Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3-4. szám - Bata Imre: Egy téma vándorlása - (A nyolcvanesztendős Weöres Sándor emlékezetére)
Ez a keret bolondította bonyolultra azt, ami olyan egyszerű volt eredetileg. De honnan ez a keret? Drágakövet habzsoló disznók sörtéjét zefir rózsaszín fésűje úgy simogatja, mintha csak anyjuk csitítaná őket. Hogy azután visz- szatérjen a motívum a szonett tizennegyedik sorában. Nem gondolhatunk másra, mint Kirkére, aki, hogy Odisszeusz nála maradjon, társait disznókká változtatja, s azokat gyöngyökkel eteti... S e képet azért idézi föl az octett első négy sora, hogy a sextett utolsó sorának helye lehessen ott, ahol a kínai hercegnő megosztott, elidegenült életrajzáról van szó. Mert az ember életének teljessége, amelynek értelme az oszthatatlan sors, Han szépe életében kettétörött, elidegenült, amit csak a halál tud majd fóloldani. Aki pedig ilyen helyzetben van, annak megosztott sorsát - és minden ilyen sorsot - csakis disznócsülkön — osztott patán — lehet hitelesen ábrázolni. Igen, a szonett első kvartettjébe foglalt görög mitémából következik a sextett záró mondata, az elidegenült ember sorsának metaforája: „és minden sors hasadt disznócsülökre írva.” S hogyha a kínai hercegnő történetét - a témát — egy másik kulturális hagyomány elemének tekintjük, akkor itt kontamináció történt, a görög mitéma és a kínai téma egymással összekeveredett, s valami egyetemes jelentés kifejező anyagává lett. S az is figyelemreméltó, ahogyan ennek a szonettnek a belső formája szinte geometrikus következetességgel kidolgozott. Az ottava - az első nyolc sor - a tézis. Itt a kontami nációra külön utal a két kancsal rím páros: „zafir/zefir” és „kefir/Ofir”. S az egyes szók jelentését se hanyagoljuk! A „zefir” mediterrán szellő, Ofir, olyan dél-afrikai mesés ország, mint János pap országa vagy Eldorádó. A „zafír” - drágakő, míg a „kefir” - és ez a lényeg, a téma szempontjából az anakronizmust vonja be a szöveg terébe, mert a lótej vagy a kumisz még hagyján volna, noha tautológ lenne úgyis a kettőt emlegetni egymás mellett, de a „kefir” úgy kerül a szövegtérbe, mint az „Ofir” rímvonzata. S az így életre hívott tézis remek helyzetrajz; az octett első négy sora - a görög mitémából merítve - a belső-ázsiai sivatagos tájat ábrázolja, míg a másik négy sor annak a lelkiállapotnak a tömör jellemzése, amely Hszi-csün lelkét telíti, S amin a tézis átfordul az antitézisbe, a tengely: „Lám, égi kézben is kockajáték pörög;” - e mondat mély értelmű utalás magára a sorsra, annak természetére. Ha az égi kézben kockajáték pörög, az nem lehet más, mint csak az, hogy a valószínűség szabja meg a dolgok menetét, a törvény statisztikus karakterű. Vagyis ha érvénye volna a mítosznak, akkor az emberi sors oszthatatlan volna, az élet nem volna idegen. Midőn Weöres a görög mitémával egészíti ki a kínai témát, akkor profánál. A mítoszi törvény helyébe a demitoszit állítja. De a szintézis arra is fényt vet, hogy az ember ebben a demitoszban is - a megosztott sorsban is! - azonos marad önmagával. Mert az eltört tükör épségben jut a sírba, a tó felülete nyugalomba jut, vagyis a halálig kitart a hercegnő vágya: Lelkét hazafelé a sárga daru hívja, testével pusztai durva mén dübörög, és minden sors hasadt disznócsülökre írva. Amit elhagyott, azt a hercegnő sosem felejti, s ebben a nem felejtésben gyökerezik az ő kettéhasadt lénye, megosztott sorsa. 334
