Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 3-4. szám - A MAGYAR '56 LENGYEL SZEMMEL - KÉT EGYKORÚ TUDÓSÍTÁS - Marian Bielicki: A magyar forradalom, 1956 (Tischler János fordítása)

hívtak be idegeneket? Hiszen ez a mi országunk, a mi ügyeink. Csak mi tudjuk ezeket megoldani...” A távolban erősödő dörgés. A házfalaknál állunk, a tér közepén gránit­talapzat emeli magasba a bronzcsizmákat. A föld megremeg. Az utca torko­latában tank bukkan föl. Mögötte a második, harmadik...ötödik...tizenötödik. Nyílásai süketen zártak. Agyúcsövek vicsorító torkai. Az emberek a kapukban összehúzzák magukat. A tér esős képét szinte „takaija” az égési anyagok füstje. Elég az emberek arcára pillantani, hogy megértsük, itt idegen tan­kokkal semmit sem oldanak meg. A követségen úgy néznek ránk, mint az őrültekre. „Megjöttetek?” Azután szívélyesen érdeklődnek az éjszakáról, az útról. Cukorkákkal és hírekkel kínálnak. Mindenekelőtt azzal, hogy ma ismét érkezik egy gép Varsóból, vérrel és gyógyszerekkel. Barátaimat hívom. T. az éjszakát családjával a pincében töltötte. Most ment föl a lakásba, hogy valami ennivalót kapaij on össze. A lövöldözés nem szűnik. A felkelők kijelentették, hogy a fegyvert csak a magyar katonáknak adják át, azzal a feltétellel, hogy kivonják a szovjet egységeket. Az Astoria Szálló környékén harc folyik. Tankok tüzelnek. Az Üllői úton a katonák és a felkelők megtagadják a fegyverletételt, a szovjet egységek kivonását követelik. Védekezik a Gellért-hegy. Budán is a felkelők tartják magukat. A budapesti gyárak segítségére Tatabányáról érkeznek föl a bá­nyászok. Nincs nyugalom, Budapesten a szabadságharcosok vére folyik. A hírek rövidek, tömörek - mint mindig és mindenhol a frontról érkező köz­lemények. A Magyar írók Szövetségében csönd és üresség. Sűrűre állítva a rolók az ablakokon; a mennyezetre felfüggesztett lámpa ködös fénye. M., napbarnított, magas férfiű, keskeny száj, fölötte fekete bajuszka. A homlokára húzott sváj­cisapka alól fehér, körbetekert kötés látszik. Megjelenése, viselkedése a spa­nyolországi harcosokat ábrázoló rajzsorozatra emlékeztet. Egymás után veszi fel a szűnni nem akaró telefonhívásokat. Sietősen papírszeletekre jegyzi föl a hallott információkat. A Petőfi Körben forradalmi fellépéseiről ismert T. mentegetőzik.- Bocsássatok meg, hogy a beszélgetés ilyen kaotikus. Csak ketten ma­radtunk az összeköttetést tartani. Kollégáink a háború miatt otthon marad­tak, mások a szerkesztőségekben vannak, megint mások felkelők mellett... Az arca görcsbe rándul, a párt meghalt, mondja. Egy pillanatig súlyos hall­gatás. - A párt tette ezt; áthághatatlan szakadék választotta el a szavakat a tettektől, a vezetés elfelejtkezett saját nemzetéről, annak törekvéseiről. Nem értette annak igényeit. íme, a hibák gyümölcse, íme annak eredménye, hogy a vezetés képtelen volt észhez térni, amikor tizenkettőt ütött az óra. Mindent meg kell tennünk, nekünk, kommunistáknak, hogy a nép tudja, vele vagyunk. A mi feladatunk a nagy nemzeti mozgalom élére állni. A for­radalmat eszmei vezetés nélkül kisiklás fenyegeti. Nem akaijuk ezt megen­gedni. A kommunisták ezrei harcolnak fegyverrel a kézben. Meg kell győz­nünk az embereket, ha Gerő elárulta őket, ha Hegedűs elárulta őket, ha 10-12 másik vezető elárulta nemzetét, az nem azt jelenti, hogy a kommu­nisták árulták el őket. Ezen az alapon képesek leszünk újra megalakítani 289

Next

/
Oldalképek
Tartalom