Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3-4. szám - A MAGYAR '56 LENGYEL SZEMMEL - KÉT EGYKORÚ TUDÓSÍTÁS - Hanna Adamiecka: Láttam Magyarországot I-VII. (Tischler János fordítása)
szomszédaik közvetítésével adják meg nekem címeiket, amiket a katonaságnál készült, vagy a családjukat és házukat ábrázoló fényképek hátoldalára írnak. György, a zömök esztergályos - akivel még számtalanszor találkozom - ezzel szorítja meg kezemet: „írni fogok a Szerkesztőségednek Varsóba, legkésőbb 3 héten belül - ha nem, az azt jelenti, hogy már nem élek.” Egyikünk sem tudta akkor előre, hogy több mint 3 hét fog még eltelni, de a magyar vihar nem csillapodik, még sok nap múlik el, mielőtt elhagyom Budapestet. Hirtelen egy magas, töltényhevederekkel teleaggatott katona esik be. „Tankok közelednek az épülethez!” Szinte ugyanebben a pillanatban valaki megérinti a vállamat: „Gyere, a távírót megjavították.” A szobában szélesen mosolygó nyomdászokat, és örömittas híradós katonákat találtak. A vonalban Varsó. Varsói album Ügyetlenül kopogom tudósításomat. Ezzel csaknem egy időben az ablakokat ágyúlövés remegteti meg. Kezdődik. Elalszik a fény. A mögöttem álló katonák lámpással világítanak. Nem sürgetnek, de tudom, hogy az épület elülső részében szeretnének lenni, ahonnan a lövések érkeznek. Sietősen adom jelentésemet. Időközben a lövések elcsendesülnek. A tankok megkerülik a szemben lévő színházat, és a Rákóczi útra fordulnak. Nyugodtan befejezhetem a kopogást. A felkelők a távírás zajától hangos szobába mindenből a legjobbat hozzák: zsákmányolt orosz cigarettát, likőrt, feketekávét, és valamelyik szerkesztőségi rejtekhelyről származó kávéfőzőt. Még cukorkák is előkerülnek. Behoznak két rádiót, és próbálgatják, melyiken lehet jobban befogni Varsót. Végül pedig a szedőteremben megismert fiú egy nagy albumot hoz: Varsó 1945. Mindenki komoran nézi a vázlatokat, amelyeken a romok csonkjai meredeznek. „Az összes nemzet közül ti éltétek át a legtöbb borzalmat - ezért tudjuk, hogy ti értetek meg minket a legjobban” - mondja Árpi. A feketeszemű hegedűművész veszi észre, hogy nincs még nemzetiszínű szalagom. Katonasapkájáról leveszi a sajátját, és a kabátomra tűzi. A munka befejeződött. Kulacsból kortyolgatjuk a kávét. Hajnali három óra van. Pártfogóim leveszik a szomszédos szoba viaszosvászon borítású ajtaját. Katonai köpenyek halmával és takaróval leterítve mennyei fekvőhely. A parancsnok Az ajtó mögött fegyveres katona áll őrt. Az épületben maradt a Szabad Nép három újságírója, kommunisták, akiket a Rákosi-féle terror éveiben elbocsájtottak. Egyikük börtönben is ült. Most a felkelők pártfogásával a Magyar Szabadság című újságot adják ki. Holnaptól jelenik meg az épületben tartózkodó csoport újságja, Függetlenség címmel. Ugyanitt nyomják az egyetemisták forradalmi bizottságának lapját, és természetesen a Szabad Ifjúságot. A Függetlenség első számának vezércikke alatt az aláírás: Dudás. Ezt a nevet a felkelők tisztelettel ismételgették. Kérdezősködni kezdtem, ki ő... „Hogy-hogy nem tudod? — fejezték ki csodálkozásukat — a felkelés egyik vezére.” Voltak olyanok is a fiúk között, akik ellentmondást nem tűrően leszö267
