Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3-4. szám - A MAGYAR '56 LENGYEL SZEMMEL - KÉT EGYKORÚ TUDÓSÍTÁS - Marian Bielicki: A magyar forradalom, 1956 (Tischler János fordítása)
hívtak be idegeneket? Hiszen ez a mi országunk, a mi ügyeink. Csak mi tudjuk ezeket megoldani...” A távolban erősödő dörgés. A házfalaknál állunk, a tér közepén gránittalapzat emeli magasba a bronzcsizmákat. A föld megremeg. Az utca torkolatában tank bukkan föl. Mögötte a második, harmadik...ötödik...tizenötödik. Nyílásai süketen zártak. Agyúcsövek vicsorító torkai. Az emberek a kapukban összehúzzák magukat. A tér esős képét szinte „takaija” az égési anyagok füstje. Elég az emberek arcára pillantani, hogy megértsük, itt idegen tankokkal semmit sem oldanak meg. A követségen úgy néznek ránk, mint az őrültekre. „Megjöttetek?” Azután szívélyesen érdeklődnek az éjszakáról, az útról. Cukorkákkal és hírekkel kínálnak. Mindenekelőtt azzal, hogy ma ismét érkezik egy gép Varsóból, vérrel és gyógyszerekkel. Barátaimat hívom. T. az éjszakát családjával a pincében töltötte. Most ment föl a lakásba, hogy valami ennivalót kapaij on össze. A lövöldözés nem szűnik. A felkelők kijelentették, hogy a fegyvert csak a magyar katonáknak adják át, azzal a feltétellel, hogy kivonják a szovjet egységeket. Az Astoria Szálló környékén harc folyik. Tankok tüzelnek. Az Üllői úton a katonák és a felkelők megtagadják a fegyverletételt, a szovjet egységek kivonását követelik. Védekezik a Gellért-hegy. Budán is a felkelők tartják magukat. A budapesti gyárak segítségére Tatabányáról érkeznek föl a bányászok. Nincs nyugalom, Budapesten a szabadságharcosok vére folyik. A hírek rövidek, tömörek - mint mindig és mindenhol a frontról érkező közlemények. A Magyar írók Szövetségében csönd és üresség. Sűrűre állítva a rolók az ablakokon; a mennyezetre felfüggesztett lámpa ködös fénye. M., napbarnított, magas férfiű, keskeny száj, fölötte fekete bajuszka. A homlokára húzott svájcisapka alól fehér, körbetekert kötés látszik. Megjelenése, viselkedése a spanyolországi harcosokat ábrázoló rajzsorozatra emlékeztet. Egymás után veszi fel a szűnni nem akaró telefonhívásokat. Sietősen papírszeletekre jegyzi föl a hallott információkat. A Petőfi Körben forradalmi fellépéseiről ismert T. mentegetőzik.- Bocsássatok meg, hogy a beszélgetés ilyen kaotikus. Csak ketten maradtunk az összeköttetést tartani. Kollégáink a háború miatt otthon maradtak, mások a szerkesztőségekben vannak, megint mások felkelők mellett... Az arca görcsbe rándul, a párt meghalt, mondja. Egy pillanatig súlyos hallgatás. - A párt tette ezt; áthághatatlan szakadék választotta el a szavakat a tettektől, a vezetés elfelejtkezett saját nemzetéről, annak törekvéseiről. Nem értette annak igényeit. íme, a hibák gyümölcse, íme annak eredménye, hogy a vezetés képtelen volt észhez térni, amikor tizenkettőt ütött az óra. Mindent meg kell tennünk, nekünk, kommunistáknak, hogy a nép tudja, vele vagyunk. A mi feladatunk a nagy nemzeti mozgalom élére állni. A forradalmat eszmei vezetés nélkül kisiklás fenyegeti. Nem akaijuk ezt megengedni. A kommunisták ezrei harcolnak fegyverrel a kézben. Meg kell győznünk az embereket, ha Gerő elárulta őket, ha Hegedűs elárulta őket, ha 10-12 másik vezető elárulta nemzetét, az nem azt jelenti, hogy a kommunisták árulták el őket. Ezen az alapon képesek leszünk újra megalakítani 289
