Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 3-4. szám - Határ Győző: Életút 1.

a Műegyetem orvosi rendelőjében. Az ügyeletes orvos felfektet a műtőasztalra, ránéz, körülforgatja, hümmög:- Ezt csúnyán bekaptad, pajtikám.- Mi ez? Sánkér? Cimbalomszeg? Szifilisz?- Szifilisz az eszed tokja. Megtréfált az anyatermészet. Fimózis.- Fimózis? Az mi?

Felelet helyett nekikészül a kauterezésnek:- Ez fájni fog.

Fájt is, istenesen, s leégetés után rongyokban lógott a bőr.- Meddig tart, amíg meggyógyul? - szorongattam a pólyában elkínzott membrumomat.- Ez? Soká. Megmondhatod a barátnődnek.- Soká? Milyen soká? - rezzentem össze: hamarosan visszavártam Lolámat.- Jövő héten mutasd magad.

Jó cimbora volt, megadta magántelefonját: ha rámjön a priapizáló roham, vágjam magam taxiba és ő akármikor beadja az injekciót. Mert hogy csak az segíthet. Csak egyszer kellett igénybe vennem, éjnek-évadján: ajkamat harapdálva jajgattam és csillagokat láttam. Néhányszor még kautereztek és én szontyologva mosogattam-kenegettem férfiasságom roncsait. A hegek felfelszakadtak, az égetés lassan gyógyult; elátkoztam a szerelmet. Lola ször- nyülködve nézte, s valamit mormolt, tán hogy ő másképp csinálta (vagy Párizsban másképp csinálták) volna; és titokzatosan elnézett. Az ő vallomása következett. A követségen összeakadt egy francia szerzetespappal, meggyónt, megáldozott; vallásmániás megszállottsággal szajkózta a misztika alpári-nemes szólamait és közölte, hogy „eljegyezte magát” az Éggel -, s mindezt franciául; életemben először zavart a francia beszéd. Kirobbantam:- Ostoba! Miért locsogod nekem mindezt franciául? Mért nem mondod magyarul?

Halálos sebet ejtettem rajta. Nem szólt többé hozzám; összeszedte holmijait és eltűnt a házból, el az életemből. El, de nem egészen: kerülő úton értesültem élete baromian tragikus zsákutcájáról, melynek végén életét vesztette; a HELIÁNE egyik mellékalakjában állítottam emléket neki.

Lola eltűntével a szerelem hosszú üzemszünete következett: hangulatom sem volt a hajszához, de meg mind jobban respektáltam veszedelmeit. Lírámból kiperegtek a rímek, s azok a kiérleltnek mondható prózaversek, amelyek írógépemen születtek, a kortárs magyar lírában rokontalanok voltak. Végképp nem hasonlítottak a kassáki prózaversre (melyben az ideológia-fer- tőzet és a propagandisztikus világlátás interpenetrációja teljes), Déry Felhőállataival pedig nem hozott össze a véletlen: a francia léggyökereken át táplálkoztam, Aloysius Bertrandtól Laforgue-ig, Gérard de Nerval-tól Saint- John Perse-ig, Rimbaudtól Michaux-ig olyan áhítattal forgattam kincseimet, ahogyan a scriptoriumában üldögélő szerzetes szemelgeti az írást egy olyan világban a falakon kívül, amely tőle és fóliánsaitól mindenestül idegen. Gide poszt-nietzscheánus Nathanaelje - a Les Nourritures Terrestres emelkedett ingerültsége ütötte le a „párizsi á”-t, amire felhangoltam hangszeremet, a Pénzhamisítókat meg Céline Utazását az Éjszaka Végére még Lola hozta

268