Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3-4. szám - Sándor Iván: Az ideologizálástól a fragmentálódásig - A Bánk bán recepciójának egy fejezete
új megközelítésének eredménytelenségei szítottak fel. Czímer József aki munkatársa volt Illyésnek, hosszabb tanulmányban fejtette ki véleményét a drámáról, indokolta az átdolgozás időszerűségét, ismertette szempontjait. Jogosan mutatta ki azt, hogy a Bánk bán-értelmezésekben immár annyi az ellentmondás, hogy egymás ellen fordíthatók, illetve egymást semlegesítők az álláspontok. Czímernek ehhez képest volt koncepciója, méghozzá az, hogy a dráma hosszú színpadi kudarctörténetének oka a Bánk bán színszerűségének hibáiban van. Kiindulópontja ugyanaz, mint korábban Bessenyei Ferencé volt: ugyan melyik értelmezést fogadja el a színész, ha a színpadi helyzetet-jelenlétet a teóriák nem hitelesítik. Czímerné] is terítékre került a rejtekajtókérdés, az ötödik- felvonás-kérdés, és az általánosan ismert dilemmákon túl még néhány további is. Hiteles magyarázatokkal szolgált a dráma egyes mozzanatainak „eljátszhatatlanságáról”. Mégis a probléma, amely munkájának elrendezőelvét adta, igen könnyen (és más oldalról) volt áttekinthető. A színszerűség igénye — a legtágabb, a színpadi munka és hatás esztétikája szempontjából még oly mély vizsgálata is - eredményes lehet egyes részletek értelmezésében, de semmivel nem visz közelebb a dráma recepciójának lényegi átértelmezéséhez és megújításához. Czímer dramaturgiai okfejtése a Bánk bán egyetlen értelmezési problémáját sem tisztázta, még csak nem is érintette. Nézőpontja oly mértékben egyszerűsítette le a drámát, hogy ebből a nézőpontból még a részletek elemzése is kérdésessé vált. Úgy vélekedett, hogy a dráma „csaknem minden ellentmondásának forrása, hogy van egy olyan törvényes erő, amely a politikai sérelmeket bosszú nélkül is orvosolhatja, ha sikerül leválasztani róla az ártó merániai hatást. A békétlenek szerint ez a leválasztás csak öléssel lehetséges. Bánk szerint csak politikai eszközökkel, a pártütés polgárháborúhoz vezet, s még ha győz is a jó ügy... akkor is olyan sok ember és érték elpusztításával jár, hogy azt mindenképpen el kell kerülni...” Továbbá máshol: „... mit mond az én józan eszemnek Katona Bánk bánja politikailag? Olyan Magyarországot (olyan világot) akar, amelyben nincs gyarmati (német, idegen) elnyomás, és amelyben a dolgozó szegény népnek nincs oka panaszra...” Függetlenül attól, hogy ez milyen megközelítési szintje annak, hogy „mit mond a darab?”, természetesen nem is jogos annak tételezése, hogy a Bánk bán ezt mondja. A dramaturg, aki pedig nem az egyszerűsítő nézetek híve és jogosan meditált a dráma nem egy színpadilag megoldatlan részletén, itt olyan nézőpontot foglalt el, amelyben még az is homályos lett (a számára), ami a dráma lényege (s amiről már mások is annyit beszéltek). Erről a nézőpontról a főhősben, az alakokban lévő kettősség (sokféleség) nem mint a drámaiság lényegi vonása szerepel, hanem (elvi jogosságának deklarálásán túl) színpadi tehertételként (ugyanez vonatkozik a legfontosabb monológokra is). Illyés átiga- zításának sok méltó nyelvi kiegészítő eleme volt, ám annak ellenére, hogy egy-egy mondat „világosabb”, egy-egy mozzanat színpadilag - talán - indokoltabb lett, az át- igazítás az égvilágon nem juttatott semmivel sem közelebb nemcsak a dráma felfogá- sához-értelmezéséhez, de színpadi sikeréhez sem. Viszont kétségtelenül újabb lökést adott a vitázáshoz, s ennek nyomán - főképpen Orosz László Bánk bán-kutatásaiban- szaporodtak a mü megközelítésének, értelmezési kísérletének változatai. Megannyi újabb kommentár a több mint egy évszázados vitához. Czímer József teljes joggal látta úgy, hogy az esztétikai elemzés és a színpadi elemzés teljesen elvált egymástól. Ezen túl azt is bizonyította igénybejelentése, hogy valami lezárulóban van. A megközelítések horizontja annyira beszűkült, hogy elérkezett a lehetetlenülés. A feltett kérdés-feleletek korlátái között: nincs tovább. Minden ki lett licitálva. Már jó ideje nem a mű, hanem a recepciók recepciója folyt. Egy-egy mozzanathoz még (talán) lehetett be nem járt ösvényeket vágni, de ezek sem vezettek- összefüggések nélkül - sehová. A tradíció nem a Bánk bán, hanem a róla folyó vita lett, alatta élte a dráma korallsziget-életét; egy-egy darabja kitűnt néha az állásponthullámzásból, de teljes volt a fragmentálódás, s ez nemcsak az adott kérdéskört, hanem tágabban az egész kultúrát jellemezte, több egymásba fonódó kultúrhistóriai szakasz 327
