Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 3-4. szám - Határ Győző: Életút 1.

gyes csalódást vált ki csupán belőlem és a mai Németországban nem sze­retnék élni. Tán töredékekben-foltokban megmaradt ez-az, mint Rothenburg- ban is, és Köln román templomait is újjáhamisítja a jóakarat; de a régi Németország patinája, európaiságának bistóriás, szívet-remegtető omnipre- zenciája sehol. Az építészet reflexei működtek bennem s működnek mindmáig, ma sem tudok másképp ránézni idegen városokban a felfedeznivaló örömökre, mint „a gazda szemével”, s a homlokzatról leolvasom az alaprajzot. De ha nem peregtek le rólad szavaim, felérezhetted, mi volt a metamorfózis, amely intellektusom magjáig lehatolt. Az építészet harmad-ötöd-huszonötödsorban jöhetett számításba csupán; azontúl elsősorban az ember érdekelt. KL Nos, hazajöttél, a kerékvágásba belezökkentél. Bizonyára ismered sorozatomat az „elvesztett otthonokról”. Tán idétlenség tőlem, s nem ve­szem zokon, ha fejemre olvasod - éppen ezt kérdezni és éppen attól, akinek egyebe se volt, mint elvesztett otthona, otthonok tucatjai, kivéve ezt az utolsót, ahol most ülünk és - És ahonnan csak úgy visznek ki: lábbal előre!... KL ...És vízszintesen. Már megint halatkozol - Elnézést. Ha a dolgozómból kinézek, ahogy V. Károly spanyol király végig­nézte: váltig előtűnik s látom a menetet. KL A nekrológodat azért mégse te írjad, majd én; most még csak életednél tartunk, ott, hogy újra itthon voltál s ez itt a csiklandós hic Rhodos hic salta ­Csiklandozzál. KL Hol laktál ez idő tájt? Hol - s merre hordoztad meg éned, úgy is, mint a megismerés membránját, onnan kezdve, hogy ismerkedtél az egyet­len megismernivalóval, - a világgal...? Haha! Lorcsikám, látom, a bölcseleti fertőzés hatott, már magad is olyan galamátyban beszélsz s folyékonyan töröd a ficcfalaboda-nyelvet! KL ...Mert feltételezem, hogy a rajztáblának hely kell, költöztetése kö­rülményes, fejesvonalzó-monstrumok, bakok, rajzeszközök - így igaz, ahogy mondod. Szeret fedél alatt lenni a rajztábla is, a szerelem is. De míg a szerelem padlásszoba cselédágyában is elfér a kontytető ala­csonyka nádazás-vakolása alatt, a nagy dömhec rajztáblának körüljárhatósan - hely kell. Nem is sejted, milyen nehéz a kettőt közös nevezőre hozni, kivált, ha eleinte csak albérletre telik. Amit most mondok, Lorcsikám, azt se bánom, ha a kétfelé álló füled attól kelepelni fog. Nem Rousseau Vallo­másaiból veszem, aki tudta, mi az, magányos farkasnak lenni; de nemi életem farkasmagányában volt úgy, hogy világgá-sírtam önfertőző szégyenemet, ami­kor ondóm elfakadt; káromlásszólás szaladt ki a számon és a vitriolos öngúny kínkeserve, amikor az abszolút passzivitással cigarettázó gantantuszos kur­váról lefordultam. Egy voltam a prédahajszoló, a hímvesszőjét dárdásan me­regető szatírok árjában fő ártériákon, minden körutakon: a fáradhatatlan „leszólítók” egyike, aki kockáztat pofont és rendőrt, de nem tágít (már látásból ismertem és számon tartottam riválisaimat). Vedd észbe, hogy a farmeres fiatalság antimorálja ismeretlen volt; a nemek között nem a mindenki-min- denkit-ismer, hanem az áthághatatlan ismeretlenség volt az alapkiindulás; a csinibabák nem hogy szégyellték volna, hogy még mindig szüzek, hanem 252

Next

/
Oldalképek
Tartalom