Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 3-4. szám - A MAGYAR '56 LENGYEL SZEMMEL - KÉT EGYKORÚ TUDÓSÍTÁS - Hanna Adamiecka: Láttam Magyarországot I-VII. (Tischler János fordítása)

Nem a háláról van itt szó, a Varsóval való kapcsolatteremtés lehetőségéért, amelyet később a lengyel újságírók többsége kihasznált. Sőt, még csak nem is a szívélyes pártfogásról, a forró ételről, a fegyveres védelemről, a tolmácsról, és a rendelkezésünkre bocsájtott autóról. Arról van szó, hogy külön kell választanunk egyrészről az önfeláldozó, elvekkel rendelkező, minden harcra és a halálra bármely pillanatban kész emberek azon százait, akikből Dudás osztaga állt, és másrészről magát Dudást a tipikus becsvágyó bandavezért. Jellemző, hogy amikor híveinek csoportja elfoglalta a Külügyminisztérium épületét, saját „vezérét” külügyminiszterré kiáltotta ki. Dudásról csak annyit tudok, amennyit ő maga mondott el nekünk, és amennyit az ő csodáló alárendeltjei elmondtak nekem. Kétségtelen, nyugtalanságot ébreszt az ő személyes magatartása, jóllehet távol állok attól, amit kollégáim csináltak, akik nem beszélgetve sem Dudás­sal, sem senkivel az ő emberei közül, Budapestről adott tudósításaikban fa­sisztának nevezték őt. Fontos Dudás programja, amely a szocialista forradalom alapvető vívmá­nyainak megvédését célozza. Úgy vélem, semmilyen más program nem szá­míthatott széles támogatásra. Dudás személyes varázsa kétségtelenül hatott a fiatal fiúk képzeletére, de mondjuk meg az igazat, hogy nem csak a roman­tikus legenda miatt álltak be a munkások, és a kommunisták Dudás csoport­jába, és harcoltak a végsőkig az ő parancsnoksága alatt. Azon a napon, amikor utolsó csoportunk is elhagyta Budapestet [1956. november 11-én - T. J.], megtudtuk, hogy Dudás osztagának maradványai hősiesen harcolnak, körülkerítetten Buda egyik pontján. Ekkor még némely proletárközpont vívta végső, elkeseredett harcát. (Sztandar Mlodych 1956. XI. 28. [Sze] 2. o.) V. HOVÁ VEZETTEK AZ UTAK? Budapest házfalait lövedékek szaggatják, lehullott vakolat sebhelyei csú­fítják el. A házfalak külön figyelmet érdemelnek ott, ahol harcok folytak. Saját történetük van. Budapest házfalai Azokban a napokban a falak egyedülálló módon a pillanat eseményeire lege­levenebben reagáló hírforrássá váltak. Saját költészetük is volt. Versekkel teleírt, felragasztott, odaszögezett lapok és cédulák tűntek fel mindenütt. Ami­kor megálltam előttük, akkor sajnáltam leginkább, hogy nem ismerem azt a nyelvet, amelyen íródtak. A falfirkáknak humoruk is volt, találó, maró gúnnyal teli, mésszel felírt vagy papírszeletekre odavetett szatírájuk. A falak voltak a röpcédulák legszélesebb körű, tömeges terjesztésének helyei. A házak falainál hamarabb értesültem a pillanat aktuális jelszavairól, mint ahogy azt el tudták volna nekem mondani. Budapest házfalairól le lehetett olvasni a forradalom és a Nagy-kormány egész történetét. Az első néhány nap folyamán óráról órára, pillanatról pilla­natra veszett el annak az embernek a tekintélye, akiben a nemzet leginkább 269

Next

/
Oldalképek
Tartalom