Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 8-9. szám - Varga Imre: "Bízom az igazság mindenhatóságában" - beszélgetés Kocsis Istvánnal)

nemzetiség érdekeit szándékoznak megsérteni. Méltó képviselője és pártfogója tehát az erdélyi és magyarországi román nemzetiségnek. Miért támadják akkor román kortársai, s miért támadja egy évszázadon át a román történelemtudomány? Éppen azért, mert sikeresen küzd az erdélyi és magyarországi románok gazdasági, kulturális és politikai élete kibontakozása feltételeinek a megteremtéséért. Márpedig a román irredentának nem a román nemzetiség szabadságjogainak kiteljesedésére, nem a román nemzetiség gazdasági és kulturális életének eredményességére volt szüksége, hanem a román nemzetiség panaszaira. Hogy is mondta Slavici? „Mi nem akarjuk, hogy a magyar kormány jól bánjon a román néppel, jobban szeretnők, ha minél kegyetlenebből elnyomná. Mert mi nem a megegyezést keressük, nekünk a jövőnk érdekében viszályra van szükségünk.” E viszály nem születhet meg, ha Miron Roman küzdelme eredményes. Eredményeit a román irredenta nem is bocsátja meg neki. Van-e tragikusabb helyzet a Miron Románénál? Akik ellen küzd - magyar nacionalisták - legalább ellenfélnek tekintik, de azoknak - erdélyi és magyarországi románok — hangadói, akikért küzd, ellenségnek. A román irredenták nem is késlekednek rásütni, hogy nemzetáruló.

Mindabból, amit mondtál az Osztrák-Magyar Monarchiáról, következtethetem-e, hogy nem értesz azokkal egyet, akik szerint a monarchia felbomlása szükségszerű volt, mert belülről indult?

Komoly történész ma már nem állítja, hogy szükségszerű volt... Szívesen kifejtem, hogy szerintem miért nem volt szükségszerű, de előbb összegezem az imént elmondottakat. Lássuk: 1. A kiegyezés után a magyar állam nem ismerte el, nem deklarálta a magyarországi románok kollektív jogait, de e kollektív jogok a valóságban érvényesültek, mégpedig a román nemzetiségi egyházi, iskolai, kulturális autonómiája, valamint gazdasági függetlensége által. 2. A magyar szupremácia, hegemónia csak nacionalista szónoklatokban valósul meg - a gyakorlatban nem. Ez a magyar közjog szellemiségének köszönhető, de elsősorban a nemzetiségi törvénybe foglalt garanciáknak. Ezért van az, hogy a magyar nacionalizmus, sovinizmus csak azok számára tűnik tényleges veszélynek, akik a napisajtót és az országgyűlési hozzászólásokat az összefüggésekből kiragadva tanulmányozzák. 3. Ezeken kívül azt is fontos lenne tisztáznunk, hogy a román irredentát is helytelenül ítélik meg azok, akik csak a román irredenta nyilatkozatokat tanulmányozzák. Körülbelül annyira lehet komolyan venni, mint a korabeli magyar nacionalizmust. Győzelemre nem szükségszerűen jut Trianonban: ha az első világháború nem tör ki, akkor a román nemzeti mozgalomban az alkotmánypárti vonal vált volna hangadóvá az irredenták irányzataival szemben. S ha már itt tartunk, akkor azt se hallgassuk el, hogy annak idején, a világháború előtti évtizedekben az irredenták közül sem azok voltak az erősek, akik a világháború után „győztesekként” viselkednek, hanem a Slavici képviselte realista irányzat. Ennek tagjai hangoztatják ugyan, hogy minden románok számára Bukarestben kél fel a Nap, de nem Erdélyt akarják Romániához csatolni, hanem fordítva: Erdélyhez Romániát. Nem kiszakadni akarnak a közép-európai birodalomból, hanem Romániát is oda csatolni. Magyarország-ellenes a mozgalmuk, de Ausztria-párti: az általuk elképzelt Nagy-Románia a föderalizált Ausztria egyik állama lett volna. Ezért hívták őket fekete-sárga románoknak. Magyarellenesnek persze keményen magyarellenesek. §aguna taktikáját követik, nem hisznek a hatályos közjog erejében, nem is tartják erénynek a közjog ismeretét. A dualizmus korában végig nem értik, hogy az uralkodó miért állította vissza a magyar alkotmányt. A kiegyezést nem is tekintik véglegesnek. Az erőviszonyok kedvezőtlen alakulásának tudják be. Az uralkodót az ö nézetük szerint nem kötheti a jog. És aki az uralkodóval egyetértésben fordul az ország alkotmányos rendje ellen, az nem követ el bűnt. Sosem tesznek különbséget egy törvénycikk és egy pátens között. Ma már nehéz eldönteni, hogy tudatosan, vagy nem.

833