Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Lászlóffy Csaba: Jelenetek egy aggastyán estéli óráiból (dráma)
ÖREG (meghökkenve; mérsékelt iróniával) E szavakért maszületett lel- kembe kellene hogy zárjalak. (Nagylelkűen.) Vérbeli színésznőnek látszol... Csak bennem ne keress bolon- dozó-partnert. Bár igaz, hogy „bolondokháza a világ, és bolond, aki ezt nem fordítja a maga javára”. (Nehezen leplezett hiúsággal.) Könnyen fordíthatnád ellenem tulajdon „ars poeticámat”. Ám ne feledd: nem ez az egyetlen. LÁNY Nem egészen értem. ÖREG (ismét elfogja a türelmetlenség) Mit nem értesz? Azt, hogy ez így fölér az útonállással? (A lány sarkon fordul, hogy otthagyja.) Várj... (Egy mennydörgés visszariasztja.) Te kis, csalafinta lidérc. (Mosolygó szeme elárulja, hogy megint a nőt látja henne.) Wilhelm Maister Mignonja, ki a szemfényvesztők világából lépett elő. Szelíd, vagy gonosz tündér? Majd elválik. (A lány elutasító pillantása láttán hamiskás vigyorral.) Mindenesetre, kiszámíthatatlan... Ezért hiszem, hogy lenne egy jobb ajánlatom a számodra. Mármint szerepajánlat... Hallottál-e Giordano Bruno komédiájáról: A gyertyás-ról) LÁNY Csak a máglyájáról tudok, feltéve, ha egy és ugyanaz a személy az illető. ÖREG (mint aki élvezi) Humorod az van, látom... egyelőre maradjunk (keresi a megfelelően választékos kifejezést) a gyakorlati dolgoknál. Itt ez a gyürü.(Nagy nehezen lehúzza ujjúról.) Vagy akár a zsebórám. (A mellényzsebéből lelógó aranyláncot kezdi ráncigálni.) LÁNY (megbántott önérzettel) Kérni jöttem. Nem lopni vagy koldulni. ÖREG Értem. (Ostoba képet vág.) Akkor hát bízzuk az ügyet Friedrich Wilhelm Riemer úrra, udvarmesteremre és protokollfőnökömre. LÁNY Én egyenesen excellenciádhoz jöttem. ÖREG Azért tegeztél vissza, akár egy vén zsiványt?! (A kínos nevetés könnyet csal szemébe.) Gyermekem, bevallom, én is nagy-nagy elfogultsággal közeledtem hozzád az első perctől fogva. Túlzott affektivitásom a nők iránt köztudomású. (A dagadozó mondattömeg sétálásra készteti; beszéd közben különben sem szokott, nem tud a partner szemébe nézni.) Ha van valami az erkölcsi, az érzéki világban, amin egész életem során gyönyörrel és rémülettel mélységesen eltűnődtem, akkor a csábítás az — elcsábítás és elcsábíttatás egyaránt -, édes félelmetes érzés, amely felülről jön (könyökével véletlenül hozzáért a lány kebléhez, s hangja már olvado- zó), ha az isteneknek úgy tetszik: ez az a bűn, amelynek vétek nélkül vagyunk vétkesei. LÁNY Hogy hívják azt a követ, amit keres? ÖREG Üvegopál. LÁNY Nem én vettem el. (Meggyőződéssel.) Eltűnt... és én kezdek félni öntől. ÖREG (megenyhült vonásokkal) Me- fisztó is, Faust is egyszemélyben? Kicsit sok lenne... (Megragadja a lány kezét és az ablakhoz vezeti. Eltűnődve.) Mit gondolsz, mit láttam ma innen? (A lány kissé ijedten vár.) Kedvenc tüneményemet. A szivárványt!... (Megilletődötten pillant a lányra.) Hihetetlen, hogy ez történik, itt... Mármint velünk. (A lány elhúzódik tőle. De ő most már lelkesen folytatja.) Az ember érzései olyanok, akár a fantasztikus színek: illékonyak, tünékenyek. Nem lehet őket rögzíteni. Sietve próbálom meg leírni őket, mielőtt szétfoszlanának. LÁNY Erre szokták mondani, hogy érzékcsalódás...? ÖREG Sokat összefecsegnek, kedvesem, egy öregember csalódásairól. (Belékarol.) LÁNY (leejti karjáról a fonott kosarat) Egy gúnyverset hallottam még évekkel ezelőtt valamelyik diákbálon. ÖREG Miről? LÁNY A. Mester metresszeiről. (Lehajol, felkapja a kosarat és tovarebben.) ÖREG (egy pillanatig lehangolódva; maga elé) ügy hát, nem sikerült eltemetnem egyik múltamat sem; talán 6
