Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3-4. szám - A MAGYAR '56 LENGYEL SZEMMEL - KÉT EGYKORÚ TUDÓSÍTÁS - Hanna Adamiecka: Láttam Magyarországot I-VII. (Tischler János fordítása)
Aki a harcoló magyar nemzethez tartozott, aki belélegezte annak törekvéseit, nem tudja elképzelni, hogy létrejöhetett volna olyan helyzet, amikor ez a nemzet visszavonult volna az utcákról, és helyét a kapitalizmus útját egyengető politikusok foglalták volna el. A forradalmi bizottságban A város utcáin való hosszú kóborlás után (október 31. volt) eljutottunk Wik- torral az Értelmiség Forradalmi Bizottságába, aminek az egyetem jogi karának öreg épületében volt a székhelye. A léptek kopogását és a fegyverek zörgését visszhangzó hosszú, félig kolostorfolyosók - mint a Szmolnijról szóló filmek atmoszférája a Nagy Október napjaiból. A bizottság zsúfolt várótermében emberek sürgölődnek, vitatkoznak. Küldöttségek programokkal, nyilatkozatokkal. Emberek, akiket az aggodalom és az a belső parancs vezetett ide, hogy tevőlegesen vegyenek részt az új élet formálásában. Egy szemüveges fiatalember kitárt karjaival elzárja a szobába vezető ajtót, ahol a bizottság ülésezik. A mágikus szó: „lengyelek”, minden ajtót kinyit. Bemegyünk. Örömmel veszek észre sok ismerős arcot. Aktivisták a Petőfi Körből, amelynek vitáit szenvedélyesen látogattam a legutóbbi magyarországi tartózkodásom alkalmával. A kommunista Markos professzor - a forradalmi bizottság jelenlegi vezetője — szép, ráncokkal barázdált arcát gyakran láttam a Kör elnökségi asztala mögött. Itt van Tánczos is, a Kör titkára, itt a fiatal filozófus, aki először lépett föl Rákosi és rendszere nyilvános kritikájával. Markos professzor, miközben folyton félrehívják őt az itt ülő és sürgölődő emberek, elbeszéli nekünk a bizottság történetét. Ez kezdetben értelmiségiek laza csoportja volt, amely azután a forradalmi értelmiség bizottságává alakult át. Most már budapesti bizottság rangjára emelkedett. Összeköttetésben áll a munkásközpontokkal és azok tanácsaival. Hatalmas tekintélynek örvend. Kérdezzük, mekkora itt a kommunisták szerepe? Még mindig szemeink előtt látjuk a következő felirattal telefirkált falakat: „Nem lesz kommunizmus!” Megmaradtak emlékezetünkben a nyugati sajtó hangjai, amelyek a kommunisták eltávolításáról és lemondásairól beszélnek. Érezzük, hogy beszélgetőpartnerünk számára nagyon-nagyon fontos kérdést érintettünk. Arról beszél nekünk, hogy a bizottság tagjainak túlnyomó többségét, több mint 80 százalékát - éppen a kommunisták alkotják. Ez nem jó, mert a bizottságban a forradalom minden erejének képviseltetnie kell magát. A bizottság most kezd bővülni a különböző pártok s politikai erők képviselőivel. Nem mindennapi benyomást ébreszt itt egy alacsony pap reverendában, aki a botját keresi a szoba másik végében. Itt tudjuk meg, hogy a bizottság határozata alapján a Szabad Ifjúság helyett új lap fog megjelenni Magyar Ifjúság címmel, amelynek szerkesztésével a régi Szabad Ifjúság együttesét bízzák meg. A bizottság oda küldi képviselőit az új lap programjának megbeszélése céljából. Már látom barátaim örömét a szerkesztőségben. Hiszem, tudom, semmi úgy nem sújtotta le őket, mint az a kilátás, hogy a harcon kívülre kerülnek. Tudom, semmi nem teszi őket boldogabbá, mint a lehetőség, hogy a forradalom által adott új feladatot teljesítsék. A bizottságban most folyik a vita az MDP helyébe lépő új kommunista párt megalakításának terveiről. 272
