Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3-4. szám - Hamvas Béla: Babérligetkönyv (részletek)
bájos, hűs vize nézne szeméből, érintése bársonyos lenne s úgy kellene vigyázni reá, mint a fehér bársony sziromra. Jung azt a nőt, akit a férfi születésétől fogva szívében hord, és akit tulajdonképpen és örök szerelemmel szeret, Animának hívja. Anima és Anemona. Lélekvirág. Boldogságvirág. A Halhatatlan Szűz virága. % Most azt kérdezem: meg tudom állni, hogy ne szakítsam le? Nem. És van ebben valami, ami magától értetődik. Tudom, hogy helytelen, ha az ember állatot öl és megeszi. Helytelen, ha fát kivág, épít belőle, vagy eltüzeli. Helytelen, ha élőlényeket létüktől megfoszt csak azért, hogy jóllakjon, vagy kényelemben éljen. Csak egyetlen kivétel van: a virágszedés. Nem helytelen, ha letépem, hazaviszem, vázába teszem és félóránként megnézem, hogy milyen gyönyörű. Egészen természetes, hogy az ember a virágot letépi, koszorút fon belőle, gomblyukába vagy kalapja mellé tűzi. - Miért? Nem tudom. Az ilyen egészen egyszerű tényben, hogy az ember virágot tép, van a legtöbb titok. Gyermekek gondtalanul szakítják, leányok bolondulnak érte, kirándulók nagy csokrokat szednek, a kertekből bokrétákat vágnak s mindez így a lehető legnagyobb rendben van és így kell lennie. A virág is élőlény s a virágszedés ölés. De szabad. Senki sem állja meg, hogy ne szedjen ibolyát az erdő szélén áprilisban. Olyan misztérium ez, amely előtt tehetetlenül állok és értetlen csodálkozással nézem. Könyvemben, amit szabadban olvasok, mindig virág van. Délen szívesen szakítom le a mirtuszt, a rozmaringot, a kicsiny lila sóvirágot vagy a fügefalevelet, a repkényt. Idehaza csaknem minden virágot, ami elém akad és kedvem van letépni. Régebben herbáriumom is volt, de elhagytam, mert ez inkább csak múzeum. Jegyzetfüzetemben most is állandóan hordok magammal néhány szál levendulát. A múlt ősszel szedtem, néha előveszem, eldörzsölöm és illatával nem tudok betelni. Van úgy, hogy az egyetlen mód az ember érintetlenségét megóvni, ha feladja. Az egyetlen mód arra, hogy tovább is ártatlan maradjon, ha bűnt követ el. Az egyetlen mód életében maradni, ha meghal. Ez a vallás, a szerelem, a művészet misztériuma. És a virágszedés. * Minden férfi átélte, hogy a leányt, akit szeretett, menyasszony korában bűbájos, meleg, drága teremtésnek látta s aztán a házasság alatt kitűnt, hogy tele van a házsártos, komisz, uralomra vágyó, kegyetlen közönséges lélek hibáival. De ha nem is élte át, biztosan át fogja élni, mert ez a tapasztalat a férfi sorsának el nem engedhető, szükségszerű állomása. A menyasszony egyetlen méltó jelzője: a virágos. Ezért kell őt virággal elhalmozni s ezért igaz, hogy a vőlegény kedveséhez virág nélkül nem mehet. A férfi azt hiszi, hogy virágot vesz feleségül. De nem. Azt a felfogást, hogy a nő és a virág rokon, sajnos, le kell rombolni, mert nem igaz. Különös, hogy a nőben levő hamis, hazug, gyarló, bosszantó, leverő és kiábrándító tulajdonságok eredete és gyökere nem az önzés. Úgy értem: ha 239
