Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 7. szám - Dragomán Pál: Fürdőhelyen esős a június (novella)

acélosodik kislányom! Úgy bizony!!” Péter nem szerette, lenézte a sportot, nem értette Anna örökös nosztalgiáját gyermekkori emlékei után.

Lassú, egyenletes, kidolgozott tempókkal úszott, mint valamikor az uszodában, amikor mindég tudta, hogy Grósz papa ott gyalogol a medence szélén, kezében stopper, a szájában az elmaradhatatlan sárgára koptatott síp. Hirtelen távoli zenét hallott, egy vonósnégyes elmosódó hangjait, aztán a zene erősebb lett, kivehetőbb, lassan rájött, hogy Mozart F-DUR divertimentójá- nak második tételét hallja. Andanta graziozo, a leglassúbb tétel, a műben még szereplő két kürt itt szinte nem is hallatszik, a vonósók dominálnak és érdekes, a cselló hangja most elnyomja az első hegedűt, egyre erősebb lesz, aztán már csak a cselló hallatszik. Megismerte Péter érdes egyéni játékát. Mintha a víz felett lebegett volna, amikor átcsapott a következő, menüett tételbe, majd hirtelen elhallgatott. - Jól nézünk ki, ha már hallucinálok is, gondolta Anna. A hátára fordult, kinyújtózva feküdt a vízen, hagyta, hogy az esőcseppek csapkodják az arcát. Hanyatt fekve nagyobb biztonságban érezte magát a hirtelen ellenségessé váló vízben, gyermekkorában is mindig a hátát takargatta, visszatérő kényszerképzete volt, hogy egyszer beleharap egy ló. Elmosolyodott a vízben mikor ez eszébe jutott. Mikor úgy érezte, hogy közeledik a túlsó parthoz, ismét hasra fordult. Egy ideig keményen tempózott, kinyújtott, laza karokkal, félrefordított fejjel. Mikor megpillantotta a szemben lévő partot, megérezte, hogy nincsen egyedül. Volt ott valami, amit még addig sohasem látott. A stég benyúlik messze a víz fölé, hosszú egyenes vonal. Fekete. Megnyugtatóan egyszerű. Fix pont az elmosódó bizonytalan körvonalú parton, a tó közepéről is jól látni. Beméri, aztán úszik. Behunyt szemmel próbálja tartani az irányt, s amikor már egészen közel van, csak akkor emeli a szemét. Most is így történt, de még sem ugyanúgy, mint máskor. Minden szétfolyt, elmosódott, ködössé vált benne, csak a napok óta tartó nyugtalanság szabott részben határt ennek a keveredett érzésnélküliségnek. A víz sem olyan volt mint máskor, apró függőleges hullámok indultak el benne, ismeretlenek voltak és idegenek. Később, ahogy közeledett a fényhez és a látvány mintegy kitakarózott a homályból, ez a bizonytalanság megszűnt és valami döbbent csodálkozás nőtt nagyra helyette. Először csak egy alak nélküli vonagló tömeget látott, majd közelebb érve felismerte a két Báhágiánt. Összekapaszkodva, elkeseredett-vadul verekedtek, már cafatokban lógott rajtuk a ruha, arcuk közömbös-nyugodt, majdnem szenvedélytelen. Huzakodás közben egyre közelebb kerültek a stég széléhez, s mire Anna is odaérhetett volna, hangos cuppanással beleestek a vízbe. Dideregve kapaszkodott fel a síkos deszkákra, vacogva kapta magára a ruháját, egyre a vizet figyelve, várva, hogy mikor bukkannak elő. De a víz mozdulatlan maradt, semmi sem jelezte, hogy két ember tűnt el benne röviddel azelőtt.

Öltözködés közben inkább az izgalomtól, mint a hidegtől vacogva, megpróbálta rendezni magában az átélt eseményeket. Ebben a dermedt félelemmel teli pillanatban már azt sem tudta biztosan, hogy látott-e egyáltalán valamit. Lassan hajlamos volt azt hinni, hogy aminek percekkel ezelőtt tanúja volt, éppolyan hallucináció csak mint a víz felett lebegő cselló. Úgy érezte, hogy amit látott, csak valami vágy volt, egy esemény vad kívánásából fakadt. Nem tudta megmagyarázni a maga számára a Báhágiánok eltűnését, később már abban is kételkedni kezdett, hogy voltak-e egyáltalán. Talán csak ál732