Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 2. szám - Varga Imre: "Zárkózzon fel a nyugati kultúra hozzánk!" - Beszélgetés Beke Györggyel

hogy ha más mód nem marad, ha ezt a szociográfiai sorozatot nem folytathatom, nem engedik megjelenni, a kiadó sem vállalja, akkor írok egy történelmi regényt az 1854-es székelyföldi összeesküvésről. Ez teljes egészében a mostani Romániában ját­szódott le, központja, ahonnan irányították, a régi Bukarest. Vezetője Mack ezredes, Komárom várának egykori tüzérparancsnoka. Rengeteg román hőst hozok be, szépen kicifráztam a múlt századi bukaresti életet. De így sem engedték. Azt mondták, Beke be akaija csempészni a magyar történelmet. A regény az idén jelent meg a Zrínyinél Világos árnyékában címmel. A történelem azért van jelen végig szociográfiai írása­imban, mert pótolni kellett a tudatban a hiányzó történelemismeretet. A regényírást eleve ezért választottam. Valóságelemeket szívesen keverek a regényeimbe. Sokan azt méricskélik, hogy mennyi bennük a szociográfia. Engem ez nem érdekel. A re­gényírásba azért kezdtem bele, mert voltak olyan jelenségek, aelyeket konkréten megírni nem lehetett. Vagy a személyek, vagy a történelmi helyzet miatt. Tehát módosítani kell rajta, de a riporton módosítani mégse lehet. Bár erre volt már kísérlet. Néha-néha a riportban nem lehet megírni dolgokat, amit a korszakról el kell mondani, amit riporterként érzékeltem, ezeket a témákat menekítettem át regénybe. Ez ma­gyarázza regényeim jó részének a vázlatosságát. Kimondottan a mondanivalóra török, a szociográfushoz így illik, nem részletezem az életkörülményeket, a ruházatot, a szerelmi életet, tehát mindazt ami természetesen mind oda tartozik az ember életéhez, csak éppen nekem nincs türelmem a cifraságokhoz. Mielőbb el kell mondanom azt, amiért a regényt írom. Ha az Isten megsegít, ha időt ad még, akkor azt szeretném, hogy regényben mintegy szintetizáljam azokat, amiket eddig riportokban, élettapasz­talatokban összegyűjtöttem. Mert azért az az igazság, hogy az írói szociográfia érdekes lesz száz év múlva is, ha az lesz, de a regény azért nagyobb hatást tud gyakorolni bármikor, és sokkal jobban jellemezni tudja a korszakot. A színdarabok? Egyik darabbal, amelynél Vajda Béla volt a szerzőtársam, pá­lyázatot is nyertünk. Az irodalomtörténet is mindig vonzott, érdekelt. Én adtam ki Koós Ferencnek, egy bukaresti magyar papnak az emlékiratát a Kriterion hagyomány­őrző sorozatában. Utószavaztam Duba Gyula Vajúdó parasztvilágát. Kiadtam Veress Sándor emlékiratát, mégpedig sajátos módon. Teljes egészében Romániában kiadni lehetetlen volt, nagyon sok román vonatkozása miatt nem ment volna. A szerzőről viszont alig tudtunk valamit. A bukaresti református egyház fögondnoka volt, a múlt század hetvenes éveiben vezető embere a bukaresti magyarságnak. Nagy veszteség lett volna említetlenül hagyni. Ezért aztán kézbe vettem kétkötetes emlékiratát, és mindazokat a részeket, amelyek Romániában cenzurális szempontból nem voltak ti­lalmasak, kiválogattam. Nem kimondott tanulmányt írtam, hanem „oldott életrajzot”, amelyben más típusú betűkkel adom az ő fogalmazását akár négy-öt oldalon át. Ahol csak lehet, maga mondja el a dolgokat, mégsem önéletrajz. Az emlékiratok szövegének mintegy harmada-negyede került bele, nem önéletrajz, de nem is tanulmány, ötvözése a műfajoknak, ezt pedig megint a kényszer szülte. Romániában csak így lehetett. Még egy példát mondok. Orbán Balázs újbóli felfedezését Brassóban kezdtük el, 1968-ban. írtam egy sorozatot a tízfalusi csángókról. Fodor Sándor Csíkból és Ud­varhelyről írta meg friss élményeit Orbán Balázs nyomában, a kettőnk írásaiból készítettünk egy közös könyvet, amelyhez csatoltuk Mikó Imre tanulmányát. A kötet címe: Orbán Balázs nyomdokain. Később tervbe vettem, hogy Orbán Balázst min­denképpen be kell mutatni a székelységnek. Lehetséges, hogy hatalmas müvét már nem ismerik, kiesett a köztudatból. Egyik barátommal (kiadói ember volt) összeállí­tottam kétszáz oldalnyi válogatást. Óriási példány számban rendelt a terjesztő, de könyv nem jelent meg soha. Orbán Balázs valamiképpen nagyon rossz káderlapot kapott a cenzúránál. Ebben a tervezett könyvben az égvilágon semmi nem volt, amit ne lehetett volna közölni. Abba kötöttek bele, hogy miért pontozzuk ki a hiányzó részeket. Tüntessük el a pontozást. Erre nem voltunk hajlandók. Semmi szín alatt 143

Next

/
Oldalképek
Tartalom