Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 1. szám - Sergiusz Piasecki: Egy vörös tiszt naplója IV. (regényrészlet) (Szalay Attila fordítása)
védelmében kész voltam akár meg is veretni magam. Hősiesen a szemükbe vágtam, lesz, ami lesz:- Aszongyátok: kerge birka, meg papagáj? Hát tudjátok meg, hogy én pedig büszke vagyok rá!... Igenis... Tessék, ti nagyokosok, még saját államotok sincsen és úgy kell táncolnotok, ahogy a mi kormányunk fütyül! Nekem nem kell okosnak lennem. Elég, ha azoknak van eszük, akik vezetik az országot. Tessék, a világ negyede már a miénk. Tíz év múlva miénk lesz a fele. Húsz év múlva pedig a mi ruszki nemzetünk fogja uralni az egész világot! Ilyen kerge birkák vagyunk mi! Ti viszont, nagyokosok, szépen szolgálni fogtok bennünket, ahogy kell! Az tehát, hogy hülye vagyok, számomra csak megtiszteltetés! Tessék, hallgassátok csak: hülye vagyok, hülye, hülye! És ez az én nagy büszkeségem! Kifogytam a szuflából, hallgatok. Várom, mi lesz ebből. Gondoltam, a cipőnek úgyis lőttek. De hát mit számít az, hiszen a haza oltárán áldoztam fel ezt a lehetőséget. Hanem ezek meg oda se neki. Lehet, várták, mit mondok még. Aztán, mintha összebeszéltek volna, egyszerre robbant ki belőlük a röhögés, de úgy ám, hogy összerezzentem tőle. Vagy tíz percig röhögtek egyfolytában. Az egyik a hasát fogva gurult ide-oda a padlón, a másik meg a könnyeit törölgette. Végre elcsitultak lassan. Az öreg suszter odalépett hozzám, vállon veregetett és aszonta: — Tetszel nekem, hallod-e... Olyan jól szórakoztam, hogy egy százasért megcsinálom neked azt a cipőt. Bízisten. Ezzel a két kezemmel, én magam. Nahát, micsoda figura!... Megyek haza, töröm a fejem: hiába, nem értem én ezt. Fura egy nép a lengyel... Én itt mondok nekik olyanokat, hogy még, erre leszállítják a cipő árát. Fel nem tudom fogni: egyszer holmi semmiségért pofán akaiják vágni az embert, máskor meg, amikor igazán volna miért, majd’ meghalnak a röhögéstől. Nem lehet másképpen: ez egy pszichologikus nemzet. (folytatjuk) (Szalay Attila fordítása) 76
