Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3-4. szám - HAJNÓCZY PÉTER EMLÉKEZETE - L. Dömény Katalin: Igazsága megszállottja - A Fűtő című Hajnóczy-novella ideo-logikus dimenziója
Az ironikus kleisti párhuzamot a „hét” szó s a tűz motívum ismétléseivel is tudatosítja. A politikai-ideológiai allúziókkal együtt ezt sugallja. A Kiáltvány maga is ironikus rájátszás a Kommunista Kiáltványra. Kolhász nem a proletariátus egységét, egyesülését és a kommunizmus győzelmét kívánja hirdetni a sajátjában, hanem „az egy és oszthatatlan igazságét” és közvetve a lelkiismeret szabadságáét. Az emberjogi harcot univerzálissá tágítja az ázsiai gyökerű - fanatikus — tiltakozási móddal, az önégetés demonstrációjára való előkészülettel. A korabeli politikai kontextusban ez ugyancsak tartalmaz egy konkrét utalást: a „Prágai Tavasz” elfojtása miatt, a Brezsnyev irányította varsói tagállamok (köztük Magyarország) szégyenletes katonai intervenciója elleni tiltakozásul a saját életét áldozó prágai egyetemistára, Jan Palackra.. Hajnóczy hőse azonban másképp áldozza fel magát. Kegyetlen iróniával idézi fel a tipikus kifejletei (a látszat-megoldást): a megalkuvást, a gerinchajlító beilleszkedést Kolhász bocsánatkérésekkel „kieszközölt” visszatérésével és az elnéző megbocsáttatás- sal. Mintha mi sem történt volna. A világ, a társadalom, a „struktúra” ugyanaz maradt. Csak Kolhász változott (át) meg, a kizökkent világrend helyrebillentéséért ő semmit sem tehetett. Legalábbis semmi olyat, amivel — Kleist, Sütő és Doctorow hőséhez hasonlóan — jottányit is változtatott volna az igazságtalan helyzeten, a világrenden. Hajnóczy hőse munkás, szituációja azt (is) példázza, mit jelent a Kádár-rendszerben a munkás- osztály deklarált hatalma. Ezzel a relativizáló, ironikus világképpel Hajnóczy novellája azt sejtetheti, hogy az emberi méltóságot, jogot, szabadságot sértő döntésekért elősorban a pártállami mechanizmus hibáztatható, amelyben az egyes individuumok személyes felelőssége megosztott és relatív. Hogy egyéni felelősségvállalás, lelkiismeret és szabadság híján az emberség is csak látszólagos. E lágy diktatúra képmutató és elidegenítő természetét ábrázolja a Kolhász Mihályokat felháborító és tehetetlenségre kárhoztató társadalmi és családi miliő. E rendszer álhumanizmusát éppen az példázza igen kifejezően, hogy hová juttatja a „legderekabb” állampolgárát. A diliház, az önfeladás vagy az önfeláldozás alternatíváival. A lineáris olvasat - mint „felszín-es” közelítés az „ideo-logikus” jelentéseket domborítja ki. Van azonban e novellának egy mélyebb tartománya is, magába rejtve a létezéssel összefüggő (ontologikus) revelációkat. Az igazáért, jogaiért hasztalan küzdőszenvedő hőse tudatában, lelkében történő metamorfózissal a fókuszában. Ezt H. P. főként Kolhász többértelműen bizarr gesztusaival és tetteivel érzékelteti. A legrejtélyesebben és rejtvényesen a novella tetőpontján (a benzines kanna epizód) és a végkifejletben (a jázminos epilóg). A külső-belső cselekmény folyamán felszínre hozza a „fűtő” szóban rejlő elvont jelentéseket is, a novella címét a lírai-groteszk befejezés kitágítja. A végéről Kolhász Mihály sorsának tragikuma új fényben látható. Mert a Hajnóczy világában oly meghatározó profanizált Krisztus-motívum itt is felbukkan. Az ő megszállott hősének ön- feláldozása „a fűtői küldetés” őrült, bizarr formájában nyilatkozik meg. Kolhász visszamegy ugyan a munkahelyére és szűklátókörű asszonyához (bocsánatot is kérve a „bűnösöktől”), azonban legbelül nem adja fel a küzdelmet, nem a napi fél liter tejért, hanem egy olyan világért, amelyben „tavasz” van, együtt az igazság és a szeretet. E metaforikus végkifejletben Kolhász félmeztelen sétál a néptelen utcákon, téli hajnalokon (munka előtt), vacog, de jázminokkal társalog, „akiket” tavaszhozó „fűtésével” csalt elő. Groteszk jelentéssel: Kolhásznak a régi helyett támadt egy új rögeszméje: a saját fizikumával, a testmelegével fűti a világot, hogy siettesse a Tavasz érkezését. És a rideg külső valóságra másképp is emlékeztet. Jelzi azt is, hogy hőse alázatát „a többiek” megalázkodásnak vagy józan megalkuvásnak vélik. Tehát félreértik, mint korábban is. Sőt, e Hajnóczy-féle lírai-groteszk befejezés még egy paradoxont rejt: a fűtői önfeláldozó gesztusban az elmebetegség rideg valósága 227
