Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 8-9. szám - Lekl Béla: Török eredetű személy- és helyneveink
getlenül magam készítettem el az etimológiáját. Ezekből a 2. sz. melléklet tartalmaz néhányat. Más források segítségével pedig még ez a szám is tovább emelkedik. Hasonló következtetésekre jutottunk Pest vagy Baranya megye helyneveinek gondos vizsgálatával is, vagyis a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei példa az egész mai Magyarország területére általánosítható. Az pedig már valóban igen finom elemzést igényel, hogy egyazon települések esetében is a sokszor csupán apró írásbeli eltérésnek, vagy netán hibának vélt alak mögött szintén különböző török neveket ismerjünk fel. Pl. Vámosatya Athas (1289), Agcha, Agha (1312), Acha (1321) török nevei 1332-ben már a hasonló hangzású magyar Athia formában jelennek meg. Ezek a különböző (esetleg egymással rokonsági kapcsolatban levő) birtokosra, tulajdonosra utalnak. Az Athas és Athia pedig jelentésbeli kapcsolatra is mutat. Vagy pl. a Kocsord és a vele rokon Székely-Kocsárd nevünk nem a magyar kocsort növénynévből származik, mert első írott alakjainak mindegyikében (1270: Ka- churd-hyda, 1272: Kuchard, 1272: Kuchurd (török személynevekre (Quá'ur, Qudar, Qoéar, Qaóar) ismerünk. Ugyancsak sok a török eredetű az egy-egy településen belüli, idegen hangzású földrajzi nevek között is. Pl. Szatmárcseke kb. 250 mai külterületi neve31 között mintegy 30 idegen van. Ebből - ugyancsak Rásonyi alapján - kb. 20 a töröknek minősíthető földrajzi név: Bákány (Baqan), Badali-szeg (Badal), Balajcsi (Balay), Binder-szeg (Bin- dir), Csipa (Öi'ba), Deje (Töyá), Csónya (Öuona), Dobon lapos (Dobun), Eszenyő (Esen), Espánta (Espan), Gácsa (Qaéa), Kajtar (Qaytar), Poja (Poy), Poka (Poqa), Szona (Sona), Tekső (Teksi), Tarpai-szeg (Torba), Törös (Törés), Túr (Túr), Szopó-fok = Zopo-fok (Sa- pa). Mivel magyarázható, hogy a — végső sorban — az Árpád-korban gyökerező török eredetű nevek ilyen nagy számúak? Részben a már említett török fajú népek (kozár- kabarok, besenyők, uzok, kunok), kis részben talán a Kárpát-medencében talált avarok, bolgár-törökök etnikai hatásával. Sokkal nagyobb mértékben a török kultúra honfoglalás előtti igen erős, „divatszerű” szerepével, amely ugyanúgy elterjesztette a magyarság körében a török neveket, mint ahogyan később a kereszténység a keresztény neveket. Másrészt, mivel a helynevekben - a korabeli helynévadás szokása szerint - valamelyik birtokos neve jelent meg, elsősorban az uralkodó réteg neveivel kell számolnunk, amely rétegben a török etnikum jelentősebb lehetett az átlagnál. Elég ha arra utalunk, hogy a vélt és valós törzsi-tőrzsföi neveknek, az Árpád-ház tagjainak, a honfoglaló vezéreknek a nevei szinte kivétel nélkül török nevek. Azonban, ha az Árpád-kori török helynevek sokasága nagy számuk ellenére sem módosítja lényegesen - legfeljebb finomítja - a magyarság török elemeiről kialakult képünket, alapvetően megváltoztatja azt egy másik etnikum - a szláv - vonatkozásában. Mivel statisztikánk szerint mind a szlávnak, mind a bizonytalan (részben szláv) vagy ismeretlen eredetűnek minősített helynevek többsége török, elenyészőnek tekinthető a vizsgált, de a többi megyében is a szláv helynevek száma. Mindezek alapján pedig határozottan meg kell kérdőjelezni azt a régóta uralkodó - elsősorban csak nyelvészeti vizsgálódásokra építő — történészi nézetet, amely a mai Magyarország területén is jelentős Árpád-kori szláv elemmel számol. JEGYZETEK 1 Lásd a História 1990/2. számának öt cikkét! 2 Csánki Dezső Magyar Nyelv, II. 386 3 Kniezsa István, Magyarok és románok. Bp. 1943. I. 127 4 Gombocz Zoltán, Árpád-kori török személyneveink, 13p. 1915. MNYTK. 16. 3 5 Uo., 4 6 Uo. 7 Uo., 7 8 Mező András-Németh Péter: Szabolcs-Szatmár megye történeti-etimológiai helységnévtára, Nyíregyháza, 1972. 27 9 Uo., 120 10 Uo., 49 11 Gombocz, uo. 4. 895
