Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 11-12. szám - Sümegi György: Velencei Biennálé-centenárium előtt
SÜMEGI GYÖRGY Velencei Biennálé — centenárium előtt ma Velencéje egyetlen hatalmas múzeum, ahol szünet nélkül nyllik-nyikorog az embereket bebocsátó kis vaskapu, amelyen a látogató bámuló tömegek nyájával masíroz keresztül. Nincs már mit felfedezni vagy leírni, az egyéni magatartás teljességgel lehetetlen." (Henry James) A kertünkben nézem a növényeket - és Velencére gondolok. A kert, a növényzet természetessége és Velence (ezt nélkülöző) mesterségessége, csináltsága, rafinált megépí- tettsége a szembetűnő. Indulás Velencébe. Régen egyszerű lehetett váltott lovakkal, kitérők nélkül, egyenesen. Ma: vonattal Bécsbe, majd tovább. Izzó előkánikula Bécsben. A Westbahnhof környékén kalapálják a villamossíneket, minden földúlt. A Südbahnhofon veszek egy Népszabadságot (25 schilling!), hogy elolvassam a Csontváry-ügy újabb fordulóját. Mint gondoltam: további nyitott kérdések s furcsa elégedetlenség-düh bennem. Igaz, örökké igaz (?) marad Fülep Lajos imperatívusza: történelmi igazságtalanság érvényesül Csontváiyval szemben! De meddig? Nincs ennek határa? Nem lesz ennek soha vége? Elképesztő tény marad az utóbbi fél év Perneczky Géza fölszította Csontváry-vitáján túl is, hogy az állam által megvásárolt és tulajdonolt, a pécsi múzeum kezelésébe adott kéziratok sorsa, holléte - máig tisztázatlan. (Csontváry Magyarok bejövetele című szénkartonjának az őrzési helye sem tudott, egyes föltevések szerint a Magyar Nemzeti Galériában lappang.) A Csontváry- kéziratok autenticitása is kérdéses: azaz véglegesen, szakmai vitában nincs tisztázva. S máig nem jelentek, nem jelenhettek meg a kéziratok. Mások — talán bárhol Európában, nemcsak az örökké hivatkozott nyugaton - bizonyosra vehető, hogy régen közölték volna. Emlékezetembe idéződik a Csontváry Múzeum berendezőjének jó pár hónappal korábbi mondata: penészednek a Csontváry-kéziratok, gombátlanítani kellene azokat. Ezt a momentumot a mostani vitában senki sem emlegeti. Próbálom elhessegetni a Csontváry-gondokat magamtól. Vonatra várva üldögélek a nyitott peronon - és galambokat etetek. (Elő-galambetetés Velencéhez.) Fürgék és ügyesek, egyre bizalmasabban közel merészkedők. Az egyik szürke, tolla alján két sor feketével - a legügyesebb, noha az újabb és újabb kiflidarabokért finoman megemelt szárnyakkal érkezik. Mintha kényeskedne, pipiskedve közeledne. Most látom csak, közelebbről, hogy a galambcsapatban ő a sérült. Három ujja s a hátrahajló negyedik helyett a bal lábán két és fél ujj van, míg a jobb lábán csupán a középső maradt meg a háromból. Elroncsolódott, levágódott a többi. Ezért van a különösen erős élelemszerző igyekezete. Csonkult lábbal nyilván meg kellett tanulnia a billenő-bizonytalan járást finom számyemelésekkel, kiegyenlítő, sajátos, a galambtársaktól eltérő mozgást. Csak közelebbről kell nézni, s a messziről azonosnak, homogénnek tűnő egyéni jegyeket mutat föl; akár galambról avagy művészetről is van szó. Velencébe érkezni - mindig várakozással teli. Cs. Szabó László szerint hajóval, a görög szigetek felöl (azaz a történelemből, a jól kitapintható múltból) érdemes megpillantani a San Giorgio Maggiore tömbjét vagy a San Marco óratornyáét. Az egész szcenáriumot, Velence-színpadot, vizes karnevált, műemlék rezervátumot, szabadtéri 1011
