Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 1. szám - Sergiusz Piasecki: Egy vörös tiszt naplója IV. (regényrészlet) (Szalay Attila fordítása)
mint hogy ilyen ócskaságra pazaroljuk. Az inas rakta össze, aki nálunk tanul. Egy littel tartozol neki. Davaj! Fizettem, aztán megkínáltam őket cigarettával. Akkor föltettem a kérdést:- Uraim, tudnának csinálni nekem egy rendes cipőt?- Miért ne? - aszongya az öreg. - Abból élünk. Fogunk van, bogy rágjon, pofánk meg, hogy jáijon. Aztán milyet szeretnél?- A lehető legjobbat. Ha már aszongyátok, hogy ebben itt semmi örömem nem lesz.- Nem hát. Nedves időben két hét alatt szétmegy. Látod-e: már most fordul kifele, kunkorodik az orra, a sarka meg hátrafelé megyen, mint a rák.- Látom hát - mondtam neki. - Csináljatok nekem egy szép cipőt, de a legeslegjobb bőrből. Divatos legyen és elegáns. Az ilyennek mi leszen az ára?- Varrhatok neked valódi francia sevróból - aszongya az öreg. - Könnyű, szép és erős cipő lesz. Az ára meg: 120 rubel.- Miért olyan drága?- Drága? - kérdi a suszter. - Nem kötelező csináltatni. Aki rendes dolgot akar, fizesse is meg. Egyébként se drága. Mondd csak, nálatok, Oroszországban, mennyibe kerül egy jó cipő?- Nem emlékszem - hamukáltam neki. Majd bolond lennék elárulni az igazat!- No, ha nem emlékszel, én szívesen eszedbe juttatom. Hát először is: nálatok rendes cipője senkinek nincs, mert se jó anyagotok, se mesteretek. Nálatok a cipész is normában dolgozik. Mindenki tudja, mit ér a munkás, ha éhes és rosszul van megfizetve. Csak azt lesi, mihamarabb túl legyen rajta. Olyan is, amit csinál. S egy ilyenk kontármunkáért Oroszországban 700-tól 1000 rubelig kérnek a szabadpiacon. Ha meg egy cseppet is jobb, még többet is. Úgyhogy 120 rubel egy rendes áruért, tisztességes munkáért igazán nem sok. Közbeszólt az a suszter, aki a harmonikán játszott:- Mit magyarázol neki? Asszed, ő nem tudja, csak teszi itt magát nekünk. Ha nem kell neki jó cipő 120-ért, menjen Moszkvába, azt’ vegyen ott. Tudod, mit kap ennyiért? Háncsbocskort! Amit mi itt elkérhetünk az áruért, az maga egy nagy rablás. Ez meg vágja a pofákat, hogy drága! Nahát, ekkor nem bírtam tovább és közbevágtam:- Mi az, hogy rablás? Hiszen pénzzel fizetek mindenért!- Aztán mit ér a pénzetek, he?... Amíg itt vagytok, egy az egybe számoljátok a litet és a rubelt. Aztán, ha kirúgnak innét benneteket, tíz rubelért se fognak adni egy litet vagy egy lengyel zlotyt. Jól kitalálták: egy lit, egy rubel. Olyan ez, mintha mi elmennénk Moszkvába és elrendelnénk, hogy egy lengyel zloty, az 1000 rubel. Ahhoz mit szólnátok, mi? Nálatok a fejadagba járó fekete kenyér, amiért éjszakákon át még sorba is kell állni, két rubelbe van egy kiló. Nálunk meg a fehér kenyér, sorállás nélkül 20 grosi...- Látod, te is magyarázol neki - mondta az öreg suszter. - Pedig, tudja ez, mi van, nélküled is, de hát úgy tanították, mást nem szabad kiejtenie a száján, csak azt, hogy: „U nasz vszjo jeszty!... U nasz vszjo mnogo!... U nasz vszjo lucsse!... Ú nasz vszjo gyesevle!”* Ismételgeti, akár a papagáj és egy helyben topog, mint a kerge birka. No, ekkor már felálltam. Ereztem, hogy tovább nem bírom. A Szovjetunió * Nálunk minden van! Nálunk mindenből sok van! Nálunk minden jobb! Nálunk minden olcsóbb! 75
