Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3-4. szám - HAJNÓCZY PÉTER EMLÉKEZETE - Hajnóczy Péter: Ló a keramiton (filmforgatókönyv)
visel, mint az „új belépők” mind melle egyre gyorsabban emelkedik-süllyed; csaknem sírva fakad, amikor egy házból - rádió vagy lemezjátszó - fóldübörög a IX. szimfónia. A nevetés lassan-lassan abbamarad. Ez a zene kikerülhetetlen számukra; és most megértették, mert hatott rájuk, a mássága révén. Az egyik öreg ács lassan a fiú felé fordul, nem vadonatúj, de erős, teste melegével és a munkájával „lakhatóvá tett” pufajkája zsebéből tömpe, kérges ujjaival papírpénzt húz elő, aztán: „Fiú, eredj, hozz két liter vöröset!” A fiú felé nyújtja a pénzt, aki fólpattan a gömbfahasábokról, és az öreg ács előtt terem. Befogadták! Szimatol, mint egy boldog kiskutya, amikor a hasát vakaiják, mint aki az öreg ács fa- és munkaszagát érezte meg. Befogadták! A IX. szimfónia ismét feldörög, a fiú önkéntelen mozdulattal fölkapja a fejét, arca megfeszül, lábát keményen megveti a havas földön, a lassan, nagy pelyhekben szállingózó hóban, mint akibe erőt öntöttek hirtelen. Az öreg ács arca hirtelen szánakozóvá válik, mintha féltené, bújtatná valami ismeretlen, de biztosan bekövetkező veszélytől a fiút. Egy pillanatig megdermed a kép. Aztán a fiú elveszi a pénzt, az öreg ács arcáról eltűnik a szánalom; olyan az arca, mint mindig: kemény, kissé egykedvű, végtelen, mint aki tud valamit, amit a fiú még nem tud: ez a szalonnasütés, a pihenés, a „tréfa”, és a bor, amit együtt megisznak és utána a munka kínja: ez jó. Aztán meghalunk. Ugrik, szalad a szállingózó hóban a kocsma felé. A tűz csöndesen ég, füstölög. A fiú még reménykedik; valami furcsa, zavaros dolog után kapkod, amit a fiatalsága és a zene ereje varázsolt elé. Az öreg ács elfordítja a szemét a fiúról; lassú, tempós mozdulatokkal cigarettára gyújt. A fiú vidám, felszabadult, örömtől kigyúlt arca; arcán a hógolyó bombájának lassan vörösödő nyoma. Belemarkol a hóba, kapkodó mozdulatokkal hógolyót gyúr és a parasztfiú felé dobja. A puha lövedék a parasztfiú vattakabátján puffan. Aztán ugrik, szalad a szállingózó hóban a kocsma felé. A parasztfiú lesöpri vattakabátjáról a havat, lustán a háta mögé nyúl, deszkacsonkokat dob a csöndesen füstölgő tűzre. 13. kép A PADLÁS A fiú és a lány, akit a Duna-partról ismerünk. Lankás, szelíd dombok, kanyargó, halvány, barnáslila földutak, a fóldu- takon kétoldalt a szekérkerekek mély, szomorú, tépett szélű mélyedései. 209
