Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 6. szám - Ferenczi László: Domokos Mátyás: Varázstükrök között (kritika)
hogy Domokos oly nemesen méltatta Szabó Istvánt (akit diákkorom óta becsülök), és hálás voltam azért, hogy felhívta a figyelmem Tar Sándorra. Miért szeretem Domokos Mátyás könyvét (könyveit, mert a Varázstükrök között a korábbiak folytatása), miért olvasom el minden kezembe kerülő írását? Én is pontokba foglalom mondanivalómat, ahogy ő tette Kardos Lászlóról szólva, annak módszerét követve. 1. Mert minden írását áthatja a személyes felelősség. Mert sohasem rejtőzik egy csoport, egy esztétika vagy ideológia mögé, mert minden szaváért Domokos Mátyásként vállalja a felelősséget. 2. Mert szenvedélyesen szereti a mesterségét, mert több évtizedes szerkesztői és krtikusi gyakorlat nem fárasztotta ki, mert az irodalmat — ha kell, a nevetségesség kockázatát is vállalva - egyszerre tekinti metafizikai élménynek és pillanatnyi örömforrásnak. 3. Mert egy életművet csúcsaiban ítél meg, és éppen ezért nem farag bálványt rajongásig szeretett mestereiből; rákérdez tényleges vagy vélt gyenge pontjaikra is, nem kötekedésből vagy bizalmaskodásból, hanem az emberi teljesítmények iránti tiszteletéből. 4. Mert mindig konkrét, mindig műközeiben marad, mert mindig - rövidebb írásaiban is - pontosan és érzékeltetően tájékoztatja olvasóit a bemutatott műről. Szívesen és találóan idéz, bevezet a műbe (tartalmába, szerkezetébe, nyelvébe szellemébe), úgy ismerteti, hogy kedvet csinál olvasására vagy újraolvasására. Annyi információt ad, hogy az olvasó Domokosétól eltérő módon is érezhet vagy következtethet. Ez az előkelő előzékenység egyik legvonzóbb tulajdonsága. Sohasem tolakszik mű és olvasó közé, hanem egyszerre mindkettőt szolgálja. 5. Mert miközben műközeiben marad, sietősen és sokfelé kalandozik, és kalandjairól gazdag zsákmánnyal tér meg. És mivel jól kalandozik, mindig váratlan: a mondat elején sohasem tudom, hogy mit mond a monat végén (ritka szerző!), milyen új adattal, megfigyeléssel, összefüggéssel vagy kérdőjellel gazdagít. Amit Illyés Gyuláról, Weöres Sándorról vagy Nagy Lászlóról ír, azt hasznos elolvasni, ha valamelyik külföldi kortársukról gondolkodunk. „Zsákmányát” szemlélve néha közbeszólnék: Julius Caesar naplóját - Thomton Wilder írta. Bartókról a negyvenes évek második felében valóban nem volt divat verset írni, de nemcsak Fodor András írt róla, hanem — már előtte - Határ Győző is. És nemcsak az oroszok nem engedték vissza a hadifoglyokat (Domokos Mátyást Albert Gábor könyve készteti Eötvös Károly elfelejtett műve, az Aki örökké bujdosott felfedezésére, mely az 1812-es hadjáratban eltűntek sorsáról szól), hanem az osztrákok sem, mint azt Kazinczy tanúsítja. 6. Hogy minden vers külön esztétikát igényel, azt nálunk, tudomásom szerint, Bóka László írta le először, egy Illyés-vers ürügyén, bár nem csodálkoznék, ha egyszer egy 18. századi szövegben is rábukkannék. Domokos nemcsak vallja ezt a — különben ma sem túlságosan népszerű felfogást -, hanem a gyakorlatban is alkalmazni kívánja. Beszéljen Csoóri Sándorról, Orbán Ottóról, Bertók Lászlóról, Rakovszky Zsuzsáról vagy Várady Szabolcsról, mindig a sajátos, egyéni, összetéveszthetetlen esztétikai igény és minőség felderítésére-leírására törekszik. Számos írása tiszteletet parancsoló érzelmi és szellemi erőfeszítés: a „titok” megfejtésének igyekezete. Itt jegyzem meg, hogy csaknem mindig az életmű felől közelíti meg a konkrétan elemzett művet, anélkül, hogy azt az életműben feloldaná. Domokos mindig teljes érzékenységével és aktív emlékezetével olvas: Kondor Béla verseit például Weöres Sándor korszakalkotó antológiája (Három veréb hat szemmel) segítségével (is) közelíti meg. Most már a pontoktól függetlenül, külön szeretnék szólni Illyés Gyulának szentelt tanulmányairól. Ezek a különböző terjedelmű írások a Varázstükrök között összes szövegének körülbelül egyötödét alkotják. Domokos korábbi ülyés-tanulmányait árnyalják, folytatják, gazdagítják, főként életrajzi szempontból. Különösen érdekes, amit Illyés és a Magyar Kommunista Párt vezetőinek kapcsolatáról, továbbá Illyés és 683
