Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Lászlóffy Csaba: Jelenetek egy aggastyán estéli óráiból (dráma)
Ám nekem személy szerint az enyhén konzervatív viselet egyenesen tetszik. Legutóbb különben ő vezette be Maria Szymanovszkával, a cárnő udvari zongoristájával a polonaise-t. (Kivár: szavainak hatását próbálja lemérni a hercegen.) Szymanovszkát, gondolom Weimarban is jól ismerik. Nem hiszem, hogy volna nála különb zeneszerzőnője az évszázadnak. Ezt hallotta? (Dúdolni kezd egy híres szalondarabot. Elragadtatott arckifejezéssel.) A Le Muraure!... De talán térjünk vissza Goethére. A mandulaszemű szépség is vele tüntetett a búcsú- hangversenyén. Némiképpen találnak is. (A herceg érdeklődéssel vonja fól szemöldökét.) Most nem a korukra gondolok, hanem arra, hogy mind a ketten kiváló társalgók. Igaz, hogy Goethe minden nőnemű lény iránt érdeklődést mutat, akár a kőzetek katalógusának darabjai iránt. Szinte minden apróságra kiterjedő figyelmével, precíz elemzőkészségével még a hölgyválaszban is próbára teszi partnerei figyelmét. HERCEG Úgy hallottam, hogy a leg- csinosabb fruskákat játsszák a keze alá. FRAU von LEVETZOW (örül, hogy egy kis nevetéssel oldhat valamit a feszültségen) Az én Ulrikémet is ezzel „gyötörte meg” kezdetben. (Megkísérli utánozni a Goethe modorát.) „Ez itt túlnyomórészt kvarctartalmú, hússzínű gránit, látja nemde” — s már nyúlt is be a következő zsákmány után a megtömött hátizsákba —, „ez pedig laza ikerkristály, igen ritka darab, gyermekem, talán az egyetlen, amelyet eddig itt találtak”... Újabb és újabb, súlyos ajándékok! Azt képzelte, hogy Úlrike minden nap más csokor követ fog tartani a toalettasztalán. Ráadásul a kora reggeli látogató nadrágjának ülepén mohafoszlányok, s markában az ajándék penészszagot áraszt. HERCEG (most már ő is nevet) Tartósított illattár!... Virágot tépni - a szabályokhoz alkalmazkodó titkos tanácsos, vagy tán lelke mélyén a költő — mindig óvakodott. (A hölggyel szemtől szemben. Kicsit ugratásnak szánja.) Addig nincs különösebb ok az aggodalomra, amíg nem ajándékozza oda Ulrike kisasszonynak a saját gipsz mellszobrát. FRAU von LEVETZOW (bizalmas hangon) Téved felséged, bocsásson meg, de kénytelen vagyok ezt mondani. A helyzet, amint a lányomból kivettem, sokkal komolyabb. A „szobor” - ebben a gyönyörű marienbadi őszben - kezet, lábat hajtott, s mintha viaszból lenne, a szíve legalábbis, csöpögni kezdett a forróságtól. Goethe úr néha szipog, mint egy kisiskolás; máskor meg durcás, ha nem kapja meg azt, amire vágyik. HERCEG Melyik lány tagadna meg egy csókot a Nagy Öregtől! FRAU von LEVETZOW Természetesen; az én kislányomnak is imponált az elején, hogy a fürdőn csak az ő révén lehetett megközelíteni ' „a nagy tudóst”. Mert, bevallom, a mi házunkban nem volt Goethe-kultusz, s Ulrikém, amíg a híres férfiú nem írt fel néhány rögtönzött sort a báli legyezőjére, azt sem tudta róla, hogy költő. A Wilholm Meister friss példányát fellapozva aztán kíváncsian, majd fokozódó zavarral kísérte el erdei sétáira a Költőt... Azt állítja, hogy tiszteletből és főleg sajnálatból kezdett mind engedékenyebb lenni vele szemben, mígnem aztán... (Elhallgat, csipkezsebkendőjével törli meg egyelőre száraz szemét.) HERCEG (könnyedén) Ne, csak nincs valami baj?! FRAU von LEVETZOW Goethe nem egyszerűen hallgató vagy csevegő társat keresett benne a marienbadi napokra... HERCEG (unottan) Persze. Fel akar vele repülni „a lélek birodalmába”. FRAU von LEVETZOW 0leszegett állal, halkan) Még csak nem is a gyönyör bozótos, sűrű útvesztői felé próbálja csalogatni a kis hiszékeny gyermeket. (A herceg karját megfogva, ünnepélyeskomolysággal.) Fenséged udvari költője és barátja arra akarja rá16
