berline-ek, mesebárkák bársonyhuzatai az ő fenekéért epednek... Lessük ki, ki ez az istenek-kegyeltje - vagy maga is isten és ez az áruházi elegancia: epifániája...?! ...A szó lehalkul, barátaim, felerősödik a zene; vegyetek mély lélegzetet. Ne nézzetek a barna hajtószíjra, a festetlen hátsó fakerékre, az áttételre, ami a hárfázó angyal hóna alól előkandikál: a körhintára nézzetek és közben 402
