Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 8-9. szám - Páskándi Géza: Az új tasmán szótár (hangjáték)
már... Akhillész sarka, ina felkúszott szívünkig, torkunkig... nyelvünk hegyéig is... Befészkelte magát agyunkba... Micsoda képtelen anatómia! FÉRFI Kell tennünk valamit. Érzem, elgyengülök a korbács érvei előtt, és megírom a szótárat. De azt nem szabad! Velünk haljanak a szavak! Szenvedjen a világ! NO (szomorú kétellyel) Azt hiszed, szenvedni fog? FÉRFI Nézd, milyen nagy, durva bakancs van a lábunkon... Ha felállsz a székre és én a két tenyeremet ezekre a kőkockákra helyezem, s te leugrasz rá... összeroncsolódik. Ezzel többet egy szót se írhatunk... Akarod? NŐ Nem! Nem! FÉRFI Muszáj, kedvesem, muszáj. Ha nem teszed, megtörik a gerincemet, érzem. Nézd, hogy sétál azzal a korbáccsal. Egy feszítővas lóg az oldalán... Nem tudnék többé senki szemébe nézni, ha most elárulnám a tasmán becsületet... NŐ És miért... miért nem velem kezdjük... Az én kezemmel? FÉRFI Igazad van. Lehet, az én üvöltésemtől megijednél, s meggondolnád magad... Várj, felmászok én... NŐ (kétségbeesetten) De hiszen az hiábavaló... hiábavaló! FÉRFI Miért? NŐ Beszélni akkor is tudunk. S majd kényszerítenek, hogy diktáljuk a szótár szavait, s ők leírják helyettünk! FÉRFI Nem. Mert kinyújtom a nyelvemet a fogaim között és te a könyöködet, igen, a könyöködet rázúdítod a fejemre... És én is ezt teszem veled. Nem, kedvesem, elnémulunk, elnémulunk... (kis csend) NŐ Vajon nem tudják meg? FÉRFI Mit? NŐ (halkan) Hogy mi nem tasmánok vagyunk. FÉRFI Honnan? Hiszen amióta apád meglelte azt a sárga füzetet a tasmán szavakkal... háromezer szót tudunk... Csak mi, csakis mi ketten... NŐ Istenem, ha elgondolom... ha apám nem tengeri búvár és nem lel rá arra a hajóra... s a szelencére a feljegyzésekkel... szavakkal... ha mi nem vagyunk nyelvészek... etnográfusok... ha mindez nincs... akkor most nincs tasmán Adám és Éva... utolsó emberpár... FÉRFI Ennek így kellett lennie. A mi igazi népünk épp elég szapora... Ki veszi észre, hogy két ember hiányzik? És így belekóstolunk: hogyan támad fel egy nép halottaiból... Nem, ez így volt jó. Vállaltuk, hogy tasmánok vagyunk, leszünk. Egy elpusztuló emlékezet képviselői, kedvesem. Egy kihalt nyelv beszélői... Puszta jelenlétünkkel figyelmeztetünk mindenkit, aki a még élő népekre törne: Vigyázat, mindig felbukkanhatnak az igazi örökösök! És megtámadják a testamentumot, amit a távoli rokonok fortélyo- san maguknak intéztek bűnnel, vérrel, hazugsággal... NŐ Emlékszem, amikor Frédi bácsi, akit szüleim eltűntnek hittek... amikor Frédi bácsi megjelent... Amerikából... Mindenki úgy érezte: újra fel kell osztani valamit... amit már szétosztottak... Tán el is herdáltak... FÉRFI Minden új, meglepő, felbukkanójelenlét egy ismeretlen, láthatatlan testamentum megtámadása, kedvesem. Részkövetelés az egészből! Nos, kezdjük? Kinyújtom a nyelvem, hogy aztán elharapjam... (kis csend) NŐ Egy nép él általunk. Egy kihalt nép. Mert beszéljük a nyelvét... éljük szokásait. Viseljük ruháit... Mennyivel nagyobb, szentebb cél ez, mintha saját, eredeti népünk fiai-lányaiként élnénk... Egy-ként a temérdek élő nép közül... FÉRFI Én nem divatot akartam csinálni... NŐ Én sem. Azért nem tudhatja meg senki! Az igazi ajándékozó sohasem tárja fel kilétét. FÉRFI Hát akkor kezdjük... NŐ Hány szélhámos adta ki magát egy- egy nagy embernek... Barátnak. Hazatérőrokonnak. Pénzért, vagyonért... Vajon azt mondják majd ránk is, hogy szélhámosok vagyunk? FÉRFI Se szentek, se szélhámosok, ked842
