Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 1. szám - Kertész Ákos: Díszbemutató - avagy a régi sláger még egyszer bevált (Kacagtató rémdráma két részben)
Isten veled, Magyarország! Az utamat könnyek mossák. Csak egy barna lány nem bánja, Hogy elmegyek messze tájra, Haláltosztó, haláltosztó Győzedelmes nagy csatákba. Húzd! Még egyszer húzd! Isten veled Magyarország... Közben bejön Szentessy Sári pongyolában, megilletődve hallgatja a dalt, melynek végén Békés lerogy a földre és átöleli Szentessy térdét. SÁRI Álljon fel, Gyuri! BÉKÉS Nem én! Soha! (észreveszi, hogy a cimbalmos térdel, elkeseredetten rákiált) Auf, cigány, ahol egy úr térdel! (Vallló ijedten felugrik) Itt maradok, Mici kisasszony, míg csak indulóra nem szól a trombita. Lássa, lássa, utólszor hallja most a hangomat. Két dolog volt a világon, amit szerettem: az egyik a paripám, Muci, a másik, akit még jobban szerettem, a Mici. Muci, Mici: ez volt az én életem! Tudom én, hogy gondolkozott rólam. Nem kell katonatiszt. Az nem nyugalmas élet. Csak fúróit, fúróit engem. Mert nem voltam doktor, nem jártam egyetemre. Pedig én magát, Mici kisasszony, úgy szeretem, tudja, úgy, hogy nem is tudja. Csak egyet kérek, rnielött elmegyek, csak egyetlenegyet! SÁRI Jó, nem bánom! BÉKÉS Banda, kert Euch! („cigányok" megfordulnak, hosszú csók) Most már jöhet az ellenség, most már jöhet a halál! (kintről cigányzene) Ki mer ott még húzatni, ahol én mulatok?! SÁRI Ez a Kádár Pista hangja! BÉKÉS (csalódottan) Persze, az ügyvéd úr, doktor juris! DEBRECENI (az operettben viselt jelmezében bejön cigányokkal, akik szintén az operettbeli közhuszár-jelmezü- ket viselik) Háborús jó reggelt, Mici nagyság, szervusz Gyuri! Kollégák vagyunk! Húzd rá cigány, az én nótámat! (énekel) Addig vicces csak a rezervista, Míg a háborúból nem jön vissza, Amíg forró piros vére Ki nem ömlik a harctérre. Ej-haj, nem bánom! De én azt a kutya rácot levágom! Engem uccse, teremt uccse, Mind a rácot levágom! Búcsúzni jött most a rezervista, Néven másképp doktor Kádár Pista, Mici nagysád, Isten áldja, Isten áldja utóljára! Ej-haj, nem bánom! Mici nagysád, mindhalálig imádom! Engem uccse, teremt uccse, Mindhalálig imádom! SÁRI Szép magától, Pista, hogy tőlem is elbúcsúzik. BÉKÉS (maliciózusan) Szép... nagyon szép, ügyvéd úr! DEBRECENI Pardon, pardon, nem vagyok többé ügyvéd! Katona vagyok! Hallja, Mici nagysád, katona! Persze, míg civil voltam, doktor, addig rám se nézett. Jól tudom, hogy gondolkozott rólam. Mi az, egy ügyvéd? Nem érdekes... nem regényes... Csak fürolt, fúróit engem... Most katona vagyok, a katonákat (megvetőn végignéz János vitézen) szereti, hát eljöttem, hogy megmondjam, nagyon-nagyon szeretem. Isten vele, Micike! Csak egy van, amit kérnék, csak egyetlenegyet kérnék... SÁRI (meghatva) Jól van, nem bánom... BÉKÉS (elkeseredetten) Ganze Batalli- on kert Euch! Mindkét „cigánybanda” hátraarcot csinál, Szentessy Sári és a Bagó, alias Kádár Pista összeölelkeznek, hosszú, forró csók. DEBRECENI Most már jöhet az ellenség! Jöhet a halál! SÁRI Ebben a pillanatban mindketten egyformán drágák nekem. És ha megkérnének rá, megcsókolnék minden harcba induló magyar katonát. Most mindkettőtöket egyformán szeretlek. Menjetek, menjetek, mi, magyar lányok a szívünket küldjük veletek, és ez a szív megvéd minden bajtól és veszedelemtől! BÉKÉS (megöleli Debrecenit) Bajtárs, amerre mi járunk, jaj az ellenségnek! Isten áldja, Mici kisasszony! DEBRECENI Bajtárs, egyek leszünk a hÓ3Í harcban! Isten vele, Mici nagysád! 13