Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Lászlóffy Csaba: Jelenetek egy aggastyán estéli óráiból (dráma)
LÁNY Ezt vegyem meghívásnak? Hogy: „Jer, Wilhelm Meister ágyába! Te leszel az új kis Mignonja!...” ÖREG A kedvenc szivárványom. (A lány gunyoros tekintetét nem látja; nosztalgiával, mintha csak magának mondaná.) Öregebb lettem azóta, virgonc tündérem. Látom, te is komolyabb, érettebb vagy... LÁNY (csúfolkodva tapogatja meg sovány csípőjét) Főleg teltebb. ÖREG Akárhogy is: igazi nő! LÁNY (józanul) Ahány bakkecske van ezen a világon! (Csend.) ÖREG (visszafekszik a vetett ágyba; fátyolos hangon) Melyik az az életkor, amelyben le kell mondani mindenről?... (A lány lehajtott fejjel áll, nem felel.) El akarsz hagyni?... (Ezúttal heves mozdulatokkal mászik le az ágyról, az íróasztalhoz botorkál s tálcára helyezi a boros fiaskót. Ceremóniás gesztussal.) Parancsoljon egy kis vörösbort szíverősítő gyanánt! Madeira! (A kiskanállal kikanalazza a gyer- tyacseneket a metszett pohárból.) Sajnos, csak ez az egy pohár van. (A lúd- tollal szakértelemmel kaparja ki belőle a viaszcseppeket. Teletölti a poharat borral.) Én majd az üvegből kortyintok. Csak föl ne ébredjek. LÁNY Túl nagy megtiszteltetés számomra a Mester poharából inni. ÖREG (rátukmálja mégis a poharat) Sohasem tudtam inni üvegből. Ha ezúttal sikerül és nem megy cigányéira, azt jelenti, hogy nem ébredtem föl. (Izgatottan veszi szájához az üveget.) Sikerült! (Ragyog a képe.) Még tart az álom... A lány élvezettel issza ki borát, a poharat leteszi a tálcára, és csendesen megindul az ajtó felé. ÖREG (savanyú képpel) Vén bakkecske!... Azt hihetted, hogy lotyónak nézlek. Minek bántsuk egymást, igazad van. (Tűnődve.) Egyetlen barátom van, akivel tegeződöm — a muzsikus Zelter, ő is Berlinben él —; más mindenki excellenciáz, még a fiam is négyéves korától. Szerelmeimtől, így vagy úgy, megváltam; csak Weimar- ral voltam képtelen szakítani. Abban a környezetben élek — nemcsak élek: szolgálom is -, melynek nyomorúságos voltától undorodom. Ha lenne hozzá bátorságom, megvetném. LÁNY (elbizonytalanodva áll, csak fejével fordulva az öreg felé) Vegyem kitüntetésnek, hogy ilyen szörnyű titkot hallhatok? ...Valahogy készületlenül ért. Ami az udvari élet ügyeit illeti, lehet, hogy túl naiv vagyok. ÖREG Látszólag a legkönnyebb bölcsen és békülékenyen viseltetni e, tétlenségében már-már abszurd népség iránt. Mert utóvégre ki vagyok én? Alkotó, aki mindent befogadhat és magáévá tehet. A közemberek végül is ugyanúgy élnek, mint mindig: barnakövet fejtenek a hasadékokból, vasat, szurkot olvasztanak, hihetetlen fáradsággal ősfatörzseket: kőszenet hoznak felszínre a bányában. A lét semmivé sohase válhat! Még az udvar „cirkuszi porondja” is jó valamire; a szemfényvesztő, őrült handabanda és hitvány ámítás tanulsággal járhat majd. Belefoglalhatom a Faustba, melynek néhány hete megint nekiestem. Hátha most be is fejezem. (Megindultság nélkül szakad fel belőle mindez, a lány viszont felindulva issza magába az öreg szavait. A házigazda szórakozottan újratölti a poharat; a lány fejével int, hogy nem kér többet. Ezúttal az öreg veszi szájához a poharat; két rövid kortyintás után hirtelen felcsattan.) Az Ős-Bűnre vadászva, egész hitvány, félelmetes-sö- tétben-tapogatózó életünk során, nem vesszük észre, miként kísért meg nap mint nap a gonosz! A fantáziátlan elmúlás bigottjai között így váltan én istentelenné! Vajon csak hírben? (Nyugtalanul járkál.) Nagy, istenkáromló bűn az én anyagban bízó, színekre pazarolt szenvedélyem ahhoz képest, hogy Weimar csak egy kis kupleráj. LÁNY (leplezetlen rajongással) Ha mások is hallanák, hogy a nagy ember- a kényes ízlésű költő és miniszter- milyen szavakat használ! ÖREG (lakonikusan) Figyelemre méltó észrevétel. Az ízlésem valójában túl10
