Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3-4. szám - Sándor Iván: Az ideologizálástól a fragmentálódásig - A Bánk bán recepciójának egy fejezete
Van a tanulmánynak az adott évtizedekben egyedülálló fogalompár-használata: „újbóli felfedezés” és a „valódi értelmet elfedő vélt vagy beleolvasott értelmezéssel szemben”. Megcsillan valami (nem kifejtetten, mégis észrevehetően, visszamenőleg is eléggé egyedülállóan) a visszaépítés elkerülhetetlenségéről; arról, hogy a recepciók recepciójából olyan halmaz jött létre, amelynek lebontása nélkül már nem lehet visszajutni a műhöz magához. „Vannak művek, melyek többet mondanak, mint amennyit alkotóik eredetileg mondani akarhattak velük... Különösképpen az ily művek megismerését teszi lehetetlenné az, ha értelmüket deduktív módon keressük, ahelyett, hogy a dráma még oly jelentéktelennek látszó, apró mozzanataiból próbálnók az értelmet kifejteni.” KOMMENTÁROK, TÖREDÉKEK Akortudatában mélyen sérült, ám irodalmi műfajaiban, gondolkodói teljesítményeiben ébredező időszak hatása tör itt fel eléggé magányosan. Körülbelül akkor, amikor Sőtér ezeket a sorokat írja, fogalmazza meg Bessenyei Ferenc az új Bánk bánra készülve kételyeit. Köztudott, hogy a színészt mennyi minden gyötri egy szerepre való felkészülés közben; köztudott, hogy még azokat a pontokat és problémákat is homályban látja ilyenkor, amelyek (esetleg éppen az ő játéka nyomán) tisztulnak majd fel a színpadon. Bessenyeinek a szerepről közzétett mühelynaplójában nem is a saját vívódása a legfontosabb, hanem az hogy (mint pályacsúcson álló, illetve a szerepben - többször játszotta — kompetens színész) milyen tanácstalan, és tanácstalanságát elmélyíti mindaz, amit — lelkiismeretes művész lévén — hozzáolvas a szerephez. Bessenyei „csak” az alábbiakat nem érti és tartja - tekintélyektől is igazoltan - a dráma megoldatlan pontjainak: mitől olyan feszült Bánk az első belépésekor?; miért nem siet azonnal Melindához?; miért ingadozik annyit Gertrudishoz való kapcsolatában?; általában miért nem erélyesebb?; miért változik oly sűrűn Peturhoz való viszonya?; miért nem alakít ki párbeszédet Tiborccal?; miért olyan változékony-ingadozó az ötödik felvonásban? Ez a meditációszint a külső-belső támpontokat kereső színész lelkiállapotából ugyanannyira következik, mint a Bánk bán megértésének, értelmezésének, színházi recepciójának korabeli szintjéből. Egyszerűbben szólva: a rendezői elemzőkészség szintjéből. És a Bánk bán recepciójának általános szintjéből, kavargásából, amelyben már csak egy feltűnően erős egyéniség új nézőpontjai hozhattak volna stabil támpontokat. Sem Both Béla, sem Marton Endre nem volt ilyen korszakos egyéniség, s ezért rendezéseik — a hetvenes éves más vidéki előadásai is - egy-egy jól megoldott részlettel, sikeres alakítással legfeljebb kommentárokkal szóltak hozzá a Bánk bánproblémához. (Megjegyzendő, hogy Bessenyei játékának voltak kitűnő mozzanatai, ér- zelmet-szenvedélyt-önfegyelmet-töprengést jól adagolt; Öze Lajos száraz, nagyon éles Tiborca és Kálmán György mély intellektusú, iróniát-öniróniát sem nélkülöző Bibe- rachja pedig azt bizonyította, hogy egy-egy jelentős színész szinte függetlenedve az általános játékszinttől mennyi újdonságot hozhat alakításával. Laposabb volt a soron következő Bánk bán a Nemzetiben; csak tempóban, külsőségekben próbált eredményes lenni.) Mindez kevésnek bizonyult még a hetvenes évek magyar színházának szintjén is. Ez azt jelentette, hogy a Bánk bán színpadi recepciójában sem a korábbi Bánk bánirodalom felismerései, sem a korabeli színházi áttörések eredményei nem érvényesültek. Távol maradtak a színrelépö, akkor még fiatal új rendezöegyéniségek törekvései csakúgy, mint a változó világszínház, a megújuló színházi teória eredményei. Ebben a vákuumban különböző törekvések jelezték a Bánk bán színpadi megújulásának igényét, újabb kommentárokkal díszítve fel a drámát. Ilyen volt Illyés Gyula többször, több változatban színpadra került, elég gyorsan feledésbe merült átigazítása. A terv (és a munka) azzal az elégedetlenséggel függött össze, amely a Bánk bán 326
