Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 3-4. szám - Bata Imre: Egy téma vándorlása - (A nyolcvanesztendős Weöres Sándor emlékezetére)

harminc darabja arra vonatkozik, ami a létezés pátoszát érzékeli-érzékelteti. A második ciklus harminc darabja viszont az egyetlen élet állapotát fejezi ki, már a címével is, mondván: Megkopottan. Ez az élet agg idejének aspektusából született ihletek verseit tartalmazza. Ez az idős költő élménylírája. A harmadik ciklus címe is igen kifejező: Idyllium. Ez a létezésnek ama foglalata, amelyikre a tárgyalt szonett - a Hszi-csün hercegnő - szentenciái vonatkoznak, vagyis ez a létezés bár akármennyire védett is lehet, mégsem osztatlan, nem egységes sorsot tartalmazó közeg. S ebben a ciklusban találjuk az Asszony-balladát is. A negyedik ciklus arról a történelmi időről szól, amely a tűz mellett guggoló őst követi egészen addig, mígnem az egész maga alkotta természet - a civilizáció — bele nem vész az atom felhőjébe. Ilyenképpen az egyes versekből szervezett ciklusok, s a ciklusok alakította könyv-kompozíció egységes jelentést nyer. Lehetnek az egyes versek bármily jelentéktelenek, a könyv egésze létfilozófiai áttekintést kínál jelentése szerint.

De lássuk végül az Asszony-ballada helyiérték-sugalmazta jelentését. A ciklust - az Idyllium egészét - groteksz hangoltság jellemzi. Idillekről van szó, ám valami „unheimlich” érzés elfogja az olvasót, s ez a groteszk hatás, ami az idillt idylliummá színezi át. Ilyen érzésünk támad az Asszony-balladának magának az olvasása közben is, kivált azért, mert a vers környezetében olvashatjuk a Tiroli balladát és a Vásári népballadát is. Amaz az asszonyi demoniát jeleníti meg, a falu egyik hetéráját, aki habozik elvenni a szűzi ifjú, a gyermek ártatlanságát, a másik ballada pedig a ponyvára került irodalomnak egy reprezentatív darabját imitáló igazi vígballada. E kettő fogja közre az Asszony-balladát, s ez a triptichon így együtt, külön is beszédes, nem szólva a ciklus átfogó szuggestiójáról.

Mindez arra figyelmeztet bennünket, hogy a szóba került téma különböző feldolgozásai egy nagyobb összefüggést is kínálnak, s ez a nagyobb összefüggés az úgynevezett nőelv vagy másképpen nő-elementum valamiképpen i egységét is kifejezi, s már jóval előbb, mint ahogy ez az egység egyes nagyobb kompozíciókban - Mária mennybemenetele, Salve Regina, Medeia, Tatavane királynő, Az elveszített napernyő - hangsúllyal kifejeződött volna, s végül napvilágra nem jutott a Psyché egész lírája által. Ezért tehát mindazt, amit eddig mondhattunk, a Psyché távlatába kell helyeznünk.

Maga Weöres a Psychét már foganása idején önéletrajzi regénynek nevezte. Az önéletrajzot ez esetben nem egy lineáris történet - ok-okozatos bonyolítás - kelti életre, hanem egy rekonstruált költői életmű manifesztálódása, valamint az e köré és ennek anyagába szőtt különböző reflexív anyag jeleníti meg. Elvégre - s ezt is magától a szerzőtől hallottam - nincs olyan lineáris életrajz, amelyik a valódi folytonosságot rekapitulálni volna képes, tehát krónikás-dokumentáló önéletrajz nem létezik. Különben is, Weöres az önéletrajzát - úgy véli - közvetve beleírta lírai életművébe. Közvetve - mondom, mert ennek hangsúlyt kell adni. Mivel Weöres lírája egészen a Psyché- versekig soha nem élményköltészet, viszont Psyché minden verse közvetlen élménykifejezés. S ez így megfelel azon állításnak is, hogy a Psyché önéletrajz, mert ezek a közvetlen élménykifejezések közvetett jelentés szerint vonatkoznak az önéletrajzra. Az is fontos, hogy Psychének magának adott a bináris oppozíciós kiegészítője is, s ez Ungvárnémeti Tóth László, aki még műveivel is jelen van a PsycAében, s még inkább a vele kapcsolatos reflexióban. A

338