Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 3-4. szám - Bata Imre: Egy téma vándorlása - (A nyolcvanesztendős Weöres Sándor emlékezetére)

reflexió viszont mindig ellentételezve jelenik meg. „Eggyszer azt mondám: - Ficzkó, te merő Abstractumot írsz. Nálad a fa nem fa, hanem valamelly Idea allegoricus fája; nálad a Tátra nem hegy, hol az ember a lábát törheti, hanem szent magasság, hol Zevsz sas madara honol. Te a Concretumoktúl elvonod az illatot, mozgást, életet, minden hideg és kemény leszen, márván liget, márván Istenek, márván ember és asszony: te nálad minden köbül és érczbül vagyon. Elleniben én, ha bármirül írok, azt akarom, hogy tapintatja, íze, bűze legyen. Ha kalács evésrűl írok, úgy érezze az olvasó, mint ha ő enné; ha keblem vagy derekom említem, érezze, hogy véle hálok, vagy legalább is szorosan mellette ülök. Az egész Világ ölelő kurva Vénusszá légyek, vagy ha nem lehet, minden olvasóimé... Ő a versben fel-leng, a poros és sáros mindennapban pedig kézze(l lábbal igyekezik s mind úntalan orrára bukik; s az én verseim ölég mocskosok, büdösök, de naponta kétszer feredőzök, reggel és estve s közben is folyton tisztálkodók... Úgy látszik, a ki a Naturában gödrökbe bukdácsol, a Poesisben fennyen repül; s a ki a Naturában tiszta szemmel mosolog, a Poesisben az al-felét mutattya. Oh mondd még Aristoteles, hogy ennenmagával minden eggy-azon! Éppen hogy az vagyunk, ki nem vagyunk.” Az azonosság arisztotelészi elve tehát kiegészül a nem azonosság ugyancsak érvényes elvével, s ahogy Weöres költészetében a nőele- mentum - e lírai gondolkodásban a nőelv! - a Psychével kitelejsedik, annak sugalma nyilvánvalóan az, hogy ami azonosság és nem azonosság egyidejű érvényét igazolja, az éppen a nem explicit nő elvnek az állandó jelenléte Weöres lírájában, ahogy azután élete végén azt ki is pakolja, teremtvén a semmiből világot, alakot és működést. Ami meg beláthatóvá teszi, miért is foglalkoztatja őt oly igen a gyermekkori teljességből kiszakadt nőnek az elidegenül tsége.

339