Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - Határ Győző: Életút
ez némi átsimítással bízvást mondhatni, hogy a KÖPÖNYEG SORS (a IU- LIANOSZ IFJÚSÁG) párdarabja lehetett volna. Egyetlen szál vagyunk a szövedékben, mégis, mindig a Teljes Egésznek labirintikus mintázatát szeretnénk ismerni, látni - így valahogy mondja Flaubert; és ilyen vak szál volt Dioklész, a kis tisztecske annak a nagy katonai összecsapásnak az eseményszövedékében, amikor Carinus császár megindította hadait s nem is annyira ellene, mint inkább a lázongás leverésére. Noha a motívum a HELIÁNEBAN is fel-felbukkan, édestestvére volt IULIANOSZOMNAK abban, hogy ez a könyv is az emberi gyanútlanság vizsgálata, regényes példázat a sorsáról mit sem tudó ember totális mit-sem-tudásáról sorsát illetőleg. Hogy mint zuhanhat a tőle elvehetetlennek, a biztosnak hitt boldogság közepéről a gyász, a bukás, a tönkremenés szélére és a sötét kétségbeesés fenekére. És mindezt egyik percről a másikra. Vagy éppen fordítva: rádöbbenve, hogy élete játszmáját elvesztette, épp felköti magát, amikor valaki arrajáró levágja köteléről és ő, megelevenedve és élelmesen, ugyanazt mint „akasztott ember kötelét” árulva - meggazdagszik/megmilliomosodik darabjain annak a kötélnek, amelyen kilógva kis híja hogy halálát nem lelte. És ez volt Dioklész esete is. KL És miért TAUROBOLIUM? És ki volt ez a Dioklész - frissítenéd fel emlékezetemet. TAUROBOLIUM azért, mert Dioklész (az én regényes mesketém szerint, amelyet csak kósza pletykára alapítok) Mithrász-hívő volt és a feláldozott bika vérében, az oltár alatti keresztelőgödörben megfürödve - vérkeresztsé- gen ment keresztül; tudod a légiók jó fele Mithrász-hívő volt. Nos, mogyoróhéjban. Carinus Marcus Aurelius császár - a legnagyobb cirkuszjáték-ren- dező, akit a világ valaha látott, hadvezérnek sem volt utolsó. Amikor hírül vette, hogy jóváhagyása nélkül, a meggyilkolt Numerianus Caesar helyére a hadsereg Dioclest Caesarrá kiáltotta ki, haddal indult ellene. Elsőül egy másik lázadóval, Marcus Aurelianus Julianusszal, Venetia kormányzójával kellett elbánnia, aki sasai alatt egyesítette a két Pannónia hadait és PANNÓNIÁÉ AUGUST felírással pénzt veretett. Hadmenetével Carinus elsöpörte a lázadót és katonáit felesketve, immár túlerővel indulhatott Diodes ellen. Maesiában, Margumnál a Duna mellé beszorulva fogadta el Diodes a csatát. Carinus a lázadó légiókat tönkreverte, a kavarodásból Diodes fejvesztetten menekült. Elveszett embernek látszott és annak is tudta magát; halálra hajszolta lovait, hogy egérutat nyeijen és eltűnhessen Dalmácia rengeteg erdőiben, de Carinus mindenütt a nyomában volt. Már nem is annyira bíborpalástjáért, mint inkább életéért remegett, és utolsó táborhelyén alkalmas zugot keresett, ahol majd kardjába dől, amikor... nos, amikor! KL Amikor...?! És ez az, amit csupán Heimarmené, sorsunk kimérője tudhat, hogy a végső perc mivel viselős... Amikor lesújt Até, a Rendelés: a győztes Carinuszt, sátrában, egyik tribunusza, akit a császár felszarvazott, féltékenység- ből/bosszúból - hátulról leszúrja: nyomban gyorsfutárt menesztenek az ön- gyilkosságra készülő után - nincs más jelölt a trónra, Róma várja új császáija diadalmenetét. Diodes nevet változtat és Nagy Diocletianus néven bevonul a történelembe; 284-től 305-ig, 21 évig uralkodik és az ő nevéhez fűződik a tetrarchátus, a birodalom nagy közigazgatási átszervezése. Ez volt a Tauro- bolium rövid foglalata; persze a regény csak addig követi a kalandor dalmát 399
