Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3-4. szám - Határ Győző: Életút 1.
monográfiája volt az első, amely bennem elvégezte ezt az erdőgyújtogatást - mit sem tudtam a szónokias, olykor kortinahasogató mű tragikus történetéről (hogy szerzője az első kötetet kölcsönadta filozófus-barátjának, John Stuart Millnek s az meg későn kapott észbe, hogy gazdasszonya a mindennapos tűzrakáshoz a kandallóban - elhasználta; Carlyle vért izzadva újraírta az elgyújtogatott első kötetet... hiszen ha tudtam volna, hogy nincs a teremtésben vesztes, csak én: az én odaveszett kézirataim senkinek nem hányhatom a szemére és soha újra nem írhatom!). KL Megpróbáltad? Nem is egyszer. Meg akarsz ríkatni? Jobb, ha nem beszélünk róla. S jobb is volna, ha a hallgatás mély fátylát boríthatnánk más, egyéb szerelmi megpróbáltatásaimra, melyekben a gonococcuszok vétlenek lévén, ez a kisded kaland soha derék, joviális háziorvosunk jurisdictiója alá nem tartozott. Leggörbébb történeteim egyike - mondhatnád - amikor a protagonista gyógyja- vallója egyúttal parádés orvosnő-szeretője is és gyermeki álmainak ezerszer- megimádottja. Mert ilyen szilaj lobogású gyermekszerelem fűzött távoli rokonomhoz, unokahúgomhoz, Lolához, aki két évvel idősebb volt ugyan, de hétéves szívemmel, huszárkülönítmény élén, nemegyszer lovasrohammal mentettem ki a halál torkából - éber álmaimban. Almaimból gorombán kijózanított ugyan egy látogatás, amikor, odalátogatásomkor az előszobában (Lola helyett egy óriáslány fogadott, felnyalábolt és körültáncolt velem a szobán (mondván, hogy „cuki” vagyok:) Lolának ez az előre nem látott hirtelen-növése nem volt benne szerelmi szerződésünkben és én kénytelen voltam mélyhűtőbe tenni érzelmeimet, hol is azok, mirelit szerelem formájában, többszörösen túlhaladták a konzerválhatóság dátumát. Mint fiatal Junó robbant be életembe ekkortájt Lola: elfranciásodva, s orvosi diplomával, amit a Sorbonne-on szerzett. Már nem volt két fejjel magasabb, hanem olyan, amilyennek az ádámivadék szereti párját: most én nyaláboltam fel, s táncoltam vele körül a szobát. Három nap se telt bele s egymáséi voltunk. Kikövetelte belőlem a szerelem Párizsban divatos fogásait és az ars amatoria olyan fortélyaira tanított meg (és a francia nyelv olyan intim szókincsére), amiről addig nem is álmodtam. A baj a kullanccsal kezdődött. A jó ég tudja, melyik éjszakai csavargásunk során szedhettem fel a budai hegyekben, ahol juhot, kecskét legeltetnek; tény, hogy egy reggel, szerelmi kimosakodás után fura, csontszínű, keményes, kiálló dudort fedeztem fel hímtagomon. A makkja oldalán volt. Mutatom Lolának a „kinövést” és furcsálkodva, hogy „nem fáj”. Lola, azon meztelenül orvosnővé vedlik és szakszerű:- Persze. Csacsi. Nem kinövés; hanem eleven állat. Az mászott beléd.- Állat? Ez? Ez a nagy kukoricaszem?- Az hát: kullancs. Ott szedhetted fel, ahol lefeküdtél a szabadban. Ahol kecskék meg szarvasmarhák legelnek. Öltözz, szaladunk, kivétetem. A kórházi műtőben, fagyasztással, percek alatt eltávolították, s mint boldog jegyespár, kacagva távoztunk. Lola vidékre utazott, vidéki kórházakban próbálkozott: maga sem sejtette, micsoda vándor szellem lakozik benne s nem is akarta igazán megvetni a lábát (francia kiközvetítőkkel is levelezett). Nem telt bele egy hét, kora hajnalban merevedésre és irtózatos fájdalomra ébredek: péniszem a szokásosnak kétszeresére dagad és vörös. Próbálkozom hideg vízsugárral: az erekciót lehetetlen lelohasztani. Elsőnek jelentkezem 267
