Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 1. szám - Lászlóffy Csaba: Jelenetek egy aggastyán estéli óráiból (dráma)

ÖREG (meghökkenve; mérsékelt iróni­ával) E szavakért maszületett lel- kembe kellene hogy zárjalak. (Nagy­lelkűen.) Vérbeli színésznőnek lát­szol... Csak bennem ne keress bolon- dozó-partnert. Bár igaz, hogy „bolon­dokháza a világ, és bolond, aki ezt nem fordítja a maga javára”. (Nehe­zen leplezett hiúsággal.) Könnyen for­díthatnád ellenem tulajdon „ars poe­ticámat”. Ám ne feledd: nem ez az egyetlen. LÁNY Nem egészen értem. ÖREG (ismét elfogja a türelmetlenség) Mit nem értesz? Azt, hogy ez így fölér az útonállással? (A lány sarkon for­dul, hogy otthagyja.) Várj... (Egy mennydörgés visszariasztja.) Te kis, csalafinta lidérc. (Mosolygó szeme el­árulja, hogy megint a nőt látja hen­ne.) Wilhelm Maister Mignonja, ki a szemfényvesztők világából lépett elő. Szelíd, vagy gonosz tündér? Majd el­válik. (A lány elutasító pillantása lát­tán hamiskás vigyorral.) Mindeneset­re, kiszámíthatatlan... Ezért hiszem, hogy lenne egy jobb ajánlatom a szá­modra. Mármint szerepajánlat... Hal­lottál-e Giordano Bruno komédiájá­ról: A gyertyás-ról) LÁNY Csak a máglyájáról tudok, fel­téve, ha egy és ugyanaz a személy az illető. ÖREG (mint aki élvezi) Humorod az van, látom... egyelőre maradjunk (ke­resi a megfelelően választékos kifeje­zést) a gyakorlati dolgoknál. Itt ez a gyürü.(Nagy nehezen lehúzza ujjúról.) Vagy akár a zsebórám. (A mellény­zsebéből lelógó aranyláncot kezdi ráncigálni.) LÁNY (megbántott önérzettel) Kérni jöttem. Nem lopni vagy koldulni. ÖREG Értem. (Ostoba képet vág.) Ak­kor hát bízzuk az ügyet Friedrich Wil­helm Riemer úrra, udvarmesteremre és protokollfőnökömre. LÁNY Én egyenesen excellenciádhoz jöttem. ÖREG Azért tegeztél vissza, akár egy vén zsiványt?! (A kínos nevetés könnyet csal szemébe.) Gyermekem, bevallom, én is nagy-nagy elfogult­sággal közeledtem hozzád az első perctől fogva. Túlzott affektivitásom a nők iránt köztudomású. (A daga­dozó mondattömeg sétálásra készteti; beszéd közben különben sem szokott, nem tud a partner szemébe nézni.) Ha van valami az erkölcsi, az érzéki vi­lágban, amin egész életem során gyö­nyörrel és rémülettel mélységesen el­tűnődtem, akkor a csábítás az — el­csábítás és elcsábíttatás egyaránt -, édes félelmetes érzés, amely felülről jön (könyökével véletlenül hozzáért a lány kebléhez, s hangja már olvado- zó), ha az isteneknek úgy tetszik: ez az a bűn, amelynek vétek nélkül va­gyunk vétkesei. LÁNY Hogy hívják azt a követ, amit keres? ÖREG Üvegopál. LÁNY Nem én vettem el. (Meggyő­ződéssel.) Eltűnt... és én kezdek félni öntől. ÖREG (megenyhült vonásokkal) Me- fisztó is, Faust is egyszemélyben? Ki­csit sok lenne... (Megragadja a lány kezét és az ablakhoz vezeti. Eltűnőd­ve.) Mit gondolsz, mit láttam ma in­nen? (A lány kissé ijedten vár.) Ked­venc tüneményemet. A szivárványt!... (Megilletődötten pillant a lányra.) Hi­hetetlen, hogy ez történik, itt... Már­mint velünk. (A lány elhúzódik tőle. De ő most már lelkesen folytatja.) Az ember érzései olyanok, akár a fan­tasztikus színek: illékonyak, tünéke­nyek. Nem lehet őket rögzíteni. Si­etve próbálom meg leírni őket, mi­előtt szétfoszlanának. LÁNY Erre szokták mondani, hogy ér­zékcsalódás...? ÖREG Sokat összefecsegnek, kedve­sem, egy öregember csalódásairól. (Belékarol.) LÁNY (leejti karjáról a fonott kosarat) Egy gúnyverset hallottam még évek­kel ezelőtt valamelyik diákbálon. ÖREG Miről? LÁNY A. Mester metresszeiről. (Leha­jol, felkapja a kosarat és tovarebben.) ÖREG (egy pillanatig lehangolódva; maga elé) ügy hát, nem sikerült el­temetnem egyik múltamat sem; talán 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom