Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3-4. szám - A MAGYAR '56 LENGYEL SZEMMEL - KÉT EGYKORÚ TUDÓSÍTÁS - Hanna Adamiecka: Láttam Magyarországot I-VII. (Tischler János fordítása)
bízott, akinek a kezébe adta a forradalom vezetését. Ezt a csalódást az a vád váltotta ki, amelyet Nagy, és a forradalom ellenségei széles körben terjesztettek, és sokáig senki sem tudta bebizonyítani ennek ellenkezőjét, miszerint Nagy Imre hívta volna segítségül a szovjet csapatokat a felkelés elfojtására. A kiábrándultság okozója volt még a sztálinista-rákosista erők javára kedvező kezdeti kompromisszum a kormányban és a pártvezetésben. Ezt fokozta még a néhány napos késlekedés a konkrét, saját program előterjesztésében, ami a Nagy-kormányban folyó belharcok következménye volt. Az a tény, hogy a végre közzétett program első pontját - a szovjet csapatok kivonását - nem lehetett megvalósítani, csak tovább mélyítette a csalódottságot. Az a benyomás alakult ki akkor, hogy a régi, még le nem rázott béklyók ezreivel gúzsba kötött kormány az ugyancsak régi, még el nem távolított akadályokkal küszködik. Valóban így volt. A 40-es számjegy így volt ez, amíg a hatalmas káoszból és zavargásból — amilyenek bizonyára minden forradalmat, nemcsak a magyart kísérik - kezdett körvonalódzni a magyar nemzet előtt álló út. Ez a folyamat azokban a napokban indult meg, amikor a szovjet tankoszlopok elhagyták Budapestet, amikor felszámolták az AVH gyilkos akcióit, amikor úrrá lettek az önbíráskodásokon, amelyeket az előbbiek váltottak ki. Törvényszerűen ez akkor következett be ez, amikor a megkínzott magyar földre visszatért a - mint később kiderült csak átmeneti - nyugalom, Budapest pedig néhány napra fellélegezhetett. A nemzet egyöntetűen felsorakozott a Nagy-kormány mögé, leleplezték az őt rágalmazó hazugságokat. Akkor szerezte vissza tekintélyét, és a magyarok tiszteletét. Akkor kezdtek felsejleni az ország perspektívái. Hangsúlyozom: kezdtek, hiszen megszületésük után szinte azonnal megfojtották. Október 31-én a várost röplapok százaival szórták tele. Lépten-nyomon nyomták a kezembe a járókelők a különböző nagyságú és formátumú nyomtatott lapokat és cédulákat. Szüntelenül apró csoportokba botlottam, akik mindig körbevették azt, aki valamilyen szöveget hangosan olvasott. Ezek a röplapok különböző pártok és csoportosulások programjait, különböző társadalmi rétegek és csoportok követeléseit tartalmazták. A kommunista elvtársak mondták nekünk, hogy ezen a napon csaknem minden utcasarkon új párt alakul. Ez természetesen túlzás volt, de nem olyan nagymértékű. Egy nap alatt Budapesten kb. 40 párt és politikai csoportosulás keletkezett. Mindegyikük a legkülönbözőbb nyilatkozatokat és programokat tartalmazó röplapokat, sőt újságokat is adott ki. A Kisgazdapárt helyiségeiben új ablakkereteket helyeztek el; a szociáldemokratáknak visszaadták egykori székházukat. Láttam hogyan függesztették ki a táblákat a pártok neveivel a házak kapuiban, hogyan tisztították meg a párthelyiségeket a lehullott vakolattól és az üvegcserepektől. A felületes szemlélőben ez az egész össze-visszaság, a politikai csoportok keletkezésének rendkívüli bősége nyugtalanságot válthatott ki. Ez volt nekem is az első benyomásom, és október utolsó napján Wiktor Woroszylskive 1 együtt A romokon címet viselő tudósításunkat ennek szellemében írtuk, s küldtük haza. Annak a cikknek sok megállapítását ma már nem írnám alá. 270
