Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Lászlóffy Csaba: Jelenetek egy aggastyán estéli óráiból (dráma)
(Goethe - nyilván a lépcsők miatt — kifulladva, zavartan elmosolyodik. A hölgy hálás tekintettel a herceghez fordulva.) Ulrike mintha ma is sápadtan ébredt volna. Lehet, csak egy kis gyo- morbántalom. Azért megkérem fenségedet, ne mulassza el, ha teheti, arra a néhány perces vizsgálatra nekünk is idekölcsönözni orvosát. HERCEG (értetlenül, de lovagiasan) O... hisz ebben már megegyeztünk. FRAU von LEVETZOW Még egyszer hálás köszönet érte. (Sietve távozik.) HERCEG Említésre sem méltó. GOETHE A kapuban a livrés inas üzenetét átvéve, azt hittem, ő vár itt fenn. (Lelkesen.) Látta már felséged? HERCEG (hűvösen) Csak az anyját. GOETHE Mikéntha az utolsó bordámból teremtette volna az Isten - aki nincs! HERCEG A „híres csalfa kobzos”, / ki „nagylányokat is összefogdos! / Belekerül, bármerre megy, / a hálójába nem is egy...” GOETHE Hagyjuk most az ifjúkor elégiáit. HERCEG Az ifjúkorét? (Rögtönözve.) Talán Marienbadban másképpen vagyon Mint Rómában vala? Istennőd neve tán nem: Alkalom?... (Szünet). Hogy szól az új elégia? GOETHE I-a! I-a! (Elkacagja magát.) Szerelmes vén szamár vagyok. Hetek óta kiráz a hideg, ha frakkot kell öl- tenem, s nem jut eszembe mellemre feltűzni a kitüntetéseket. HERCEG Mindezt egy libuska miatt. GOETHE (rosszalló pillantással) Feleségedből az irigység beszél. HERCEG Virultak s virulnak asszony- cicácskák. Gondoljon Lotte varázserejére. A Marianne-kultuszra. „Prófétaköntös” és teliholdas éjszakák! GOETHE De már akkor is megvallottam, drága barátom, hogy: undorító végképp éjjel az ágy - egyedül! HERCEG (könnyedén veti oda) Hát jól van. Ha a félisten mindenképp ragaszkodik hozzá, hogy nevetségessé tegye magát... GOETHE (megszállottan) Ha őt elvesztem... HERCEG Mármint a reményt. GOETHE (leül, bólint) Elvesztem magamat is. (Tenyerébe rejti arcát.) HERCEG (mint aki érti) Társ kell a gyönyörhöz. Miért volna az másképp hetven után? GOETHE (kínos rándulással kapja föl fejét) Nemcsak a gyönyörhöz. A szellem sem játszik óriást már, tudván, félvén az este bíborát. (Alázatosan fogadja barátja csodálkozó tekintetét.) A házias, szerény élet végre nekem is megadatik. Remélni csak szabad. Nem azt, hogy az élveteg angóra- macska, Ottilia rámszökik a fejem fölött nyikorgó manzárdbordélyából; vagy hogy botra támaszkodva el-el- vándorolok otthonról, ahol életemnek csak maradék hasznát lesik. HERCEG Házias, szerény élet (!) - s közben belül egy vulkán forr és izzik. GOETHE (világos önismerettel) De csak az agyamban. HERCEG Az orvos a szívére lesz kíváncsi. Ne vegye zokon tőle, ha nehezen tud majd visszafojtani egy mosolyt. GOETHE (megadóan) Persze, hisz a korral jár, hogy az ember nevetésre ingerlő helyzetekben is megőrizze lelkinyugalmát. Száz, kétszáz év múlva talán nem is tűnik majd olyan hátborzongatóan komikusnak az egész. HERCEG (tréfás kedélyeskedéssel, mint aki egy kis szórakozásra vágyik) És a meghitt életre kiszemelt ara most áj- tatosan ismételgeti az Úr színe előtt: „Ha Övé nem lehetek, akkor hát senki! Más férfi soha!” GOETHE (elkomorulva hallgat; majd szemérmesen) Nem is gondolja barátom, hogy milyen közel jár az igazsághoz. Ulrike pironkodva vallotta be: az anyja és lánytestvérei szemére vetették, hogy elhanyagolja a gyónást meg a szent misét miattam... (Hátratett kézzel járkál.) Máskor meg, a felhők vonulását figyelvén, szőke fürtös fejecskéjét magamhoz vontam, s kiáltás szakadt ki belőlem: hogy: „Szívem csordultig telt a gyönyörrel!”, 20
