Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Lászlóffy Csaba: Jelenetek egy aggastyán estéli óráiból (dráma)
A lány bohókás mosollyal int nemet a fejével. ÖREG A memória!... (Lehajtott fővel lép kettőt-hármat, miként ha értekezésbe akarna belefogni.) Alvás után lassabban szokott funkcionálni. Legalábbis egy bizonyos életkorban. (Torkát köszörüli.) Nem jó, hogyha a megszokás természetévé válik az embernek. A rossz beidegződésekre gondolok mindenekelőtt. (A lány megáll az íróasztal mellett, szemben az öreggel. Fél karjával az asztallapra támaszkodva, kedvesen, megértőén mosolyog. Az öreg hangja enyhén megmá- morosodik.) Az imént, amint a világra nyitottam szemem... LÁNY (játékosan) A sötétségre. Akkor vertem le ijedtemben a gyertyát... ÖREG Az álmom világított. (Lép egyet a lány felé.) „Azt hiszem, az ember csak azért álmodik, hogy még akkor is lásson.” (Váratlanul felvillanyozva.) Kénytelen leszek toll és papír után nézni. (Az íróasztalhoz lép.) LÁNY Miért? ÖREG Mivel Eckermann urat is elküldtem, afiam kísérőjeként. Ő szokta feljegyezni minden .újabb mondásomat. LÁNY (kis kacérsággal, hisz megérezte, hogy udvarolni akarnak neki) Kevesen gondolják, hogy ilyen aranyos öregúr lakik a Nagyember szigorú maszkja mögött. (Megcirógatja a gallérra ereszkedő tokát.) ÖREG (reszkető sóhaj tör fel belőle) Még mindig azt képzelem, hogy az egész egy látomás. (Keresgélni kezd az íróasztal szekrényében. Egy papírzacskóból hosszú papírcsíkot húz elő, előbb átfutja rajta a feljegyzéseket, majd kezébe veszi a lúdtollat, hogy írni kezdjen. Hirtelen megtorpan. Előbb tekintetével, aztán kezével kutatja végig, most már kapkodva, türelmetlenül, az íróasztal felületét. Felnéz a nyúlánk jelenésre; fojtottan.) Hova tetted? LÁNY Micsodát? (Az öreg erős ujjai megragadják a csuklóját; felszisszen.) ÖREG Ne mondd, hogy nem láttad?! Itt volt. LÁNY (alig hallhatóan) Az a kristály? ÖREG Üvegopál! A legszebb példányom! LÁNY Visszatettem... oda. (Kivonja kezét a szorításból, hátrálni kezd.) ÖREG (követi; mennydörgő hangon) Azért jöttél, hogy kifossz?! (A lány ta- gadóan int fejével.) Ordítok! (A bal vállához kap.) A reumám... (Mint akin tehetetlenség vesz erőt; panaszosan.) Tegnap megfáztam. LÁNY (mintegy védekezőén) És ma, ha nem gyújtok be?!... ÖREG Megint elnehezedett a lábam. (Lerogy a székbe.) Hidegrázásom volt. LÁNY Ha volna egy kis szesz, amivel bedörzsöljük. (Az öregúr méltóságteljesen méri végig.) Vagy főzök egy teát... ÖREG (magához térve, számonkérő hangon) Ki küldött ide, mondd?! LÁNY Magamtól jöttem. (Önérzettel.) Nem vagyok tolvaj. ÖREG (szemügyre veszi a lány öltözetét: sokkal kopottabbnak látja, s főleg soványabbnak a „jelenést”) Csak a pénzem érdekel. Tudhattam volna. (Fölemelkedik a székből, közellép a lányhoz, ujjával gyors, rutinos mozdulattal megrántja a bőrt a „páciens” szeme alatt.) Vérszegény vagy. (A lány, mintha csak orvos vizsgálná, bénán tűri. Öreg, rendreutasító, rideg hangon.) Koldulni nyilván szégyell a kisasszony? LÁNY (égő tekintettel) A gőg a nagyság jele. (A megbántottságból merítve erőt, kihívóan.) Nemcsak a szellemi .. gőg?! ÖREG Egy vénemberrel, gondoltad, könnyen kibabrálok. De (mellét mulatságosan kidüllesztve), még ha a famíliám kiutált is egy ideje, nem vagyok csont és bőr. „Szavakon rágódik napestig!” - mondhatják egyesek gúnyolódva, de nem szorulok gyökérre, bogyóra. Erőmnek hála! LÁNY Te öreg vagy, de nem vénember. Szívós vagy, látszik rajtad. (Szinte szuggerálóan.) Az ilyen aggastyán, esküszöm, többet ér annál a sok rövidlátó, beesett mellű, ráadásul udvaronc lelkű ifjúnál! 5
