Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3-4. szám - A MAGYAR '56 LENGYEL SZEMMEL - KÉT EGYKORÚ TUDÓSÍTÁS - Hanna Adamiecka: Láttam Magyarországot I-VII. (Tischler János fordítása)
25-én tüntetés volt itt. Számos környező falu parasztjai, cukorgyári munkások, vasutasok vettek részt benne. Régebben minden környező föld a Zichy grófhoz tartozott. Akkoriban nem volt könnyű Ács lakosainak az élete. De most sem volt jó. „Nem akarunk több jogtalanságot - mondják -, származzon az bárhonnan is, sem a Zichy gróftól, sem Rákosi kormányától. Most nyíltan harcolni fogunk minden jogtalanság ellen.” Ugyanezen a napon megalakult a faluban a forradalmi bizottság. „Nincs ott egy kommunista sem - mondja keserűséggel egy rövidkabátos öreg paraszt -, 150-en voltak a faluban, de rögtön az elején visszaadták tagkönyvüket, lemondtak a pártról. Jól ismerem őket, tudom, mind olyanok voltak, akik csak karrierre törekedtek.” Megkérdezem: „Biztos abban, hogy ezek kommunisták voltak?” Az öreg szemeiben csodálkozás ül. Abban a pillanatban jövök rá, mennyit ártott az, hogy a kommunizmus fogalmát azzal azonosították, amit a régi rendszer képviselt. Az emberek itt nem ismerik a kommunizmus igazi ízét, helyette mérget adtak nekik. Ezért lesz nehéz az egyszerű emberek elméiben ezt a két fogalmat szétválasztani. Ugyanez az öreg beszél a falujukból mindennap Budapestre küldött élelmiszerről. Az őt támogató fiatal fiú válaszol arra a kérdésemre, hogy milyen politikai párthoz tartoznak: „Nem akarunk most politizálni, előbb megvédjük a forradalmat és a szabadságot, azután meglátjuk, melyik párt lesz igazán forradalmi, melyik fogja a legjobban szolgálni a nemzetet. Abba fogunk belépni.” A mellette álló parasztok, egykori béresek, meggyőződéssel adnak igazat a fiúnak. Mikor elindulunk, szívélyesen elbúcsúznak tőlünk, útravalóul két hasas üveg borral látnak el bennünket. Győr Varsóban, még mielőtt elrepültem volna Budapestre, elterjedt a hír: Nyugat- Magyarországon alakult egy magát kinevezett ellenkormány, ami valószínűleg fasiszta kormány, és igyekeznek saját szakállukra tárgyalásokat folytatni a Nyugattal. Ma már nem emlékszem, milyen külföldi forrásokból származott ez az információ. Az igazsághoz tartozik, hogy a lengyel tudósítók is, ahol csak lehetett, megpróbáltak híreket gyűjteni arról, mi történik az ország nyugati részében. A Magyarországra való érkezésem előtt hallott hírek cáfolatot nyertek. A budapesti kommunista aktivisták jól ismerték Sz. Attilát [Szigethy Attila - T. J.], a Dunántúi Forradalmi Bizottság vezetőjét. Budapesten azt mondták: „Ha Sz. áll a Bizottság élén, akkor egy szó sem igaz az ilyen híresztelésekből”. A győri Forradalmi Bizottság mindazokra a forradalmár-központokra emlékeztet, amelyekben már voltam. A folyosókon fegyveres emberek járkálnak, valaki a fáradtságtól kimerültén ülve szunyókál, két tiszt a jegyzetei fölé hajol a kihűlt kályha mellett. Sz. Attila - óriási termetű, lenbajuszú ember - forgalmas, emberekkel teli szobában fogad minket. Sz. író, forradalmi parasztaktivista, és - a forradalomig - a pártlap újságírója. Elmondja a dunántúli bizottság történetét: október 23-án Győrben az ifjúság tüntetése zajlott le. Ennek teljesen békés jellege 278
