Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Lászlóffy Csaba: Jelenetek egy aggastyán estéli óráiból (dráma)
dogtalanok. Én nem lehetek hát boldogtalan - mondtam magamnak dacosan. Ordítson más, tépje más a párnáját!... (Felülve, sóvár tekintettel nézi a lány kibomlott hajfonatát; s mihelyt megérintheti, minden dac elszáll belőle.) Bolyongó, magányos árny vagyok. Élek ugyan, de ritkán szolgál örömömre valami. Tolakodó arcok, fényes szavak egyformán fárasztanak. LÁNY (csintalanul) Az ölelés is? ÖREG (hiúsága kiapadhatatlan) Hiszed vagy sem: a szerelemben születő, változó valósághoz nevetségesen méltatlan az utánam maradó papiros opera omnia. Mit őrizhetett meg egykori lényünkből a Charlotte von Steinhez írt ezerhétszáz levél?!... (A falon függő árnyképre mutat. A lány odamegy, hosszan nézi. Az öreg köhé- cselni kezd.) Rossz a világítás hozzá; igaz, az akkori fény nélkül csak egy hazug árnykép az egész. LÁNY Azért én magam elé képzelek mondjuk egy oszlopos, mennyezetes ágyat, illatszórókkal... Szóval, a lefüggönyözött homályban minden más, magasztosabb, mint a mezei kikericsek közt vagy a csalánbokorban. ÖREG Képzelj magad elé, hímzett hálóköntösömben, copffal a fülemre fésült tincsekkel. (Grimaszt vág.) Azért ne hidd, hogy minden irigylésre méltó volt. Csak a szerelmi nász éjszakáit kívánom vissza. A bókokkal, hazug tapssal tüntető diadalmenetekre gondolva, mint gipszcsecs-érintéstől, hidegrázás fog el. Rég kiírtam magamból, hogyan lesz úrrá rajtunk a nyers érzékiség. De mi erkölccsel büntetjük a természetet. A biblia szerint: „Valaki asszonyra tekint gonosz kívánság okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében.” Ilyenformán bűnhődnöm kellene akár miattad is. (Egymásra nevetnek.) LÁNY Hallottam én már szent életet prédikáló remetéről... A nénikémet csábította el éppen fennkölt szavaival. ÖREG A természet ült diadalt felette, szépecském. Nem látom, hol itt a tra- gédiá. Akiből nem lesz aggszüz, az előbb-utóbb belép Vénusz templomába, még ha apáca is. LÁNY (megrökönyödve) Azért ez mégis... ÖREG (tréfásan) Mégis: életi A csontkamrában bizonyára fáradtak leszünk ölelni. Bármily formás végtag hulljon is ölünkbe. A szerelemben a dölyf - egyenlő az ostobasággal. Nézd csak meg bátran az orcádat abban az ovális tükröcskében! (Felül.) LÁNY (előbb magával, majd az öreggel szemez a tükörben) Erre azért volt szükség, hogy megjöjjön a bátorságom a komédiajátszáshoz? ÖREG (lassan kikecmereg az ágyból) A kettőnk játékához. (Kivár.) El akarlak csábítani. A gyertya alig pislákol. Kint csendesült a szél, de szakad az eső. A lány az íróasztalhoz lép. Élesztgeti a kékes lángot. LÁNY Mindjárt újat kell gyújtani. ÖREG (morcosán) Ez a Riemer tűrhetetlen egy személy. Minden mocsokba beleüti az orrát, de képes sötétségben hagyni (öngúnnyal) „a Földkerekség Legnagyobb Szellemét”. Még nálam is fukarabbnak tartják. (Közben kis ezüsttálat s kanalat és boros fiaskót vesz elő az íróasztal cilinder es részéből.) Egy Harpagon! Képes felhasználtatni a maradékot is a következő napon. Persze csak akkor, hogyha vendégeket várunk ebédre. (A lány elmosolyodik.) Nemcsak kiállhatatlan és fösvény, de unalmasan tudálékos és erőszakos is. Egy idő óta a fejébe vette, hogy átstilizálja a leveleimet. Az utókornak lesz majd gondja a megfejtéssel, hogy mettől meddig terjed az én jóízlésem. (A lány zavartan pillant rá.) Most bizonyára azt képzeled, hogy egy szószátyár, zsémbelődő vén- ség vagyok. De legalább fukarnak nem fogsz tartani: itt van, kóstold meg, amit félretettem magamnak. Rumos gesztenyepüré — a kedvencem. LÁNY (előbb a kiskanál hegyét mártja belé; megkóstolja) Finom. (Enni kezdi.) ÖREG Nem feleltél arra, amit az imént mondtam neked. (A lány kérdően pillant föl.) Mi lesz a kettőnk játékával? 9
