Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 2. szám - Porogi András: Szerelmi történet (Istennel, sátánnal, tejjel) (novella)
ráadásul az éber nagymama többnyire már az ablakból leste. Eleinte el-el- kísérted franciaórára meg zenekari próbára - fuvolázott ugyanis, nem épp varázslatosan, de vehemensen -, megállni azonban alig volt időtök, csak loholtál mellette, és azon törted a fejed, hogy mit is mondhatnál neki. Akkor már jobb volt a szünetek öt perce. A nyáron azután ennek is vége lett. Vonatra ültetek - Citeauxba vakációzni és Mezőtúrra katonáskodni - ugyanazon a szép napon (derült égbolt, mérsékelt déli szél). Azóta tucatnál is több év telt el; bizony hajad, járásod, fogazatod már nem a régi. SymphoniádatMarlboróra cserélted és a gyomrodat is megkíméled már az alkohol silányabb inkarnációitól, rumot se kávéban se máshogy nem iszol, a kávét meg jobb szereted tejjel vagy tejszínnel. Verset régóta nem írsz, de egyike lettél az irodalom idősödő szakembereinek, anélkül, hogy a bevezetőben említett fenntartásaidtól megszabadultál volna. Bizony még családdal is rendelkezel, ami mégsem utolsó mulatság, bár történetünk szempontjából teljesen érdektelen. Mindazonáltal szükség mutatkozott arra, hogy a világot apró játékokkal tedd lakályosabbá. A mozgólépcsőn, például, minden nap feleséget választasz magadnak. Szabály, hogy csak egyet lehet - választani viszont feltétlenül kell, döntést visszavonni pedig nem lehet. Akin túlmentél, már nem választható, a döntés tehát mindig jóvátehetetlen. Emelkednek fölfelé a lányok- asszonyok, te süllyedsz - vagy épp fordítva - a kockázat pedig egyre nő. (Mi lesz, ha már csak csúnya jut, vagy öreg?) Hamar rájöttél, lévén az irodalom szakembere, hogy ez a játék egyben jelkép is. Ez fokozta a játék izgalmát, de egyszersmind a felelősségedet is növelte, alaposabb elemzésre késztetett, már amennyire a szűkös egy-két másodperc erre lehetőséget nyújtott. Nem ismertél egyből rá. Felületesen mérlegelted - csak hogy ne tehess később szemrehányást magadnak - és már épp továbbfutott volna a tekinteted, amikor szigor és engedékenység régről ismerős kifejezésére lettél figyelmes. Ettől az egész arc csak még idegenebbnek tűnt. Aztán sok arc vé- gigpörgött előtted, mint valami bűnügyi nyilvántartóban, és így mégis. Hát persze! Sőt, akkor már ő is észrevett. Ettől váratlan és kamaszos rendetlenség támadt, hamaijában nem is tudtad, mi lenne a legfontosabb, csakúgy, mint amikor franciaórára igyekeztetek. Valamit mégis mondhattál neki, mert válaszul elmosolyodott. Valószínűleg megígérted, hogy fölhívod - először életedben. A vonal végén egy idős női hang bizalmatlankodott, nyilván a nagyié, aki, úgy látszik, még mindig egzisztált. Azt hazudtad, hogy Ági egykori iskolatársa vagy, és érettségi találkozót szervezel. Erre a nagymama szívélyessé vált, lelkesen firtatni kezdte a múltat, elég jól emlékezett még Ági osztályára, ellentétben veled, akinek nem volt mire emlékeznie. Végül nagy nehezen mégiscsak sikerült kiszedni belőle Ági új telefonszámát, mert már nem lakott otthon, ahogyan előre sejtetted. Aztán minden simán ment. 0 vette fel a kagylót, közölte, hogy éppen ráér, csak a kicsit nem hagyhatja egyedül, de nyugodtan menjél föl. Fürdőköpenyben nyitott ajtót, nem gondolta, hogy olyan gyorsan odaérsz, mentegetőzött. A lakást Ági friss illatát túlszárnyalva csecsemőszag töltötte be: cumi, tej, kamilla, hintőpor és popsikenőcs-illatok sajátos keveréke, amely közvetett, ám annál visszataszítóbb módon jelezte egy felnőtt hím jelenlétét. 125
