Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Vasadi Péter: Darált gyöngy (azaz gyöngypor) a szavak közt (Tolnai Ottó: Árvacsáth)
VASADIPÉTER Darált gyöngy (azaz gyöngypor) a szavak közt TOLNAI OTTÓ: ÁRVACSÁTH Mármint a költészet gyöngypora az, ami meg-megcsillan a'szerző fölásott szántáshoz, kiforgatott kövekhez hasonlítható verseiben. Nem lírai meglepetésként (ezt sem kellene szégyellnie), hanem tragikus sejtelemként. Egy igen szenzitív élet hétköznapi őrületeként. A megjelenítés puritán mondataival jellemzett ténylegességként. A szülőföld, a hon szemérmes szereteteként. Egy adott idő, a már-már álomi századforduló pointillista, szemvillanásig tartó megidézéseként (kamásni, Adria, azúr, kékarany porcelán). Az irracionális elemnek felbukkanásaként abban a korszerű, a kifejezés teljes birtokában lévő (prózaian) költői szemléletben, amelynek fogalmai szabatosak, mondatszerkezetét a látás erélye tördeli, és racionalitása magabiztos. így valóban a (két?) szerző vegykonyhájának titkos, de a sorokban nyilvánosságra jutott receptjeként olvashatjuk az egyik „árvacsáth”-ban (s ezt a szót műfaji terminusnak is vehetjük): „és csak titkon darálni bele olykor egy kis gyöngyöt” (33. o.). Ha (nem mikroszkopikusan, hanem) makroszkopikusan pillantunk rá e műre, ezt látjuk: „a jéghideg váróteremben / magának hegedült / a cigány”, akárcsak szerző(i)nk, de benne is „kisgyerek vigyázza” (7. o.) az „új zene” csengését, s ez elválaszthatatlan lét és lehetőség félelmesen bizonytalan egyensúlyától s a lassan megvilágosodó s tán végleges torzulásától. Az „azúr”-nak, mely „nélkül képtelenség / bárminemű poézist gyártani” (61. o.), alighanem maga az élt élet az ára, költészettani fogásokkal meg nem ragadható, az a vonzás, az a késztetés, az a kimondhatatlan, az a szín, szó, mozzanat ez, amely fölött „az őrület szederjes alkonyát” látta boltozódni P. Emmanuel, röviden: a létezés titka. S nemcsak „kosztolányi désiré” szerint. Az Orpheusz Kiadó Kft. és a Fórum Könyvkiadó közös vállalkozásában (az M.K. Minisztérium támogatásával) ’92-ben publikált szép, 112 oldalas verskötet borítóján, ferde, fekete téglalapban egy kék krokodilus van („tán üveg tán terrakotta”), vészjósló, örök lesállásban. Alattomos pillantását ránk veti, acélrugó-ütésú farkából jó darab letörött. A kötet címéből arra lehet következtetnünk, hogy a versek a szerző „szűkebb pátriájának, a Bácskának egyik titokzatos íróalakját, Kosztolányi Dezső unokatestvérét idézik” (fülszöveg), Csáth Gézát, aki szellemének fokozatos széthullása, tragikus élete után nem terebélyes, ám delejes és delejező életművet hagyott hátra. Hogy mit tesz az, e művel, e hatással találkozni, mit élhetett át e morfiummal összelyuggatott test, és e lyukakon át a megmérgezett látomásokba s értékelésbe vonszolódott lélek, ezt érezteti meg velünk e könyv, egy művészi alapfeszültségeiben „csáthi” vagy a Csáthéhoz hasonló, az övével összevethető nézőpont alkotása. Hogy idézi-e azt, ami csáthias, kérdés. Bár a mű címe árvacsáth, a benne sorjázó versek egyszerűen árva- csáthok, épp e leplezetlen hivatkozás valaki másra teszi annyira tolnaivá, mintegy vonatkozástalanná ezt az intim naplót. A lelemény, amely összekapcsolja a jelzőt, árva, és a jelzett személynevet, Csáth, és kisbetűvel írja a szót, mutatja: voltaképpen épp azt a főszereplőt zárja (szelleip)fiókba, akiről „szól” a mű. S minthogy a szerző új szót teremt, olyan asszociációk körét mozgósítja, mely elterel a csáthi tói. így mintha 91
