Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 3-4. szám - Határ Győző: Életút 1.

felkötőikre a fürdőszobában az egész család figyelt és papa-mama vészhor- kanások közepette leste, hogy eladó lányuk magasra tartja-e a liliomot.

Volt úgy, hogy a nemi aszályt gátszakadásos áradás követte és olykor kénytelen voltam „átpasszolni” a jelentkezőket. Az is megesett, hogy a szerelmi nyomor közepén a Hetedik Mennyország csöppent az ölembe a csikó- bundás ifjasszony személyében, akit idősecske gazdag félje már nem tudott kielégíteni, ő meg „kiszúrt” magának látásból, meglesett és minden bátorságát összeszedve - „ismeretlenül” becsöngetett s mielőtt letepert volna, már megerőszakolt és volt úgy, hogy síron-túl-is üldöző átkaimmal halálra kerestem azt a nevelőnőt, akire gyanakodtam, hogy tőle kaptam - de kitől kaptam a második, a harmadik tripperemet?! Ott ismertem meg - hiszed-e?! - ott ismertem meg családi orvosunk, egy rendőrorvos előszobájában Kovács Imrét; s a két fiatalembert a közös férfibánat hamar összehozta: együtt szidtuk a redves-rühes céda-cemendét, aki kankóját ránk ragasztotta; de ő eltűnt előlem: engem a bölcselet nyelt el, őt a politika.

Hogy is szólt az egykorú adoma a szerencsétlen flótásról? „Ha van csajom, nincs héderem; ha van héderem, nincs csajom; ha meg volna héderem is, csajom is: épp tripperem van.” Én ezt az élethelyzetet megillusztráltam. De hogy mindjárt szöcskeugrással jóval hátrébb is és jóval előrébb is ugoijak történetünkben: ez még nietzscheánus, mámoros fiatalságomnak egyik legszebb- emléke volt s akkor először és utoljára, de a szó legártatlanabb értelmében: szerelmes lettem egy hároméves kisfiúba. Nem úgy, mint ahogy Ti- beriuszról regélik, hogy orgiarendező spintriái milyen szerepet szántak a császári fürdőmedencében az ilyen kis puttóknak - hogy az öregráncos császári Hímtagot a vízben körülúszkálják, ó nem: éppenséggel nem voltam visszavonulóban Capri szigetére, beértem a Hűvösvölggyel. Am azt sem hallgathatom el, hogy ki - s mi vezetett el idáig: s bizony szánalmaska volt „nagybácsinak” az a Józsi, a család Józsija, akit teheráruként adott fel Édesapám címére családunk temesvári ága s egyike volt a szeretetreméltó élhetetleneknek. Unokaöccsét Édesapám egy időre odavette az üzletébe segédnek; de amikor kiderült, hogy konyít a villanyszereléshez, valami színész-vevő révén beajánlották színházhoz. Eleinte a Horváth-kerti Műszínkörben sze- relgetett, de lassan feldolgozta magát a szamárlétrán s már mint világosító, hol ennél, hol annál a színháznál fungált, míg be nem futott a Városi Színháznál, amelynek fővilágosítója lett. (Utóbb az ügyefogyott, szerény, tutyi- mutyi fiatalemberből papucsférj, a papucsférjből snájdig kisnyilas lön - de ez már egy más történet.) Mondom, színházi fővilágosító Józsi bátyám jóvoltából minden új vagy felújított operettet megnéztem a Sztambul Rózsájától a Három Muskétásig, éspedig oly közelről, hogy közelebbről színpadot nézni nem lehet: a proszcéniumnyílás sarka mellől, a függönyhúzó kuckójából - s kötele mögül előlesve.

Emlékszem, a felvonásközökben a városiszínházi görlicék előszeretettel jöttek oda hozzám ilyenkor azzal az ürüggyel, hogy meglazult a tütüjük szalagja s kötném pántlikára jó szorosan, a hátsó fertályuk fölött. Én meg lángvörös kamasz-arccal kötöttem masnira a szebbnél szebb fenekecskék fölött a tütü pertlijét s aznap nehezen aludtam el: belevihogtak merevedéses álmomba.

Józsi bátyámék akkor egy hármasugrással, félproletár osztályból fenn253