Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 1. szám - Lászlóffy Csaba: Jelenetek egy aggastyán estéli óráiból (dráma)

venni a leányomat, hogy menjen hozzá feleségül.

HERCEG '(leül, a padra könyökölve kezébe ejti arcát. A hölgy hiába várja, hogy álmélkodjék; már-már irigykedve kiált föl.) Ez igen! (Némi töprengés után, ostoba képpel.) Igaz, hogy nem ismerek rá. Hisztériás rajongás - a szokásos első felvonás. De aztán a legkisebb sürgetésre váratlan kihűlés, és (futó mosollyal) a végső bonyodalom helyett menekülés a felelősség elől. Ez Goethe, a férfi!... (Eltűnődve.) Eddig legalábbis ez volt 3l képlet

FRAU von LEVETZOW Ezúttal neki sürgős erősen. (Érzelemmentesen.) Szegénynek, úgy látszik, felborult a lelki egyensúlya. (Leül Karl August mellé a padra.) Amikor nem kirándulnak, egyik szobából a másikba kí- sérgeti Ulrikét végig a házon.

HERCEG Kísérgeti.

FRAU von LEVETZOW Borús időben egész nap, késő estig...

HERCEG Mint egy múlt századból visszajáró, hóbortos szellem. (Kínosan kacag, mint aki elárulta öreg barátját.)

FRAU von LEVETZOW Mikor megérkezett Marienbadba, betegesen ingerlékeny volt. Hajnali órában kiállt az Aranyszölőhöz címzett fogadó ablakába, és elkezdett beszélni.

HERCEG Kivel beszélt?

FRAU von LEVETZOW Magában. „Az eksztázis pillanatai igen ritkák az életben” - ilyesmiket motyogott; volt, akik hallották. Meghogy: „Az ébrenlét siet durván eltüntetni az álom kedves tüneményeit.”

HERCEG (megint faarccal) A költő akkor elegáns igazán, ha hóbortjait tisztelettel vagy rokonszenwel szájára veszi a világ. Csak össze ne cserélje megint a céduláit; nála ez egyáltalán nem a zsenialitás jele. Vagy tíz évvel ezelőtt történt meg vele az a bájos eset, hogy szíve választottjának tévedésből azt a pár sort küldte el, amit naplójegyzetként firkantott papírra. A „szerelmes levélkében” ez állt: „Orvos rángata ki az ágyból és fecskendezett életre köszvényes és görcsös el- szorulásomból. Csüggedt és duzzadt voltam estebédig.” (Bizalmasan.) Remélhetőleg az ő értékéből sem von le semmit egy csípős anekdota, akárcsak a Napóleonéból az, hogy valaki megleste, amint a páholyhomályban hortyogó császár jobbját egy színésznő cske nyaldosta, s amiatt látszott mosolyogni végig Corneille fennkölt hangú drámája alatt. (Diszkréten mosolyognak egymásra.) Nos, Goethe éppen a görcsös el szorulásai miatt jött a fürdőre.

FRAU von LEVETZOW És csüggedtségén sikerült hamar túladnia. Most már az én Ulrikémen a sor, hogy helyrejöjjön. Ugyanis mind gyakrabban vesz erőt rajta a féktelen szorongás. Az éjjel is össze-vissza álmodott mindent. (Ezúttal igazi könnycseppet töröl ki szeméből.) Remélem, megérti ön, hogy egy anya együtt szenved a gyermekével.

HERCEG (feláll, sétálni kezd) Az udvarban van egy álomjósom. Ulrike kisasszony mit szokott álmodni?

FRAU von LEVETZOW (elámulva csatlakozik a sétáló férfihez) A minap egyik intézeti társnője hívta meg névnapi mulatságra a leányomat. Ott egy babonát hallott, amit aztán meg is álmodott. Ehhez mit szól hercegi fenséged?... A babona szerint egy vitéz lovag, akinek a fejét párbajban hasították ketté, szömyállat alakjában feljár a kriptájából s ijesztgeti a környék népét. Ulrikét a ház cselédlánya kalauzolta el éppen a vendégszobácskába (a hölgy mimikával, gesztusokkal kíséri elbeszélését), hogy a haját ott megigazíthassa, midőn kukoricabajuszból ragasztott, hosszú, lobogó szakállal egy veres hajú gyermek ugrott be az ajtón a homályba, s ijedtében vagy csak mókázva földig hajolt előtte. Ulrike elvisította magát, s fejét a cselédlány ölébe fúrta. Megesküszik rá, hogy a manó kinézésű gyermek nyakán fehér egér szaladgált... Csoda hát, hogy még azon az éjen megálmodta a levagi sírkamrából kilépő szörnyet, amint őt veszi üldöző17