Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3-4. szám - EPILÓGUSOK - Kovács István: Köreink bezárulása (Beszélgetés Engelmayer Ákossal)
gyei pap volt. Fölvetettem neki, hogy a 30. évfordulóra csináljunk egy 56-os emléktáblát. Belement. Meg kell mondanom, óriási felelősséget vállalt magára, mert ez már nem honi ellenzéki tevékenység, ez már külpolitika. Ő, és a plébániai tanács a tábla szövegének tervét elfogadta. Rám hárult a feladat, hogy az emléktáblát elkészíttessem, anyagi fedezetét előteremtsem. Kaptunk pénzt nyugatról, Magyarországról. Ennek kapcsán találkoztam először Soros György-gyei. Kiadtunk egy bélyegsorozatot, amelynek bevétele szintén az emléktábla elkészítését szolgálta. A további történet, mint a lengyel-magyar kapcsolatokban nem egyszer, romantikus és megható. Eredetileg bronztáblát terveztünk, de az, aki az öntését vállalta, az utolsó pillanatban visszakozott. Az utolsó percben kellett gránit- vagy márványlapot keresnünk. Jacek Majszak barátommal nyakunkba vettük a várost. Tudtuk, hogy egy célnak megfelelő lap vagy 100 000 zlotyba kerül. Én akkor 6-7000 zlotyt kerestem havonta. Elkeveredtünk egy öreg varsói sírköveshez, akinek mondtuk, hogy ilyen és ilyen gránitlap kellene. - Van - mondta ő de milyen vastag legyen? Nem mindegy, ugyanis, hogy szabadban állítják fel, vagy épületen belül. - Mondjuk - elég a vékonyabb, mert bent lesz. - S mi lesz a szöveg? — A szöveget mi elintézzük. - Értem én - mondja ő -. Bent lesz, s a szöveget maguk vésetik föl... Az ügynek ugye össztársadalmi célja van? És pénzük ugye nincs? - Nincs! - Nézzék, odaadom 15 ezer zlotyért... de nagyon vigyázzanak magukra... A történet humorosabb oldala, hogy egy szobrásznövendék véste a kétnyelvű szöveget, de valamit nem tudott elválasztani, s bement a Magyar Intézet boltjába, s megmutatta, miről van szó. Elképzelheted a pánikot, ami támadt, miután elolvasták: „Az elesettek és meggyilkoltak emlékére a magyar forradalom 30. évfordulóján.” Fél perc alatt kirúgták. Az emléktábla felállítása kapcsán kiadtunk egy kétnyelvű versantológiát - a szerkesztésemben. Mi és ti címmel. Lengyel költőknek a magyar 56-ról, és magyar költők Lengyelországról írt versei szerepelnek benne. Mivel közben kétszer lebukott a nyomda, bizonyos versek sorrendje felcserélődött, de a 3 ezer példány magáért beszél. Még nagyobb dolog az, hogy 1986. október 23-án kb. 40 000 kétnyelvű röpcédulával szórtuk meg Varsó különféle forgalmas pontjait, többek között a varsói Magyar Nagykövetség és a Magyar Kulturális Intézet környékét, de Varsón kívül több lengyel városba is eljutottak a röplapok. A Jazz Jamboree kellős közepén 10 000 röpcédula lepte el lassan alálebegve a Kongresszusi Központot. A helyzet komikumához hozzátartozik, hogy az Intézet igazgatója nekem mutatta meg titokban az utcán, hogy nézd, micsoda röpcédula!!.. Csodálkoztam módfelett. Honnan tudhatta volna, hogy én gépeltem Mercedes- masinámon. Az NK Nagykövetségével szemben az én lepedőmön feszült ki a tüntető felirat: „Magyarország 1956. Emlékezünk.” Ezek után fölszentelni Podkowa Lesnában október 26-án az említett két nyelvű emléktáblát; egy, „a lengyelek és magyarok hazájáért" címen celebrált mise keretében, rendkívüli bátorság volt Kantorski atya részéről. A misén felolvasták Mécs Imre levelét, utána árulták a Mi és ti kötetet, a rendfenntartók piros-fehér-zöld karszalagot viseltek, előadás hangzott el a magyar 56-ról s egy héten át meg lehetett tekinteni egy magyar 56-os fotókiállítást... 483
