Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Lászlóffy Csaba: Jelenetek egy aggastyán estéli óráiból (dráma)
mire ő riadt csodálkozással válaszolt, hogy a pap is folyton az eget nézi s emlegeti, de soha nem használ ilyen túlfűtött szavakat. HERCEG Ha nem csalódom, egy kicsit bigott a leányka; de tudós barátom majd megneveli. (Megpróbálja játékosan elütni a megjegyzés élét.) Addig is hallgassunk meg egy újabbkori pásztorjátékból kifelejtett kisáriát. (Kivár.) Kezdhetjük? {Énekelve.) Ó, én butácska lány, Hogy mért tetszem neki, talány. Karamell-ízű csók, bár nem szédít úgy, mint a bók. Ha foga ajkamba hasít, Nem bocsát meg a pap szerint Az Úr! Csupán korrekt puszit Fogad el, különben megint. (Goethe morcos hunyorgással nyugtázza a vidám előadást.) HERCEG Most az ön rögtönzése jön, ahogy szoktuk. {Goethe hallgat.) Csak nem akarja elrontani közös játékunkat?! GOETHE (restelkedve magyarázkodik) Fenséges barátom ha tudná, hogy mennyivel frissebb, vígabb az én eleven kis nyulacskám, mint volt idejövetelemkor. HERCEG {váratlan megindultsággal) El tudom képzelni. A nyúlmama már beszámolt róla. {Goethe szeme hiszékenyen csillan fel. Karl August mókázva.) Ezúttal kénytelen leszek magam besegíteni az Udvari Költőnek. (Keresztet vet.) Irgalmazz nekem, Ma- gasságos Utókor! (Szavalni kezd; áj- tatos hangon.) A lány a szobor előtt térdepel: (Imára kulcsolt kézzel.) Bocsásd meg nékem, mennyei Madonna, Hogy neki téptem virágot reggel És nem eléd szaladtam a templomba! Közben megjelent Ulrike. A herceg háttal áll neki, nem veszi észre. Goethe tapssal igyekszik figyelmeztetni barátját. Szánalmas arckifejezéssel, egyre kínosabban veri össze tenyerét. HERCEG {végül megpróbálja komikusán fogni fel a kínos helyzetet. Földig hajol a lány előtt, amitől az még kellemetlenebből érzi magát.) Ügyetlen kis plagizálás akart lenni. A Faust után szabadon. GOETHE (kénytelen belemenni a játékba. Bosszús képpel.) Térdepel és reggel! Hányszor mondjam, hogy hím-rímet nö-rímmel nem szabad párosítani. Felség, ha így halad még amatőr marad. HERCEG (ezúttal Goethe előtt hajtja meg magát, bohócgrimasszal) Meg- hajlok a professzionizmus előtt! (Majd a lányhoz fordulva.) Magács- kát (Goethéhez, megjátszott zavarral) - nem tudom: jó helyen járok-e? szólíthatom Ulrikének? — (megint a lány felé) ahogyan költő barátom Magács- kát leírta nekem, Walter Scott-divat szerint, skót mintás ruhában képzeltem el, lepkefogóval. (Goethe öklét szájához szorítva fojtottan morog, mint egy oroszlán.) HERCEG A fogfájása megint. Ez a terasz egy kissé mintha huzatos volna. (Sípszó hallatszik messziről. Ulrike elsírja magát; ettől hirtelen a herceg kedélye is lehervad.) A fog az hagyján. Szegény barátunk! Mindig allergiás volt a könnyekre. (Szánakozó képpel távozik.) GOETHE (Ulrikéhez; atyáskodó kézmozdulattal) Jöjjön ide mellém (a padra mutat) és ne sírjon. A herceg pártfogónk. Nála a tréfa a rokonszenv jele. ULRIKE Ha hallotta volna ön!... (Megint sírásra görbül a szája.) GOETHE Hallottam, hogyne hallottam volna... {Zavarában elejti a kalapját). Nem szoktam vallási kérdésekbe bocsátkozni, de biztosíthatom róla, gyermekem, hogy Karl August herceg a lehető legtoleránsabb... ULRIKE {közbevág) Csak nem hiszi, hogy a herceg gügyögései miatt sírok?! Magam miatt?!... Tudhatná, hogy ki nem állhatom az önző embereket. {Szipog). GOETHE Csak ezt ne mondta volna. Megkísérli leültetni. A lány a sípszó révületéhen véletlenül az öregúr térdére ül. Idegesen ugrik föl. 21
