Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3-4. szám - HAJNÓCZY PÉTER EMLÉKEZETE - Hajnóczy Péter: Ló a keramiton (filmforgatókönyv)
A fiú az öregasszony arcát nézi, aztán lassan a szájához emeli a forró teával teli. cserépbögrét. Belekortyol a teába. Az öregasszonyra néz, aztán ismét kortyolni kezdi a teát. Ismét felnéz: a fiú és az öregasszony tekintete összevillan, mozdulatlanul állnak. A fiú lassan leereszti a bögrét: nézi az öregasszonyt, a feketébe öltözött, töpörödött öregasszony moccanatlanul nézi a fiút. 12. kép AZ ÁCSOK SZAGA Szalonnasütés; építőmunkások sütik a szalonnát egy félig épített ház előtt. A szalonna, a rőzsetűz szaga. A fiú. Egyedül van, csöndesen ül, mint amikor valakinek a vérében csöndesen esik a hó. És csakugyan esik a hó. Csöndesen, nagy pelyhekben, nyugodtan, szinte mozdulatlanul szállingóznak a fold felé a hópelyhek. A fóldutakat még nem takarta el a hó, ahogy az építkezéseken a homok- és sóderdombokat sem. Csöndes és nyugodt minden: a szalonnát sütő kőművesek és ácsok, odább a „külön tűzön” szalonnát sütő malterhordó asszonyok; az egyik asszony lassan feláll, és a féligkész épület mögé szükségre igyekszik; megigazítja álla alatt a tarka kendő csomóját. Meztelen alsókarján rászáradt maltercsík: a jövője. Nézi a karján a maltercsíkot - pillanatra megáll -, aztán eltűnik az épület mögött. Arca sápadt és piros a pofacsontoknál: mint egy birkabőrbe húzott fehér tigris. Egy fiatal parasztfiú hirtelen feláll, belemarkol a hóba, megmarkolja a havat, a keze, az ujjai vörösek, egészségesek, kemények. A fiú hirtelen a parasztfiúra néz, mint az állat, amely megérezte a veszélyt. A parasztfiú gyúrja a hógolyót, szeme cinkosan összevillan az építőmunkások lopva rá-, illetve a fiúra sandító tekintetével. Várják - kissé feszült izgalommal - az elkövetkezendő „tréfát”; a feszültség abból adódik, hogy biztosan azért mégsem tudhatják, vajon a tréfa csakugyan sikerül-e. A parasztfiú tovább gyúrja a hógolyót. Az építőmunkások, a fiú arca; a feszültség már-már tűrhetetlen, amikor a parasztfiú fólpattan, mint a rugó, arca megfeszül, ajka elvékonyodik, jobb keze a magasba lendül, elhajítja a csaknem kavicskeményre gyúrt hógolyót. A fiút az arcán éri a lövedék, az irányzék pontos volt: a parasztfiú boldogan mosolyog, aztán az építőmunkásokkal együtt hangosan nevetni kezdenek, a térdüket csapkodják stb. A nevetés egyre harsányabb. A fiú egy „gömbfaköteg” szélén ül, az arcát tapogatja - rongyos pufajkát 208
